Skip to main content

Rövid háború – rövid recesszió?

Vissza a főcikkhez →


Az Öböl-háború gyors befejeződése többszörösen is jó hír; legfőképpen azért, mert olcsóbb az olaj, és egyelőre – remélhetőleg – az is marad. És ezt már csak azért is jó hírnek kell neveznünk, mert még ez év elején is igen nagy volt annak a veszélye, hogy a tartósan drága olaj miatt az egyéb okok következtében kialakult árgyorsulást a kormányok nem lesznek képesek a szükséges mértékben visszafogni, gazdaságpolitikailag kezelni.

A háború befejeződésével az amerikai gazdaság is hamarabb kilábolhat a recesszióból; a nyár elejére már szerény mértékű növekedéssel számolnak a prognózisok. Az olcsó olaj mellett kisebb az infláció veszélye, a gazdálkodás feltételei stabilizálódnak, és ezáltal gyorsan javul mind a vásárlók, mind a beruházók bizalma. (Az USA olajszükségletének közel felét ma is importból fedezi, és nagy különbség, hogy barrelenként 20 dollár alatti áron vagy 30 dollár felett importálják az olajat.) A gazdaság növekedése a mai jelek szerint nagyobb lehet annál, mint akár egy hónappal ezelőtt is jelezték (0,5–0,9 százalék).

Más megvilágításba kerül a szövetségi költségvetés nem éppen rózsás helyzete is: ismét van esély arra, hogy belátható időn belül megkezdődik a deficit lassú leépítése, bár a háború teljes költségei még nem ismeretesek. A szövetségesek azonban valóban átvállalták a háborús kiadások nagyobb részét, és az összegek egy részét már át is utalták Amerikának.

A történtekkel tulajdonképpen Ronald Reagan, az exelnök lehet a legelégedettebb. Ő valóban még a lehetségesnél is többet tett Amerika katonai erejének helyreállításáért. Amerikának (és a szövetségeseknek) most volt lehetősége arra, hogy kipróbálja azokat az új fegyvereket, amelyek kifejlesztésére a nyolcvanas években a kormány óriási összegeket költött. A hadiipar a háborúban szerzett tapasztalatok alapján már meg is kezdte a fegyverek tökéletesítését, és olyan megrendeléseket kapott azonnali szállításra, amelyekről egy évvel ezelőtt még nem is álmodott.

A háború gyors befejeződése jó hír a világgazdaság szempontjából is, amely így kevésbé sínyli meg az amerikai recessziót – az amerikai gazdaságnövekedés lassulása így is sok ország számára jelentett tetemes exportkiesést, beleértve a fejlődő országokat is. Ezt a kiesést nem ellensúlyozza az a tény sem, hogy Nyugat-Európa, főként Németország importkereslete valószínűleg igen jelentős marad.

Annyi bizonyos, hogy az USA az Öböl-térségben is a legnagyobb versenytárs lesz az új piacok ellátásában. Már most komoly versenyfutás kezdődött az amerikai és az angol exportőrök között a Kuvait újjáépítéséhez szükséges szállításokért. Az angolok máris tiltakoztak az ellen a szerződés ellen, amely kizárólagos jogot biztosítana az amerikaiaknak a Kuvaitba irányuló légi teherszállításban. Új hír, hogy Bush elnök egymilliárd dollárral akarja növelni az Eximbank exporthitelgarancia-alapját, kifejezetten a hadiipari export ösztönzése érdekében. A kongresszus hozzájárulását azzal az indokolással akarja megnyerni, hogy a hazai megrendelések csökkennek, a külső piacokon pedig a versenytársak jobb feltételekkel rendelkeznek az exportfinanszírozáshoz.

Az USA sikeres exportoffenzívájának fontos feltétele az, hogy a vezető hatalmak megállapodjanak a legvitatottabb kereskedelempolitikai kérdésekben, elsősorban a mezőgazdasági termékek és a szolgáltatások kereskedelmének liberalizálásában. Ehhez szükséges lenne az uruguayi menet eredményes lezárása, a fennálló korlátozások legalábbis részbeni felszámolása. Ellenkező esetben a 90-es évek nemzetközi kereskedelmét a kereskedelempolitika régiókra szakadása veszélyezteti, ami sem az amerikai exportőröknek, sem senki másnak nem válna javára.

A háború befejezése jobb feltételeket jelent a vezető országok gazdaságpolitikájának összehangolásához is, aminek elsődleges célja az infláció felgyorsulásának elkerülése. Ezek a gazdaságok e téren nagyon komoly leckét kaptak a 70-es évek második felében, és most minden módon el akarják kerülni az infláció szerkezetváltást bénító hatását, arról nem beszélve, hogy ez az előfeltétele a gazdaságnövekedés megindításának is.

Ezek szerint 1991 mégis jobb lesz, mint ahogy ezt az év elején vártuk? S a világgazdaság javuló esélyei jó hírt jelenthetnek a súlyos bajokkal viaskodó kelet-európai gazdaságoknak is?


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon