Bizonyára sokan jól emlékeznek arra az MTI-n keresztül világgá röppentett, ipari minisztériumi kezdeményezésre, amely a gazdasági kabinet összehívását követelte, hogy megoldják a szovjet exportra szállítani akaró vállalatok gondjait. A felhívás időpontjában – a hivatalos állítások szerint – a magánjogi szállítási szerződéssel egyébként rendelkező vállalatoknak szállítás helyett mintegy 10 milliárd forint értékben készleteznie kellett az exportra szánt termékeket. Sürgős megoldásra van szükség, hallatszott, hallatszik sokfelől, s szorgalmazzák a közvetlen állami szerepvállalást. A szovjet exportra váró (nagy)vállalatok mellett, a kormányon belül leginkább az ipari és kereskedelmi minisztérium, illetve a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM) által támogatott kampány kezdetekor azonban Magyarország idei veszteségei – reménytelen hitelnyújtás formájában – akkora nagyságrendet értek el, mint az exportáló vállalatoké.
Az eligazodás azonban fölöttébb nehéz. Az évközi, szokásos havi statisztikák helyett az NGKM most nem adja ki havi jelentéseit, s az MNB-statisztikák is – mint mindig – két-három hónappal a tárgyhó után kerülnek nyilvánosságra. Akkor, amikor már réges-régen dönteni kellett a rövid távú, akár 10 milliárdos értékeket érintő kérdésekben.
A tavaly megkötött rubelszerződések alapján 1991. január végéig, illetve külön engedéllyel március végéig lehetett elszámolni a még rubelért bonyolított kereskedelmi szállításokat. Az eddig napvilágra került adatok szerint február végéig ebben az elszámolási körben Magyarországnak mintegy 500 millió (transzfer) rubelnyi többlete, aktívuma keletkezett. Ez annyit jelent, hogy két hónap alatt (13–14 milliárd forintnyi) ekkora követelésünk halmozódott fel.
Ennek az aktívumnak egy része elvileg szolgálhatja a magyar adósságok törlesztését. Ha olyan országokkal szemben keletkezett, amelyekkel szemben a kereskedelmi forgalomban tartozásunk halmozódott fel (mint például az NDK), akkor most csökkentettük az adósságunkat. De ha a többlet a Szovjetunióval szemben alakult ki, akkor csak a számára az elmúlt két évben nyújtott mintegy 45 milliárd forintnyi „áruhitelünket” növeltük tovább. Ennek a hitelnek a törlesztésére kicsi az esély: a Szovjetuniónak se pénze, se áruja nincs ehhez.
A legújabb közlések szerint s a mostani magyar–szovjet polémiában elhangzott érvek alapján az valószínűsíthető, hogy ennek az aktívumnak a döntő többsége a Szovjetunióval szemben keletkezett. Az elvileg lehetséges változatok közül tehát a legrosszabb történt.
Információink szerint az év eleji magyar aktívum megítélésében a szovjet kereskedelmi partner fölvetette, hogy a magyar fél mindenféle kontroll nélkül engedélyezte magyar áruk exportját a Szovjetunióba.
Egyes szovjet adatok szerint a tavalyi exportkötések alapján 110–130 millió transzfer rubelnyi magyar export lett volna indokolt 1991-ben, a valóságban azonban több mint 400 millió rubelnyi árut exportált Magyarország a Szovjetunióba. Ezeknek az adatoknak az alapján – csupán januárban! – a magyar–szovjet áruforgalomban a magyar aktívum 8–10 milliárd forint között lehetett.
Ezek az adatok legalábbis elképesztőek. Egyrészt igazolják azokat az állításokat, melyek szerint január–februárban 500 millió rubelnyi aktívumot halmozott fel Magyarország, döntően a Szovjetunióval szemben. Becslések alapján azt mondhatjuk tehát, hogy csak tavaly év közepétől számítva Magyarország kb. 35 milliárd forintnyi, lényegében kamatmentes hitelt nyújtott a Szovjetuniónak. Ennek hatása például infláció formájában természetesen végighullámzott a gazdaságon, de a szovjet exportban hagyományosan érdekelt nagyvállalatok ismét jól jártak.
A másik meghökkentő következtetés a fentieken túl az NGKM szerepvállalására vonatkozik. Ha igazak a szovjet állítások, hogy az idei, januári rubeles magyar export többszöröse az 1990-ben megkötött szerződésekhez képest, akkor ez igazolja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a NGKM még idén is kiadott exportengedélyeket, 1990-re visszadátumozva. Ez a feltételezés már megfogalmazódott a Magyar Hírlapban is, de a minisztérium nem cáfolta.
1989-ben a Szovjetunióval szemben óriási magyar aktívum – hitelnyújtás – halmozódott fel. A magyar gazdaság ezt nem bírja tovább, a folyamatot meg kell.állítani, hangoztatta ezt a közvetlenül érdekelt nagyvállalatokon kívül akkor szinte mindenki. A tavalyi korlátozó intézkedések azonban az év második felében föllazultak, így 1990-ben az aktívum még nagyobb, tehát még rosszabb lett, mint 1989-ben. S ennek a kedvezőtlenül nagy rubelaktívumnak most csupán januárban háromnegyed részét „sikerült” produkálni.
Az MTI még nem tett közzé arról nyilatkozatot, hogy a gazdasági kabinet összehívását ez ügyben kezdeményezte volna valaki…
- gazdaság [6]