Van remény?
Vitray Tamás: Ha a reményeim valóra válnak, egy hónap múlva az én gondjaimra bízott részleg egész napos műsort ad. Az én ambícióm nem az volt, hogy megszüntessünk műsorokat, hanem hogy előbb legyen mennyiség, aztán – a műsorokon belül – kell minőséget létrehozni. Ki lehet egyelni a műsorokból a gyomot, és akkor valami jobb lesz.
Rózsa Péter: Pillanatnyilag „egyéni vállalkozó” vagyok a televízióban. Jó néhány száz magammal központi állományban vagyok és várakozom. Mi, akik nem találtuk meg a helyünket úgy, ahogy elképzeltük, arra várunk, milyen műsorok lesznek a televízióban, és szükség lesz-e ránk. Ha kapunk megbízásokat, csináljuk. Hiszen ez a szakmánk.
Bányai Gábor: A Tv2 műsorának volt arculata mindig is. Azt átrajzolni másféle feladat, mint a Tv1-nek arculatot adni. Mert itt eddig műsorok voltak egymás után. Most egyéniségekkel egyéniséget próbálunk adni a Tv1-nek. Remélem, a következő hónapban megjelenik egy olyan karakteres arc, akire már emlékezni is lehet.
Rövid pórázon, megalázva
Győrffy Miklós: Én nem vagyok a televízió munkatársa, sajnos vagy szerencsére. Hogy velem egy hónap múlva mi lesz, nem tudom. Három héttel ezelőtt még úgy nézett ki, nem lesz egyetlen olyan műsor sem, ahol engem használni tudnak. Mára már kettőnél-háromnál is számítanak rám biztosan. Lehet, hogy három hét múlva megint nulla lesz. Ez nem is olyan nagy baj. De a televízió, úgy gondolom, egy hónap múlva még inkább szétesik, és én ezt tudatos stratégiának látom: ezt az intézményt minél jobban le kell rohasztani, anyagilag a legrövidebb pórázon tartani, az ott dolgozókat meg kell alázni, törni – és aztán majd meglátjuk, mi lesz a televízióval. Én ezt látom, ilyen pesszimista vagyok.
Radnóti Sándor: Mi a véleményetek erről a pesszimista jóslatról?
Vitray Tamás: Gondolkodom. Gondolkodom, hogy érdemes-e nekem ezt tovább csócsálni; hogy lehet-e ennél tömörebben megfogalmazni, mint ahogy Miklós tette. Én is ilyen pesszimista vagyok, mert a támogatásnak a minimumát sem élvezhetjük. Házon belül, a saját kollégáinktól sem. A televíziósoknak nincs veszélyérzetük. Mint akiken logotómiát hajtottak végre. Nem tudják, hogy milyen veszélyben vannak, nem tudják, hogy valahová egyszer oda kellene állni. Utána mondhatják rohadt csirkefogónak, aljas himpellérnek, teljesen mindegy. És arra sincs remény, hogy kívülről, a saját szaktársainktól legalább a megkérdezés tisztességét megkapjuk. Manapság, ugye, minden megírható. Csak nem biztos, hogy az a morál, az az etika, hogy „majd másnap cáfolja meg az ipse!”. De nem akarok én itt panasznapot tartani, nem biztos, hogy barátságos közegben mondom el: hiszen mi itt vérpadon ülünk egy kicsit. A saját kollégáink és a közönség is úgy néz a televízióra, mint a legszörnyűbb molochra, a nagy ellenségre! A meccs elég reménytelen. A Műsorszóró Vállalat ma reggel megírta, hogy ők pediglen nem közvetítik azt a kezdést, amit a 2-es csatornán május 6-ra terveztünk. Mert ők négyszeres vagy ötszörös pénzt kérnek. Hát nincs a világon olyan hely, ahol ezt meg lehetne tenni! Hogy utána pereskedjen a két intézmény, azt lehet!
De azt nem, hogy három nappal a tervezett műsor előtt kijelentik, hogy nem sugározzák. Egyszóval, Győrffy Miklóshoz csatlakozva, sikerülni fog: az anyagi eszközök megvonásával, a személyek diszkreditálásával, egymásnak ugrasztásával, a televíziót kívülről-belülről, alulról-fölülről szépen összenyomják.
Hogy aztán mi lesz? Ha a potenciális kontendánsok rohasztanának, uszítanának, akkor azt mondom: ez egy meccs, el lehet veszíteni, jöhetnek az újak. Biztos, hogy távol van tartva annyi ember, aki a helyünkre tudna lépni? Biztos, hogy megvan az a csapat, amire hivatkoznak? Biztos, hogy megvan az az ellenzék, amelyik ráadásul csak abban egységes, csak azt énekeli uniszónó, hogy ott undorító állatok ülnek, lopják a pénzt, herdálják a nép vagyonát!
Bányai Gábor: Győrffy generalizált pesszimizmusának sok részletét értem, de azért megkérdezem: amikor azt mondod, „tönkreteszik, sárba tapodják” – ezek pontosan kicsodák? Belül, kívül, vagy pontosan hol vannak ezek az ellenerők? Én nem vagyok ennyire pesszimista. A televízióban mégiscsak olyanok dolgoznak, akik műsort akarnak csinálni. A káoszt inkább az okozza, hogy az elmúlt hónapokban, sőt már előtte is, leállt a gyártás a televízióban, egyre kevesebb új vagy munkaigényes műsor tudott elkészülni. Munkanélkülivé váltak olyan emberek, akiknek az életük az, hogy dolgozzanak. Ez borzasztó rossz érzéseket szül, és káoszhoz vezet. Ha van munka, lehet műsorokat csinálni, javul a hangulat és a helyzet. Nagy kérdés persze, hogy akarják-e ezt – én megnevezem – azok a külső erők, akik azt hangoztatják, hogy a televízió nézhetetlen. Eléggé ismerem az európai televíziókat: egyáltalán nem olyan rossz ez a magyar televízió, mint amilyen hírét akarják kelteni. Egyébként, ha az elmúlt 9-10 hónap sajtóját nézem, ha egymás mellé teszem a műkritikákat és a „Munkatársunktól” feliratú írásokat (mert ugye most ez lett a divat, nincs név), akkor a kritikákból kialakuló televíziókép és a „munkatársaktól” származó információk, melyek szerint lopunk, csalunk, hazudunk, vérfertőzünk és hatfejű borjakat nemzünk, mintha két különböző televízióról szólnának.
Radnóti Sándor: Kik tapodják hát sárba a televíziót, Győrffy Miklós?
Följelentés, törleszkedés, dörgölőzés
Győrffy Miklós: A Magyar Televízió, mint intézmény, politikai csatározások terepévé változott, s ez megosztotta a televízió szellemi kapacitását. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal folyik egymás figyelése, följelentése, kiszorítása, a pártokhoz való törleszkedés, dörgölőzés, sunyiskodás. Ez egyszerűen elképesztő méreteket ölt. Meglehet, hogy furcsa választ adok, de azt mondom, 51 százalékban a kormány és a kormányzópártok, 49 százalékban az ellenzék felelős ezért a helyzetért. Azt gondolták, hogy a „nemzeti” és „közszolgálati” jelzőkkel ellátott televízióban valami módon valakinek győznie kell. Ez ugye abszurdum természetesen. Bármelyik fél kerítené hatalmába a televíziót, az föltétlenül rossz lenne a publikumnak. De erről nem mond le egyik fél sem, pozíciójukból eredően természetesen különböző eszközökkel, de ezért folyik a küzdelem.
Még a választások előtt, különösen a második csatornán, különösen a Napzárta műsorokban sokkal több, ma már az ellenzékhez tartozó személyiséget hívtak meg. Egyszerűen, mert ismertebbek voltak, a szamizdat irodalomban már jelen voltak. Ebből később a kormányra került politikai erő azt az abszolút téves következtetést vonta le – nem tudom, a tények nem ismeretéből, vagy annak ellenére, hogy tudta, nem így van –, de azt a következtetést vonta le, hogy ott valamilyen erők, amelyek nem az ő erői, elfoglaltak pozíciókat. És innentől kezdve kialakultak a hadállások. A televízió egyes területeit aztán ők foglalták el – és nagyon rossz szolgálatot tettek maguknak vele. Ahol erőszakkal hódítottak, szakmailag minősíthetetlen, gyönge műsorok készülnek. A politikai vagy ilyen típusú műsorokról beszélek. Törvényszerű egymás megfélemlítése, feljelentgetése, pártszékházakba való járdogálás és bratyizás – ilyen körülmények között nevezték ki két szerencsétlen kollégámat intendánsnak. Hiába állnak szakmailag, tudásban a helyzet magaslatán. Ilyen körülmények között szükségképpen rossz döntéseket is hoznak. És ezzel igazolják látszólag azokat, akik azt mondták, ugye, hogy nem alkalmasak, természetesen erkölcsileg se alkalmasak, sok pénzt követelnek maguknak – és elkezdődött az egymás zsebében való turkálás. Egyszerűen viszolygok az utcán megjelenni, mert azt mondják: itt is jön egy tévés! Ez mindannyiunkban nyomot fog hagyni. Ezért féltem én, uraim, a televíziót. A folyamat visszafordíthatatlannak látszik pillanatnyilag. Nyilvánvaló jelei vannak, hogy a kormány anyagi eszközök megvonásával akarja megtörni a televíziót. És hogy hol van a másik garnitúra? Akárhol. Hát nem mindegy? Láthatjuk azokban a műsorokban, ahol tért hódított a kormányzati elképzelés. Teljesen mindegy. Ráböknek valakire, és ő lesz. Ez ilyen egyszerű. Ezt meg fogja szenvedni a magyar televíziózás: Vitray százszor elmagyarázta már nekünk, hogy ez egy kollektív és bonyolult szerkezet. Nem lesz egyszerű összerakni, ha egyszer szétrongálják.
Radnóti Sándor: Rózsa Péter, te egyike vagy a házon belüli munkanélkülieknek. Mondd el, hogy jött létre ez a helyzet?
Rózsa Péter: Most van egy központi állomány. Nem hiszem, hogy erre sok szót érdemes vesztegetni – gondolom, hamarosan meg fog szűnni ez a helyzet. Én inkább arról beszélnék, van-e a kollégáknak veszélyérzete. Létrejöttek és gomba módra szaporodtak a házon belül az érdekvédelmi szervezetek. Azt hiszem, ma már tizennyolc van a televízióban, ha nem több. Ez a szakma szükségszerű válaszlépése a lehetséges támadásra. És ezek az érdekvédelmi szervezetek folyamatosan tárgyalnak az elnökkel. És különböző televíziós vezetőkkel. És mindig megegyeznek valamiben. Két nap múlva jön egy elnöki rendelkezés – mintha nem is tárgyaltunk volna. Ezt a játékot hat hónapja űzzük. Az emberek teljesen értelmetlennek látják, hogy tárgyaljanak, egyezkedjenek. Itt beindult egy folyamat, amit a televízió dolgozói nem fognak befolyásolni. Egyértelmű jelek vannak: politikai szándékok szerint ezt az intézményt át kell alakítani. A politikai szándékokat nem lehet közvetlenül érvényesíteni, mert akkor a szakma ellenáll. Komoly veszélyérzete volt. Mit kell csinálni? Belülről kell felbomlasztani. Az embereket egymásnak kell ugrasztani, és akkor nagyon könnyű dolguk van – anélkül, hogy ezt deklarálni kellene, a politika eléri azt, amit akar. A házon belül talán senki nincs beavatva – kívülről nagyon jól vezérelhető az, hogyan kell fölrúgni, tönkretenni egy szakmát. Nem hiszem, hogy különösebben tudná az MDF, vagy a kormányzaton belül bárki, hogy milyen televíziót szeretne. Mert akkor ennek jelét adta volna, és akkor a televíziós szakemberek nem mint a megkergült birkák rohangálnának jobbra-balra, hanem el tudnák dönteni, hova álljanak. Álljanak-e egyáltalán valahova, vagy nem. Nincs döntési lehetőség.
Legföljebb addig nem nézik
Bányai Gábor: Most vettem részt egy nemzetközi konferencián, ahol csupa olyan televíziós volt, aki már átment ugyanezen. A parlamenti demokratizmus váltásakor Portugáliában vagy Spanyolországban pontosan ugyanezt élték meg; eltartott pár évig, amíg a politikai erők többé-kevésbé belátták, hogy nem lehet kisajátítani a televíziót. Ausztriában ez egészen odáig ment, hogy két különböző csatornát két nagy pártszövetség felügyelt, és csak 4-5 év után bukott meg a dolog. Addig legföljebb nem nézték a televíziót igazán. Nem mondom, hogy örüljünk, mert mi is így jártunk, de tudni kell, hogy ez hozzátartozik. Ha színházban valaki elmegy az utolsó, közönség nélküli főpróbára, mekkora káoszt talál ott! Én csupán türelmet kérek: meg kéne várni az előadást is. Annyit tisztesség kijár nekünk is, hogy az előadást ítéljék meg.
