A tanulmányt író szakértői csoport vezetőjével, Mészáros Kálmánnal beszélgetünk. Idén februárban lett a Pénzügykutató munkatársa, előzőleg egy nemzetközi érdekeltségű budapesti beruházási ügynökség ügyvezetője, majd a Girozentrale Investment AG igazgatósági tagja volt, e minőségében közreműködött az első magyar nemzetközi részvénykibocsátásokban (Novotrade, IBUSZ, Fotex).
Beszélő: A Világkiállítási Programiroda folyton az önök tanulmányára hivatkozik mint döntő bizonyítékra amellett, hogy a világkiállítás megrendezhető. A parlament költségvetési bizottsága is mint egyetlen szakértői véleményt kapta kézhez múlt heti ülésén (az apparátusi anyagok mellett), s ott hallottuk is: opponensi vélemény nem készült, szakmai vita nem folyt róla (bár elmondta támogató véleményét a Co-Nexus pénzügyi tanácsadó cég elnöke). Úgy látom tehát: a tanulmány olyan légkörben született, amelyben a szakértő nem lehet semleges.
Mészáros Kálmán: Nem értek ezzel egyet. December–januárban, amikor még a Girozentraléban dolgoztam, olvastam a világkiállítás körüli huzavonákról, azokról az aggályokról, hogy finanszírozható-e, megszervezhető-e. Én úgy láttam akkor: végre van egy projekt, amely a nemzeti vagyonnak nem leértékelődésével, hanem felértékelődésével jár. Ha pedig ez így van, a világkiállítás finanszírozható. Növekednek ugyanis előbb a beruházásokban közvetlenül és közvetve érdekelt, majd az idegenfogalmi és a velük kapcsolatban álló cégek megrendelései, tehát növekszik e cégek értéke is. A gyakorlatban is tapasztaltam, hogy létezik ilyen hatás. Másrészt amikor megírtam a tanulmányt, különféle alapállású emberekkel – ellenzőkkel is – konzultáltam. Két évvel ezelőtt egyetértettem volna az ellenzőkkel, a költségvetési finanszírozás valóban megkérdőjelezhető. De ha privatizálás van, akkor minden projekt, amely növeli a privatizálandó vagyon értékét, ésszerű. A világkiállítás pedig ilyen projekt.
Beszélő: Üzleti alapon kell megrendezni az Expót. E gondolatból kiindulva írják, hogy „a kormánybizos mondjon le, és a Világkiállítási Programiroda szűnjön meg”.
M. K.: Kormányzati koordinációra szükség van, de nem ebben a formában. Túlságosan nagy a nem üzleti elven működő szervezet. Ez akkor is meglátszott, amikor a még nem létező projektre szándéknyilatkozatokat gyűjtöttek be. Így ugyanis leértékelték a világkiállítást: a komoly cégek azt gondolhatták, hogy Magyarország bizonytalan abban, mit is akar csinálni.
Beszélő: Tanulmányuk szerint önmagában az a körülmény, hogy bejelentik az Expót, számottevően növeli a privatizációs keresletet (tíz év alatt – „pesszimista” becslésük szerint – csaknem 3 milliárd dollár privatizációs bevétel várható, ami önmagában is finanszírozza a világkiállítást). De csakugyan elégséges-e ez a lépés? Hiszen ott vannak a szabályozás zökkenői, az MDF vezette kormány hezitálása, a Vagyonügynökség monopolhelyzete…
M. K.: Mi is leírtuk, hogy megfelelő jogi és intézményi feltételekre is szükség van. De a világkiállítás kikényszerítheti, ki kell hogy kényszerítse e feltételek mielőbbi megteremtését. A földtulajdon kérdése egyébként is sürgető, a külföldi befektetőket nyugtalanítja, hogy még ez mindig nem dőlt el, és tulajdonképpen csak a bérleti jog privatizálható minálunk.
