A szobrok körbeevezhetőségéről

Radnóti Sándor

Nyomtatóbarát változat

Bohus Zoltán alkotása

Mire ez a lapszám az utcára kerül, az olvasó könnyebb helyzetben lesz, mint e sorok írója: akár körbe is evezheti azokat a szobrokat, amelyekről alább szó lesz, és amelyeket jómagam csak az internet fotóiból ismerek.

Az internet fotóiból nem sok információ szűrhető le. Különben is általános konzervatív főszabály képzőművészet-kritikusoknak: egy kiállítást azután helyes értékelni, ha már láttuk. A városligeti tóra tervezett szoborkiállítás – mintegy harminc művész közös vállalkozása – még nem látható. Ám a concept art négy évtizedes története azt az alternatív szemléletet is meghonosította, miszerint a művészi koncepció fontosabb, mint a megvalósulás.

Ha konceptuális művészetnek tekintem a tó vizében felállított szobrok kiállítását, akkor számos olyan szempont merül föl, amin – ideiglenes jelleggel – érdemes előre is elgondolkodni. Hogy aztán, amikor megvalósul, ellenőrizhessük szempontjaink jogosultságát.

Fehér László alkotása

Ki a művész? Bizonyára az ötletgazda, Bodó Katalin. Valamint a szobrok alkotói, akik vagy erre az alkalomra készítik műveiket, vagy legalábbis mérlegelniük kell azokat a körülményeket, amelyek közé szobraik kerülnek.

Ezek a körülmények eléggé sokrétűek. Nem csak a szabadtéri szobrok hagyományos problémái. Hogy például arányos viszonyba kerüljenek a tereptárgyakkal. Lásd boldogtalan Szabadság-szobrunkat – a Gellért-hegyen, amely voltaképpen csak domb, de a szobor irdatlan tömege halommá, mit halommá? buckává! alacsonyítja. Nem is volt más szép napja ennek a szerencsétlen monstrumnak, csak mikor Szentjóby Tamás jóvoltából kísértetként lebegett lepedőbe bugyolálva a város felett. (Keserü Ilona Gellért-hegy képe nemlétezőnek tekinti: így tesz esztétikai igazságot.) De persze lásd a New York-i híres Szabadság-szobrot is, amelynek felmászhatunk a belsejébe és kinézhetünk a homlokán. Ott a roppant nagyság funkciója az, hogy az utazó már távolról megpillanthassa az Újvilágot. De a természeti képződmény, a kis sziget, amelyre épült, ezenközben lefokozódik posztamenssé (s a szobor kilátó- és jelzőtoronnyá).

Fajó János alkotása

Mindkét példa közeli kapcsolatban áll a vízzel, de a városligeti szobortónál a víznek főszereplőnek kell lennie. A helyszín tereptárgyai, a Vajdahunyadvára, a Műjégpálya épülete, a híd, saját stiláris jogukon is kiválóan alkalmasak arra, hogy díszleteknek tűnjenek; a városligeti csónakázás ezért is „romantikus”, ami azt jelenti, hogy van valami irreális elem benne, a mindennapi terhek felfüggesztése. A szobroknak persze nem kell ezt a banális, de édes effektet kelteniük, ám a helyszín felfokozott teatralitása szerepet játszik majd hatásukban.

Az irrealitás fő közege a víz. Igen antiplasztikus közeg, éppenséggel ellentéte annak a szilárdságnak, tartósságnak, mozdulatlanságnak, helyben maradásnak, amely általában a szobrászatot jellemzi. Egy nagy hagyományú plasztikai műfaj régóta játszik ezzel az ellentéttel: a kútépítészet és kútszobrászat. Fő csodáiért ajánlatos Rómába zarándokolni. De a kutak szobrai mintegy közrefogják a vizet, medret és gátat szabnak neki, hogy ne folyjék szabadon (ne mérgezze, hanem üdítse a várost), hogy hajlandósága ellenére plasztikai elemmé váljék, s ugyanúgy hirdesse az ember ma rossz hírbe keveredett hatalmát a természet fölött, mint a franciakertek csodás nyírott bokrai.

Mata Attila alkotása

A mesterségesen kialakított kedves Városligeti-tóban a víz fogja majd közre a szobrokat. A barokk concepttel szemben, amely megvalósítván a lehetetlent plasztikaivá tette a vizet, itt a víz fogja optikailag feloldani a plasztikát. A párás levegőben, kivált meleg napokon némileg rezgő szilárdság a víz tükrében állandóan ellentétét szemlélheti, az imbolygót, az úszót, a lebegőt, a szétesőt és újra összeállót. A néző két szoborral találkozik: szoborral és nem-szoborral. A közeg fölveti a mű megsemmisítésének, tagadásának, illetve megváltoztatásának lehetőségét, méghozzá – önmagában – minden irónia nélkül.

További kérdés, amiről sejtelmek sem fogalmazhatók meg, hogy mi lesz a plasztikák egymáshoz való viszonya. Kialakul-e valamilyen hármas kapcsolat a művek, a víz és a többi mű között? Ez nagyon fontos lesz a kiállítás távolnézete szempontjából. A hídról, a partról egy összkép formájában kezdünk megismerkedni a szobortóval.

Haraszty István alkotása

A közeledő, majd közeli nézethez vízre kell szállnunk. Ez lényegileg változtatja meg a szobrok befogadásának kinetikáját. Hogy úgy mondjam, valami tempós elemet visz a mozgásba, amelynek gyorsítása vagy lassítása csak fokozatos lehet. Lehetséges-e ennek a szokatlan mozgásnak valamilyen kompozíciós megfelelője? Ezt kérdezem e jegyzet címével, amely a körbejárhatóság klasszikus plasztikai elvével szemben a körbeevezhetőség elvét hevenyészte.

Szobrokat múzeumokban, templomokban, köztereken, szoborparkokban szemlélünk. Mindezeknek megvannak a maguk kulturális beidegzettségeik. A szobortónak nincs ilyen. Épp ezért a recepciónak lesz valami kalandjellege, amelyet fölerősítenek – bármennyire is csak egy kis lavór a Városligeti-tó – az elhajózás, a vízen való megközelítés és felfedezés képzetei.

Felsorolom, hogy kiket fedezhetünk fel: Barabás András, Bodoczky István, Bohus Zoltán, Buczkó György, Chesslay György, Deli Ágnes, Fajó János, Farkas Ádám, Fehér László, Friedrich Ferenc, Gaál Endre, Galántai György, Gulyás Gyula, Haraszt? István, Körösényi Tamás, Lugossy Mária, Mata Attila, Megyik János, Móder Rezső, Pinczehelyi Sándor, Soós Tamás, SI-LA-GI, Trombitás Tamás, Várnagy Ildikó. A kiállítás szervezője: Sawyer Miller Group.

• A képek üzenete