Skip to main content

Önfinanszírozó mozgó

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Expótlék?


A tanulmányt író szakértői csoport vezetőjével, Mészáros Kálmánnal beszélgetünk. Idén februárban lett a Pénzügykutató munkatársa, előzőleg egy nemzetközi érdekeltségű budapesti beruházási ügynökség ügyvezetője, majd a Girozentrale Investment AG igazgatósági tagja volt, e minőségében közreműködött az első magyar nemzetközi részvénykibocsátásokban (Novotrade, IBUSZ, Fotex).

Beszélő: A Világkiállítási Programiroda folyton az önök tanulmányára hivatkozik mint döntő bizonyítékra amellett, hogy a világkiállítás megrendezhető. A parlament költségvetési bizottsága is mint egyetlen szakértői véleményt kapta kézhez múlt heti ülésén (az apparátusi anyagok mellett), s ott hallottuk is: opponensi vélemény nem készült, szakmai vita nem folyt róla (bár elmondta támogató véleményét a Co-Nexus pénzügyi tanácsadó cég elnöke). Úgy látom tehát: a tanulmány olyan légkörben született, amelyben a szakértő nem lehet semleges.

Mészáros Kálmán: Nem értek ezzel egyet. December–januárban, amikor még a Girozentraléban dolgoztam, olvastam a világkiállítás körüli huzavonákról, azokról az aggályokról, hogy finanszírozható-e, megszervezhető-e. Én úgy láttam akkor: végre van egy projekt, amely a nemzeti vagyonnak nem leértékelődésével, hanem felértékelődésével jár. Ha pedig ez így van, a világkiállítás finanszírozható. Növekednek ugyanis előbb a beruházásokban közvetlenül és közvetve érdekelt, majd az idegenfogalmi és a velük kapcsolatban álló cégek megrendelései, tehát növekszik e cégek értéke is. A gyakorlatban is tapasztaltam, hogy létezik ilyen hatás. Másrészt amikor megírtam a tanulmányt, különféle alapállású emberekkel – ellenzőkkel is – konzultáltam. Két évvel ezelőtt egyetértettem volna az ellenzőkkel, a költségvetési finanszírozás valóban megkérdőjelezhető. De ha privatizálás van, akkor minden projekt, amely növeli a privatizálandó vagyon értékét, ésszerű. A világkiállítás pedig ilyen projekt.

Beszélő: Üzleti alapon kell megrendezni az Expót. E gondolatból kiindulva írják, hogy „a kormánybizos mondjon le, és a Világkiállítási Programiroda szűnjön meg”.

M. K.: Kormányzati koordinációra szükség van, de nem ebben a formában. Túlságosan nagy a nem üzleti elven működő szervezet. Ez akkor is meglátszott, amikor a még nem létező projektre szándéknyilatkozatokat gyűjtöttek be. Így ugyanis leértékelték a világkiállítást: a komoly cégek azt gondolhatták, hogy Magyarország bizonytalan abban, mit is akar csinálni.

Beszélő: Tanulmányuk szerint önmagában az a körülmény, hogy bejelentik az Expót, számottevően növeli a privatizációs keresletet (tíz év alatt – „pesszimista” becslésük szerint – csaknem 3 milliárd dollár privatizációs bevétel várható, ami önmagában is finanszírozza a világkiállítást). De csakugyan elégséges-e ez a lépés? Hiszen ott vannak a szabályozás zökkenői, az MDF vezette kormány hezitálása, a Vagyonügynökség monopolhelyzete…

M. K.: Mi is leírtuk, hogy megfelelő jogi és intézményi feltételekre is szükség van. De a világkiállítás kikényszerítheti, ki kell hogy kényszerítse e feltételek mielőbbi megteremtését. A földtulajdon kérdése egyébként is sürgető, a külföldi befektetőket nyugtalanítja, hogy még ez mindig nem dőlt el, és tulajdonképpen csak a bérleti jog privatizálható minálunk.