Radnóti Sándor: Mivel bizonyos elégedetlenséget éreztem a közönségben, átadom nekik a kérdezés jogát.
Fencsik Flóra (újságíró): Úgy érzem, valami szerepzavar van. Az urak úgy beszélnek, mintha ez egy sajtókonferencia lenne, mintha csupa újságíró ülne itt. Holott itt zömmel civil közönség ül, ne tessék tehát vádlón nézni senkire. Azt hittem, ez egy fórumszerű beszélgetés, ahol a meghívott vendégek beszélgethetnek és vitatkozhatnak a televízió vezetőivel és munkatársaival. Rendkívüli érdeklődéssel hallgatom a televízió belső ügyeit, nagyon érdekesek, de tulajdonképpen másodlagosak. A mögött a képernyő mögött zajlanak, ami elé tízmillió ember este leül fél nyolckor, és azt nézi, amit ott adnak. Arról szerettem volna vitát hallani, meddig zajlik még, ami a mindannyiunk által ismert politikai műsorokban zajlik. Mikor fog ez az ország tárgyilagos, színvonalas és szakszerű tájékoztatást kapni, amiben a kép azt mutatja, amit a hang, amiben az összefüggések megérthetők? Engem a hírműsorok jövője érdekel, mert azt látom, hogy az emberek 90 százaléka rákényszerül. És egyetlen információjuk a teljesen dezinformatív Híradó, a Panoráma és társai.
Egy úr: Engem az is érdekelt, amiről eddig szó volt, de lényegesebbnek tartottam volna, hogy arról beszéljünk: mi ennek az elemi erejű elégedetlenségnek az oka? Nem az, hogy nincs elég jó film, nem az, hogy nincs elég pénz. Hazugság. Én szégyenkezem amiatt, hogy most már kivonulóban van az idegen megszálló hadsereg, nincs elnyomó rendszer, és folytatódik a hazugság. Énszerintem ezért szégyenkezni kell. Amíg diktatúra volt, addig ez ugye indokolható volt. De amikor megszűnik ez a külső kényszer, sokkal több egyéni véleményt, sokkal több igazságot vártunk volna el a tévétől. Ezzel szemben az utolsó kommunista kormány idején még leültem minden este tévéhíradót nézni, most meg forgó gyomorral kellett leszoknom róla, mert hazugság folyik. És hiába főpróba ez, ha ilyen, akkor a premiertől sem várhatunk sokat.
Vitray Tamás: Sajnos, csalódást kell okoznom. Ha valamiben nem vagyunk illetékesek mi ketten, akkor az a Híradó. Lehet, hogy opportunistának tűnök, de feltételem volt, hogy hírműsorhoz nem lehet közöm. És nem hiszem, hogy félnem kellene vállalni, hogy én önnel egyetértek. Amivel nem értek egyet, az az, hogy itt ülő kollégám azt a megoldást választotta, hogy odébbáll. Megszűntek bizonyos műsorok, vagy megszüntettek műsorokat, de igenis meg lett volna a módja, hogy ellensúlyozzuk. Én azt gondoltam, belülről érdemes megpróbálni.
Bányai Gábor: A Híradóhoz nincs közöm. Nem mondok véleményt arról a híradóról, ami létezik, csak azt mondom, hogy valamilyen okból fontosnak tartottam, hogy minden este legalább egy világhíradót bemutassunk. Ez nem válasz, de valamit talán mégis hozzátesz.
Egy hölgy: Vigasztaló, hogy vannak külföldi műsorok, de mi azt szeretnénk, hogy a magyar televízió adjon olyan hírműsort, ami nincs manipulálva. Én nem vagyok tévés szakember, de azt mondom, a tévé nem színház. Ott mindennap előadás van, és arra úgy kell készülni. Nem pedig hónapokat vagy éveket várni, míg valami kialakul. Megkérdezem még, miért kell a Tv1-nek új arculatot, új egyéniségeket adni, mikor ott vannak a kiváló tévéegyéniségek, akiknek a műsorait megszüntetik. Mester Ákos Hírháttere az egyik legjobb műsor volt, nem lehet tudni, miért szüntették meg. És itt ül Rózsa Péter, aki jelenleg nem dolgozik.
Győrffy Miklós: Én még kevésbé vagyok illetékes a Híradó ügyében, de engem igenis, mint a televízióban megjelenő embert és állampolgárt, ez idegesít. Nem pártállásról beszélek. Egyszerű, közönséges szakmai dolgokról van szó. Elégtelen. Engem feszélyez, hogy ugyanazon a képernyőn kell megjelenni. Feszélyez. Bánt. Olyan képletet próbáltunk fölállítani, hogy a mocskos politikai küzdelem behatolt a televízióba és szétzilálta. Nem ilyen egyszerű a dolog. Sajnálom, hogy Hankiss Elemér nincs itt. Én a legnagyobb örömmel vettem tudomásul, amikor őt nevezték ki a televízió élére. Két lehetősége lett volna énszerintem. Az egyik, hogy reggel leül a bejárathoz, és megmondja, ki mehet be és ki nem. Ismerünk országokat, ahol az új rezsim ilyen egyszerűen megszabadult a régiektől, mert azok rohadtak vagy gyengék voltak.
Ki a riporter és ki nem?
Hankiss Elemértől távol állt volna, hogy politikai szempontok szerint osztályozzon. De szakmai szempontok szerint osztályozhatott volna. Ebben az országban majdnem mindenki tudja, a kárpitos, a trafikos, az újságíró és a televízió intendánsa, hogy ki a riporter és ki nem. Mindenki tudja, ez ilyen egyszerű dolog. Akinek hisznek, azok ezek, akinek nem hisznek, azok meg ezek. Ezt lehet tudni. Lehetett volna ezt az utat választani. Nem történt meg. Demokratikus utat járt végig Hankiss Elemér. Látszólag demokratikus, áldemokratikus, sikertelen, zsákutcába vezető utat. Nem vállalta a felelősséget azért, hogy felmond bizonyos embereknek, elvesz műsorokat, átalakítja a televíziót. Helyette zűrzavaros, elképzelhetetlenül amatőr módon lebonyolított pályázatok voltak. A pályázatok lejártak, intendánsok még nem voltak, majd jöttek az intendánsok, és úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Rendben van az ő szempontjukból, senki nem kötelezheti őket. De mégis, nem történt itt valami nagyon súlyos hiba? Maradt minden úgy, ahogy volt, most megpróbálnak valamit kozmetikázni rajta.
Bányai Gábor: Súlyos tárgyi tévedésektől hemzseg, amit Miklós elmondott. Én, mint intendáns, igenis vállalom a pályázatokat, mert Hankiss Elemérrel együtt írtuk ki, és nem szeretem szembeköpni magamat. Szeptember–október folyamán 26-28 pályázatot írtunk ki. Minden pályázat eredménye megjelent a sajtóorgánumokban. De itt a finom csúsztatás: amikor a pályázatok sikertelenségéről van szó, minden alkalommal csak egyről hallok, olvasok: a Híradó-pályázatról.
Szappanopera lesz
Huszonnyolc pályázatot írtunk ki, van, aminek például a sorozatfilmek, az úgynevezett szappanoperák megvalósításához idő kell és fedezet. De a többi pályanyertes műsor májustól a Tv1-en műsorban van. 28-ból 22 nyertes műsor megjelenik a képernyőn. Nem áldemokratizmus volt ez, valóban megmozgatta a televízión belül és kívül egyaránt a különböző csoportokat és tehetségeket.
Vitray Tamás: Én vagyok az, aki magamra nézve a pályázatokat nem tartom kötelezőnek. Nem én írtam ki, nem kérdeztek meg, nem tartom okos dolognak. A mai napig sem láttam egyet sem. De amikor a szerződésemet aláírtam, másnap reggel tizennégy pontban kértünk a kollégáinktól javaslatokat, ötleteket. És hozzáírtuk, hogy akik pályázatot beadtak hasonlót, küldjenek egy másolatot. Akadtak is, akik beküldték.
Egy úr: Vissza szeretnék térni a Híradóra, annak ellenére, hogy Önök nem kompetensek. Remélem, hogy Bányai úr nem gondolja komolyan, hogy bármelyik külföldi tévéhíradó helyettesítheti vagy akár csak ideiglenesen is pótolhatja a magyar tévéjét. Meggyőződésem, hogy ez a beszélgetés igenis a tévéhíradóról és a hírműsorokról szól, vagy azokról kellene, hogy szóljon. Sajnálatos, hogy itt senki nem kompetens az ügyben.
Vajna János (újságíró): Lent a kapu előtt tömegek állnak, a portás már nem engedi be az embereket. Ez jelzi, hogy mennyire fontos a nézőknek, hogy mi van a televízióban. Hogy mennyire a bögyében van ez a mai televízió az embereknek. Amire igazán számítanak, a Híradó, a Hét és a Panoráma színvonala rohamosan csökken; politikai és szakmai színvonaltalanság kart karba öltve jár együtt. Nekem nemcsak az a kifogásom, hogy ebben a Híradóban sok minden tendenciózus, hanem, hogy egyáltalán nem különbözteti meg a fontost és a nem fontost. Fontos dolgok nem szerepelnek, mellékes dolgok fölnagyítva, valódi tartalmukból kiforgatva. Hogy közben rágalmaz is egy kicsit, az hagyján. De annyira provinciális, annyira lesüllyedt, hogy kínkeserves nézni. És akármilyen jó a szándék, Hankiss, Bányai és Vitray, ti ennek vállalói vagytok, fedezői. A ti segédletetekkel megy ez végbe.
Egy úr: Hol van az a pont, amikor Önök morálisan nem tudják tovább vállalni, hogy legitimálják azt, ami itt folyik?
Vitray Tamás: Nagyon közel. Például ma reggel volt utoljára, amikor ez a műsorszóró cirkusz kiderült. Azt mondtam Hankiss Elemérnek, hogy hagyjuk abba. Maradjon sötét a képernyő vagy legyen csak Híradó rajta. De ne higgyék, hogy ez a megoldás. Hogy el kéne az egészet engedni, aztán majd csak jön valami utána.
11 és fél
Bányai Gábor: Ha van egy nap 12 órányi műsor, ebből mi 11 és félért felelünk. Ezért tudunk és fogunk is felelni, ezért vállaltuk el, ezért nem adjuk fel. Az is elképzelhető, hogy egyszer ez a tizenegy és fél óra tudja majd alakítani azt a fél órát.
Szekfű András: Televízióműsorokat elemzek vagy a közönség reakcióival foglalkozom, mint szociológus. Én legalább még fél évig hiszek a Hankiss Elemér és a jelenlévő két úr által vezetett televízió megújulásában. Ennek a három embernek, annak alapján, amit eddig csináltak, hitelezhetünk ennyit. De ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkozzunk azon, mit kéne közben csinálni. Az itt fölvetődött kérdésre: politikai torzítás vagy szakmai színvonaltalanság, én azt mondom, hogy a szakmai színvonaltalanság az oka a politikai torzulásoknak is. Mert nem várható el senkitől, hogy politikailag semleges legyen; csak a szakmai színvonal garantálhatja, hogy politikailag ide és oda elfogult emberek elfogadhatóan tárgyszerű műsorokat készítsenek. Most azt látom, hogy a televízióban szinte minden olyan műsor, amelyik akár csak kicsit is érinti a politikát, érinthetetlen a belső szakmai elemzés és a belső kritika számára. Úgymond anarchikus demokrácia van, amiben Hankiss Elemértől lefelé egyik főnök sem mer szólni a beosztottnak azért, mert szakmailag rossz volt, amit csinált. Ez oda vezet, hogy sok néző úgy gondolja: bizonyos műsorokról lemondok, ezeket a másik párt uralja. De akkor legyen néhány olyan műsor, ami viszont az én pártomé. Ez katasztrófa lenne. Nem lehet széthasítani a televíziót. És különösen óvnék attól, hogy az egyik híradót egy másik híradóval próbáljuk meg kompenzálni.
Egy úr: Bányai úrtól és Vitray úrtól kérdezem: hogy lehetett elvállalni egy penzumot, ami az Önök nevéhez fűződik, úgy, hogy egy bizonyos részét nem vállalják. Itt nem fél óráról, nem egy óráról van szó. Az információs műsorokról, amik rettenetesek. Ki felel ezekért a műsorokért? A múlt rendszerben, a kézi irányítású rendszerben, amikor hazudtak, legalább próbáltak belevinni valamit, odakacsintottak a nézőnek, hogy „azért nem úgy gondoljuk!”. Most meg ezek a Híradóban tényleg hazudnak, és nem odakacsintanak nekem, hanem szerelmes tekintettel odafordulnak a hatalomhoz. Tessék megfigyelni. Valami borzalom. Hát én rosszul erezném magam Vitray úr helyében és Bányai úr helyében. Kit szidjunk akkor? Mert eddig Önöket szidtuk.