Beszélő: De ha meg is születik a megfelelő szabályozás, úgy gondolom: egy érési folyamatnak kell lezajlania, amíg a befektetésekben részt vevő kül- és belföldi partnerek megfelelő kapcsolatokat tudnak teremteni egymás között.
M. K.: Nem nulláról indulunk, zajlik most is a privatizáció. Megvan a külföld érdeklődése Magyarország iránt.
Beszélő: Döntő például, kialakul-e minálunk egy működő ingatlanpiac. Ezzel önök is számolnak, amikor leírják, milyen szabályozással kellene gátat vetni az ingatlanok spekulációs alapú felértékelődésének. De ehhez is idő kell…
M. K.: Van ráció ebben az ellenvetésben, mégis úgy érzem, hogy mindez időben megoldható. A legsürgetőbb a tulajdonjogok, a földkérdés, a koncessziós jog rendezése, vagy ha ez gyorsan nem történik meg, hozzanak egy külön világkiállítási törvényt, amely egy előzetes jogi keretet biztosít. Az ingatlanpiacon szerintem két eset fordulhat elő: ha lesz világkiállítás, visszaesik, ha nem, összeomlik (azaz nagymértékben visszaesnek az árak). Az ingatlan értékét végső soron a rajta létrehozható üzlet nyereségtermelő képessége határozza meg, ebben a magyar piac – mert azért van! – a nyugat-európaihoz hasonlít, ugyanakkor a megfelelő profittermelő képesség hiányzik az itteni cégek többségéből. Nekem úgy tűnik, egyre több ingatlan fog fölszabadulni Budapesten, mivel sok cég anyagi nehézségekbe kerül, kénytelen eladni az ingatlant… Ezt – ha véleményem szerint nem is teljesen – ellensúlyozhatja a világkiállítás.
Beszélő: A tanulmány nem erről, hanem ingatlanfelértékelődésről és arról beszél, hogy ez is a világkiállítás finanszírozásának forrása lehet.
M. K.: Így van: de ez csak a helyszínre, a Dél-Budapesten lévő telkekre vonatkozik. Hozzáteszem: ezeket nem kell feltétlenül eladni, társaságba is lehet vinni, és főként zálogul szolgálhatnak a befektetési üzletekhez.
Beszélő: Tanulmányukban javasolják egy Világkiállítás Fejlesztési Alap képzését; ide a privatizációs bevétel egy része folyna be. Gondolatmenetük szerint tudniillik az állami vállalatok felértékelődnek a megrendelések várható növekedése miatt, és ezzel a többletbevétellel akár finanszírozni is lehet az Expót. Ám kétséges, hogy épp a mi vállalataink tevékenysége iránti kereslet ugrik meg: a szükséges beruházások rövid határideje miatt esetleg a külföldi kivitelezők kapnak sok megrendelést…
M. K.: Úgy gondoljuk, ez csak egy többletlehetőség, amely csak növelheti a finanszírozás forrásait. Ami miatt azzal számolunk, hogy a világkiállítás finanszírozza a költségvetést: a gazdasági élénkülés miatt növekvő adóbevételek és az, hogy a világkiállítás munkahelyeket teremt, így kevesebb munkanélküli-segélyt kell az államnak kifizetnie. Ezért az államnak, illetve az önkormányzatoknak csupán megelőlegeznie kell mintegy 30 milliárd forintot: a bevétele végül is nagyobb lesz ennél az összegnél…
Beszélő: Kérdés, meddig kell átvészelni ezt a megelőlegezési időszakot…
M. K.: A megelőlegezés a világ minden projektjével együtt jár. De 30 milliárd forintot lehet szánni e célra, a várható előnyök reményében. Visszatérve a privatizációhoz: először is mi pesszimistábban számolunk, mint a kormány, azt mondjuk, hogy ’95-ig a haszonélvező szektorok 20 százaléka, az ezredfordulóig 40 százaléka kerül magánkézbe. A nagy megrendelések lehetősége egyébként belülről, a vállalati egységek oldaláról is késztetést jelenthet a mostani állami keretek szétfeszítésére. Másodszor, ilyen nagy program esetében a hazai megrendelések is növekednek, kavicsot, betont, acélt nem importálni szoktak…
Beszélő: A 80-as évek eleji szállodaépítkezések idején is ilyesmit szállított csupán a magyar építőipar.
M. K.: Nem kell feltétlenül ötcsillagos szállókat építeni (e kategóriákban volt alacsony akkoriban a magyar kivitelezők részvétele); de azt is gondolom, hogy nem ott tartunk, mint akkor, lezajlott némi fejlődés. Továbbá a külföldi cégeknek magyar alvállalkozókat éri meg leginkább bevonni, itt van viszonylag olcsó munkaerő. És ha egyszer alvállalkozókkal dolgoztat, érdemes esetleg meg is venni ezt a céget.
Beszélő: Olvastam a tanulmányban azt is, hogy az előkészítés és finanszírozás bonyolítására létrehozott cég – az „Expo Holding Rt.” – átvállalná a kormánytól a Kiállítások Nemzetközi Irodája (BIE) előírása szerint vállalt garanciát, és ezt viszontbiztosítaná. De lehet-e ekkora összeget, mint amibe a megrendezés kerül, üzleti alapon biztosítani?
M. K.: Úgy érzem, kicsit el van misztifikálva ez a kérdés. Nem tudni pontosan, hogy anyagi kötelezettséggel jár-e ez a kormánygarancia, vagy pusztán erkölcsivel. Jelentheti esetleg azt, hogy álljanak a pavilonok, be tudjanak rendezkedni a kiállítók; ennek garanciáját viszont át lehet hárítani a fővállalkozókra.
Beszélő: A főváros mostani vezetői úgy érzik: a helyszín megválasztása, amely még az órendszerben történt, de amelyet a Világkiállítási Progamiroda változatlanul érvényesnek tekint, nem mást jelent, mint a kormány beleszólását városfejlesztési elképzeléseibe. Rá van oktrojálva a fővárosra egy városfejlesztési koncepció.
M. K.: A helyszín megválasztásába annak idején a főváros is beleszólhatott, még ha az a vezetés nem is ugyanaz, mint a mostani. Én műszaki szempontból nem tudom megítélni, jogos-e a kifogásuk a régi városfejlesztési elképzelésekkel szemben. Közgazdasági szempontból viszont azt mondhatom: ha végre megindul egy pezsgés, az mindenképpen a főváros javát is szolgálja.
Beszélő: Koncepciójuk messzemenően épít arra a pszichológiai hatásra, amit a világkiállítás bejelentése előidéz. Nem jelent-e ön szerint ez egyben pszichológiai nyomást is a kételyeknek, aggályoknak hangot adókkal szemben?
M. K.: Szerintem nem jó ez a ráérzés. Akik kételyeket fogalmaznak meg, nagyon fontos szerepet játszanak: kérdéseket vetnek föl, amelyeket meg kell tudni oldani. Enélkül nem haladhatnánk előbbre. Persze tapasztalhatunk politikai nyomást Ausztriában is, Magyarországon is. De megkülönböztetném ezt a gazdasági várakozásoktól, amelyeknek mind nagyobb a szerepük, és amelyek igazi ambíciókat fejeznek ki.
Beszélő: Nem lehet megkerülni a kérdést: a tanulmány azt a benyomást kelti, mintha a Pénzügykutató Rt. érdekelt volna a világkiállításban.
M. K.: Abszolúte nem érdekelt. Érdekes összefüggés, hogy minél válságosabb helyzetben van egy gazdaság, annál többet keresnek a befektetési bankok és tanácsadók. Ha fellendülés lesz, a Pénzügykutatónak konkurenciával kell számolnia.
Beszélő: Nem vállalhatnának szerepet – mondjuk – a tanulmányukban körvonalazott Expo Holding Rt.-ben?
M. K.: Nem. A Pénzügykutatónak nem ez a profilja.
Beszélő: Köszönjük a beszélgetést.
- Beszélő [6]