Beszélő: De ha meg is születik a megfelelő szabályozás, úgy gondolom: egy érési folyamatnak kell lezajlania, amíg a befektetésekben részt vevő kül- és belföldi partnerek megfelelő kapcsolatokat tudnak teremteni egymás között.

M. K.: Nem nulláról indulunk, zajlik most is a privatizáció. Megvan a külföld érdeklődése Magyarország iránt.

Beszélő: Döntő például, kialakul-e minálunk egy működő ingatlanpiac. Ezzel önök is számolnak, amikor leírják, milyen szabályozással kellene gátat vetni az ingatlanok spekulációs alapú felértékelődésének. De ehhez is idő kell…

M. K.: Van ráció ebben az ellenvetésben, mégis úgy érzem, hogy mindez időben megoldható. A legsürgetőbb a tulajdonjogok, a földkérdés, a koncessziós jog rendezése, vagy ha ez gyorsan nem történik meg, hozzanak egy külön világkiállítási törvényt, amely egy előzetes jogi keretet biztosít. Az ingatlanpiacon szerintem két eset fordulhat elő: ha lesz világkiállítás, visszaesik, ha nem, összeomlik (azaz nagymértékben visszaesnek az árak). Az ingatlan értékét végső soron a rajta létrehozható üzlet nyereségtermelő képessége határozza meg, ebben a magyar piac – mert azért van! – a nyugat-európaihoz hasonlít, ugyanakkor a megfelelő profittermelő képesség hiányzik az itteni cégek többségéből. Nekem úgy tűnik, egyre több ingatlan fog fölszabadulni Budapesten, mivel sok cég anyagi nehézségekbe kerül, kénytelen eladni az ingatlant… Ezt – ha véleményem szerint nem is teljesen – ellensúlyozhatja a világkiállítás.

Beszélő: A tanulmány nem erről, hanem ingatlanfelértékelődésről és arról beszél, hogy ez is a világkiállítás finanszírozásának forrása lehet.

M. K.: Így van: de ez csak a helyszínre, a Dél-Budapesten lévő telkekre vonatkozik. Hozzáteszem: ezeket nem kell feltétlenül eladni, társaságba is lehet vinni, és főként zálogul szolgálhatnak a befektetési üzletekhez.

Beszélő: Tanulmányukban javasolják egy Világkiállítás Fejlesztési Alap képzését; ide a privatizációs bevétel egy része folyna be. Gondolatmenetük szerint tudniillik az állami vállalatok felértékelődnek a megrendelések várható növekedése miatt, és ezzel a többletbevétellel akár finanszírozni is lehet az Expót. Ám kétséges, hogy épp a mi vállalataink tevékenysége iránti kereslet ugrik meg: a szükséges beruházások rövid határideje miatt esetleg a külföldi kivitelezők kapnak sok megrendelést…

M. K.: Úgy gondoljuk, ez csak egy többletlehetőség, amely csak növelheti a finanszírozás forrásait. Ami miatt azzal számolunk, hogy a világkiállítás finanszírozza a költségvetést: a gazdasági élénkülés miatt növekvő adóbevételek és az, hogy a világkiállítás munkahelyeket teremt, így kevesebb munkanélküli-segélyt kell az államnak kifizetnie. Ezért az államnak, illetve az önkormányzatoknak csupán megelőlegeznie kell mintegy 30 milliárd forintot: a bevétele végül is nagyobb lesz ennél az összegnél…

Beszélő: Kérdés, meddig kell átvészelni ezt a megelőlegezési időszakot…

M. K.: A megelőlegezés a világ minden projektjével együtt jár. De 30 milliárd forintot lehet szánni e célra, a várható előnyök reményében. Visszatérve a privatizációhoz: először is mi pesszimistábban számolunk, mint a kormány, azt mondjuk, hogy ’95-ig a haszonélvező szektorok 20 százaléka, az ezredfordulóig 40 százaléka kerül magánkézbe. A nagy megrendelések lehetősége egyébként belülről, a vállalati egységek oldaláról is késztetést jelenthet a mostani állami keretek szétfeszítésére. Másodszor, ilyen nagy program esetében a hazai megrendelések is növekednek, kavicsot, betont, acélt nem importálni szoktak…

Beszélő: A 80-as évek eleji szállodaépítkezések idején is ilyesmit szállított csupán a magyar építőipar.