Vitray Tamás: A hírműsorokért pillanatnyilag Hankiss Elemér felel. Szándékában áll hírigazgatót kinevezni, de ezt nem tudom pontosan.
Fekete Ibolya (filmes): Amikor a csatornák élére álltak, hogyan mehettek bele, hogy a csatornán lévő hírműsor nem tartozik a felügyeletük alá? Kinek a feltétele volt, az Önöké, az elnöké vagy netán házon kívüli feltétel?
Bányai Gábor: A világ majd’ minden televíziójában a hír igazgatója egy szinten van az intendánsokkal, és közvetlenül az elnök alá tartozik. Például a BBC-ben, de Svédországtól Finnországig még nagyon sok példát tudnék hozni.
Rózsa Péter: Nem szeretem, ha a televíziót egy kicsit belülről is ismerő emberek olyan sanda kérdéseket tesznek föl, amire a választ sejthetik. Tessék tudomásul venni, hogy a Magyar Televízió 1-es és 2-es csatornája körül kialakult a világ legostobább szituációja. Kikiáltatott a 2-esről hogy ellenzéki, az 1-esről hogy kormánypárti és elfogult. Ez egy baromság. A két intendáns ezzel a teherrel, ezzel a bélyeggel vette át az irányítást. Ha belemegy abba a másik baromságba, hogy külön-külön híradót felügyel, csinálja bármilyen objektíven, a bélyeg rajta marad.
Egy úr: Úgy másfél éve itt kialakult egy nyilvánosság. Ki lehetett mondani, ami rossz, és volt rá esély, hogy változik. Most van egy Híradó, mindenki tudja, hogy rossz, pocsék, etikátlan, erkölcstelen. És úgy tűnik, nincs esély rá, hogy változzon.
Vitray Tamás: Leginkább annak ártottak a lojálisok, a hajlongók, a beköszönők, akiknek szerettek volna megfelelni. A rossz manipuláció ezt hozza létre: hogy népharag fordul az ellen a műsor ellen, amit a legfontosabbnak éreznek. És hogy fölértékelődik! Lám a többi óra se csak Daliásból áll, hanem Napzártából, Hírháttérből, Budapesti Körzetiből, Vidéki Körzetiből és még sorolhatnám. Meg információs műsorokból. De egyszeriben fölértékelődik, mert olyan mélységesen rossz szakmailag, hogy nemcsak kilóg a lóláb, hanem az egész egy nagy lóláb.
Győrffy Miklós: Feltűnt egy olyan műsor is, a kormányzat kívánságára, amiről nem tudja, hogy rossz, rosszat kért. Ki gondolná, épeszű szerkesztő, hogy politikai kérdéseket meg fognak vitatni a televízióban, és nem lesz ott a kormány? Kellett csinálni egy külön műsort, ahol csak a kormány van? Azt kérdez magától, amit akar, és azt válaszol magának, amit akar? Valakinek eszébe fog jutni – már meg is történt –, hogy legyen egy másik műsor, ahol az ellenzék beszél. Micsoda elmebaj ez! Elment egy kamera Ózdra tisztességesen végigkövetni, mi történik ott? Követte valaki egy héten keresztül? És nemcsak tragédiák, vannak fantasztikusan érdekes dolgok is ebben az országban. Érdekli ez a televíziósokat? Hol van a magyar valóság? Egyszerűen nincs. Kelet-Európa rendkívül érdekes. Megdöglünk, ha nem foglalkozunk a szomszédainkkal tisztességesen. Magyar televízióban ez nincs. Újvidék, szerb–horvát Jugoszlávia, Tőkés László beszél. Bocsánatot kérek. Ezt láttam utoljára.
Sugár András (tévériporter): Ceausescu se szerette…!
Győrffy Miklós: Bocsáss meg, András, megismertem a hangodat.
Sugár András: Gratulálok, Mikikém!
Győrffy Miklós: Ezzel együtt állítom, hogy nincs valódi, hiteles hírünk Kelet-Európában.
Sugár András: A tárgyilagosságod lebilincsel! Nem akartam fölszólalni, de itt egy kolléga, egy újságíró egy kalap alá vette a Híradót és a Panorámát. Egy másik hölgy, szintén újságíró, szintén. Ez engem mélységesen bánt. Aki a Panorámáról olyanokat mond, hogy a kormány kiszolgálója, hogy nem tárgyilagos és hazug, az vagy nem nézi a Panorámát, vagy más műsort néz. Megkérdeztem ezt az újságíró urat, aki szidta a Panorámát, hogy mi bajod neked vele? Azt mondta, Tőkés László uszít a románok ellen. Ez szemenszedett hazugság. Én bejártam Tőkés Lászlóval Amerikát, a románokkal nagyon baráti találkozói voltak, a románok imádták, a rendes románok. A Vatra Romaneasca azt mondja, Tőkés László magyar kém és magyar tábornok. A Panorámát lehet bírálni. De aki azt mondja, hogy Kelet-Európa nincs bemutatva tisztességesen a magyar televízióban, az vagy nem nézi a Panorámát, vagy nem tudja, miről beszél.
Győrffy Miklós: Ki nem mondtam a Panoráma nevét, a műsor minősítésével nem foglalkoztam. Nem különböző politikai pártok karóverését, acsarkodását, hanem a valódi életet, a Kelet-Európában lezajló folyamatokat szeretném látni úgy, hogy nem színezi át egy nagyon leegyszerűsítő politikai képlet. Az embereket, akikkel megtörténnek a dolgok.
Vitray Tamás: Győrffy Miklóst senki nem akadályozta meg abban, hogy ugyanazon a képernyőn megjelentesse ezt az általa hiányolt témát. Én legalábbis itt, tanúk előtt fölajánlom: bármikor, bármilyen gyakorisággal erre a témára meghívlak.
Rózsa Péter: Magyarországon még sokáig olyan helyzet lesz, hogy a rádiózás és a televíziózás nem nélkülözheti a politikai vitát. Ezt nem lehet helyettesíteni koreografált, politikai témakörökben leszűkített dolgokra. A többség legalább hiteles eszmecserét, valódi vitát akar hallani azokról a dolgokról, amik megtépázzák az életét. Az ilyen műsorok vagy visszajönnek, vagy a televízió egy jelentős nézősereget megint el fog idegeníteni. És még valamit el akarok mondani. Külföldről jöttem haza, 11 napon át Jugoszláviáról egyetlen hír nem volt a magyar televízióban, mikor ott égett a dolog. A tengerentúli televízió minden csatornáján szerepelt a hírekben. Itt teljes csend. Megdöbbentő volt! Ez a legocsmányabb manipuláció, ami ebben a házban megtörténhet. Nem lehet ujjal mutogatni, hogy ki a felelős érte, mert nem megyünk vele semmire, de ez van.
Vitray Tamás: Mélységesen egyetértek Rózsa Péterrel. De szeretném eszébe idézni, hogy amikor hazajött arról a külföldi útról, ugyanazzal a lendülettel közölte másnap, hogy a Napzártát nem vállalja tovább.
Rózsa Péter: Konkrét kérdést tettem fel: folytatódik-e a Napzárta? Nem tudja megígérni, nem tud semmi konkrétumot ígérni. Én pedig azt mondtam, ennek a műsornak az elhalálozásához nem akarok egy hónapon át segédkezet adni. Ha vége van, akkor részemről tényleg vége. Azt mondták, maradjatok egy bianco ígéretre, biztos kaptok valami jópofa műsort vagy akármit, de bízzatok benne. Én ebben nem tudok bízni. Mert miért is tűnik el konkrét műsor, ami népszerű? Mért nem az, ami millió kritikát kapott? Eltűnik, majd föltűnik átalakulva, másik címmel, új gárdával, nem látható koncepcióval. Mi az oka? Belső átszervezésekről, átalakításról, mindenféléről hallunk. Ugyanis az igazi okát egy tőmondatban meg lehet mondani: mert meg kellett szüntetni.
Radnóti Sándor: Eljött az idő, fejezzük be ezt a mai estét. Azt a morális kérdést, ami lényegében Vitray és Rózsa közt merült fel, csak az elért eredmények dönthetik el. Mind a kettő mellett és ellen lehet érveket felhozni. Hogy eljut-e oda a Magyar Televízió és benne intendánsai és elnöke, amikor a bolt becsukása a becsületes, nyitott kérdés. Izgatottan fogjuk mindannyian a televízió képernyőjét nézni.
- Belföld [7]