Radnóti Sándor: Könczöl Csaba (1947–2004)

Sokat voltunk együtt temetéseken is. Könczöl Imre várpalotai temetésén, anyámén, Vági Gáborén, Gelléri Andrásén, Csengey Dénesén, Pándi Pálén. Egy főhivatalnok azt mondta valakinek rólunk: ne számítsanak semmi jóra, hiszen semmi gesztust nem tettek. Majd elgondolkodva hozzátette: ha csak azt nem számítom, hogy ott voltak a Pándi temetésén. Akkoriban sokat nevettünk ezen; még nem tudtuk, vagy inkább csak nem tudatosítottuk a temetések protokollját.

De ez egy protokollmentes temetés.

• Tovább

Radnóti Sándor: Portrait X

Maurer Dóra azt a feladatot adta végzős tanítványainak, hogy diplomamunkaként olyan portrét alkossanak, amely a szó hagyományos értelmében nem portré vagy nem lehet portré. Vajon miért? Nem ritka vagy nem egészen ritka, hogy a portré nem meghatározott személyt ábrázol. Például Erwin Panofsky azt írta Dürer Melancolia I. című metszetéről szóló híres elemzésében, hogy ez nem más, mint Dürer szellemi arcképe: a metszet egy női alakot ábrázol a legteljesebb kétségbeesésben.

• Tovább

Radnóti Sándor: A kép-kettősök rejtélye

Halas István évek óta kettős fényképeket készít, azaz egy sajátos pasziánsszal foglalkozik. Kikeresi és egymáshoz illeszti munkáinak hatalmas gyűjteményéből – számítása szerint több mint hetvenezer képből – azokat, amelyek intuíciója szerint egymáshoz illenek. Arra készteti tehát nézőit, hogy ne elsősorban a képekkel, hanem képek viszonyával foglalkozzék, ne egy képpel, hanem képek minimalizált sorozatával (hiszen a legkisebb sorozat a kettő).

• Tovább

Radnóti Sándor: Az üvegalmárium

Eltépett lánc s eltört korona.
Tűzbe véle!...
No de mégse,
Régiségek közé zárjuk



Petőfi Sándor

A múzeumi kiállítás tudományos igényének keletkezése[1]


„A szent koronát vasládában tartják, melynek egyszerűsége a benne rejlő kincs páratlan fényével sajátos ellentétben van. Kívül feketére, belül téglavörösre van bemázolva, és kívül a vaspántok és az ország meg a II. Mátyás király czímere az egyedüli díszek.

• Tovább

Radnóti Sándor: A szobrok körbeevezhetőségéről

Bohus Zoltán alkotása

Mire ez a lapszám az utcára kerül, az olvasó könnyebb helyzetben lesz, mint e sorok írója: akár körbe is evezheti azokat a szobrokat, amelyekről alább szó lesz, és amelyeket jómagam csak az internet fotóiból ismerek.

Az internet fotóiból nem sok információ szűrhető le.

• Tovább

Radnóti Sándor: Tandori Bécsben

A Schönlaterngasse, magyarán Széplaterna utca, Bécs egyik, ha nem a legszebb utcája. Ebben van az Alte Schmiede, a régi kovácsműhely (a berendezés most is látható), ma literarisches Quartier, irodalmi szállás, kvártély, ahol a város legérdekesebb irodalmi felolvasásai vannak. Január 17-én Tandori Dezső.

A dolog a lehető legegyszerűbben zajlott, hacsak azt a meglepetést nem számítjuk, amiben a Collegium Hungaricum segítségével Kovács Ákos, a kitűnő etnográfus részesítette a közönséget és – a költőt. Összegyűjtötte és kifuvarozta Tandori minden könyvét!

• Tovább

Radnóti Sándor: Az eltűntek meghatározása

Závada Pál negyvenegy éves korában adta ki első szépprózagyűjteményét. Nem ez az első irodalmi munkája, mert megelőzte egy figyelemre méltó szociográfia, a Kulákprés.

Külső formáját tekintve a Mielőtt elsötétül című kötet öt rövidprózát tartalmaz, és a címadó regényt. A könyv belső formája azonban bonyolultabb. Ha folyamatosan olvassuk, akkor az első két írást (Tanulmányutak kedden, szerdán; A Kirov utcai tálcás) a klasszikus, zárt novella megújításának tekinthetjük.

• Tovább

Radnóti Sándor: Az erény meg a bűn meg a csók meg a vér

Bán szerkesztő úr – ismerve a krimi iránti predilekciómat – felszólít: mondanám el, miért nincs jelentős magyar bűnügyi irodalom. Megpróbálom.

Mi lehetne az anyaga? A történetek gazdagsága és tágassága, „Az erény meg a bűn, meg a csók, meg a vér” – hogy az Egy szerelem három éjszakája híres kupléját idézzem – amúgy sem jellemzi mai irodalmunkat. A bűnügyi történetekhez pedig kivált szűkös az életanyagunk. Egy ország, amelyet néhány óra alatt mindegyik irányba el lehet hagyni – egyfelől –, s amelyben nem lehet elrejtőzködni – másfelől.

• Tovább

Radnóti Sándor: Egy portré – korunk hősének tollából

Amikor 1972-ben Kolozsváron megismerkedtem későbbi barátommal, Tamás Gáspár Miklóssal, feltűnt nekem, hogy ha róla beszélnek – és magyarországi vendégként sokfelé megfordulva állíthatom, hogy sokan beszéltek róla –, mindenki gazsizza vagy, akkoriban még, gazsikázza. Nem volt nehéz átlátni, hogy ez a becenév, hogy úgy mondjam, multifunkcionális. Szól a közvetlen embernek, aki, ha kedve tartja, mindenkivel megtalálja a hangot – nem értelmiségiekkel talán még inkább, mint a magunkfajtával.

• Tovább

Radnóti Sándor: Fontos-e a mellékes?

A szerkesztő-poéta úrnak nincs velem szerencséje. A múltkor már föladott egy találós kérdést – „Aki tudja, mért nem mondja / Merre van az ország útja?” –, de nem jutott eszembe róla semmi, azt meg miért mondjam. Gondoltam, a válasznak politikai természetűnek kellene lennie, s noha nem osztom a magyar intelligenciának, sznobjaink jobbjainak piha-érzéseit, pártok-„fölöttiségét”, de nincsenek eredeti politikai eszméim, s így politikai ambícióim sem. Csöndesen lemondtam a válaszról.

Most meg itt van ez.

• Tovább