M. K.: Nem kell feltétlenül ötcsillagos szállókat építeni (e kategóriákban volt alacsony akkoriban a magyar kivitelezők részvétele); de azt is gondolom, hogy nem ott tartunk, mint akkor, lezajlott némi fejlődés. Továbbá a külföldi cégeknek magyar alvállalkozókat éri meg leginkább bevonni, itt van viszonylag olcsó munkaerő. És ha egyszer alvállalkozókkal dolgoztat, érdemes esetleg meg is venni ezt a céget.

Beszélő: Olvastam a tanulmányban azt is, hogy az előkészítés és finanszírozás bonyolítására létrehozott cég – az „Expo Holding Rt.” – átvállalná a kormánytól a Kiállítások Nemzetközi Irodája (BIE) előírása szerint vállalt garanciát, és ezt viszontbiztosítaná. De lehet-e ekkora összeget, mint amibe a megrendezés kerül, üzleti alapon biztosítani?

M. K.: Úgy érzem, kicsit el van misztifikálva ez a kérdés. Nem tudni pontosan, hogy anyagi kötelezettséggel jár-e ez a kormánygarancia, vagy pusztán erkölcsivel. Jelentheti esetleg azt, hogy álljanak a pavilonok, be tudjanak rendezkedni a kiállítók; ennek garanciáját viszont át lehet hárítani a fővállalkozókra.

Beszélő: A főváros mostani vezetői úgy érzik: a helyszín megválasztása, amely még az órendszerben történt, de amelyet a Világkiállítási Progamiroda változatlanul érvényesnek tekint, nem mást jelent, mint a kormány beleszólását városfejlesztési elképzeléseibe. Rá van oktrojálva a fővárosra egy városfejlesztési koncepció.

M. K.: A helyszín megválasztásába annak idején a főváros is beleszólhatott, még ha az a vezetés nem is ugyanaz, mint a mostani. Én műszaki szempontból nem tudom megítélni, jogos-e a kifogásuk a régi városfejlesztési elképzelésekkel szemben. Közgazdasági szempontból viszont azt mondhatom: ha végre megindul egy pezsgés, az mindenképpen a főváros javát is szolgálja.

Beszélő: Koncepciójuk messzemenően épít arra a pszichológiai hatásra, amit a világkiállítás bejelentése előidéz. Nem jelent-e ön szerint ez egyben pszichológiai nyomást is a kételyeknek, aggályoknak hangot adókkal szemben?

M. K.: Szerintem nem jó ez a ráérzés. Akik kételyeket fogalmaznak meg, nagyon fontos szerepet játszanak: kérdéseket vetnek föl, amelyeket meg kell tudni oldani. Enélkül nem haladhatnánk előbbre. Persze tapasztalhatunk politikai nyomást Ausztriában is, Magyarországon is. De megkülönböztetném ezt a gazdasági várakozásoktól, amelyeknek mind nagyobb a szerepük, és amelyek igazi ambíciókat fejeznek ki.

Beszélő: Nem lehet megkerülni a kérdést: a tanulmány azt a benyomást kelti, mintha a Pénzügykutató Rt. érdekelt volna a világkiállításban.

M. K.: Abszolúte nem érdekelt. Érdekes összefüggés, hogy minél válságosabb helyzetben van egy gazdaság, annál többet keresnek a befektetési bankok és tanácsadók. Ha fellendülés lesz, a Pénzügykutatónak konkurenciával kell számolnia.

Beszélő: Nem vállalhatnának szerepet – mondjuk – a tanulmányukban körvonalazott Expo Holding Rt.-ben?

M. K.: Nem. A Pénzügykutatónak nem ez a profilja.

Beszélő: Köszönjük a beszélgetést.




























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon