Kelet-Európa gazdasági helyzete súlyos – állapítja meg az idei első konjunktúrajelentésében a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet. A tavalyi évben a Cseh és Szlovák Köztársaság és Jugoszlávia kivételével az ipari termelés visszaesése mindenütt elérte, illetve meghaladta a 10 százalékot, Lengyelország és Románia esetében a 20 százalékot (a Szovjetunió 1,2 százalékos adatát bízvást komolytalannak tekinthetjük). Ez a visszaesés várhatóan tovább folytatódik az idei évben is, kivéve talán Lengyelországot, ahol a hanyatlás talán már elérte a mélypontot. Mindezt leginkább a keleti kereskedelem összeomlása valószínűsíti, amelynek negatív hatásait a gyenge alkalmazkodóképességű kelet-európai országok nem képesek semlegesíteni. Erre az alapvető veszélyre egyébként az intézet már tavalyi prognózisában felhívta a figyelmet.
A keleti kereskedelem összeomlásának alapvető oka a Szovjetunió gazdasági és politikai dezorganizációjának felgyorsulása. Ez nagyon megnehezíti az oda irányuló kivitelt, ami lehetőséget ad a Szovjetuniónak, hogy külső forrásszükségletét részben a kelet-európai országok felé eladósodva szerezze meg.
A szovjet kőolaj- és földgázkitermelés csökkenése, illetve az export csökkenése energiaellátási zavarokat okozott a térségben, amely szintén hozzájárult a termelés visszaeséséhez.
A gazdaság visszaesése azonban nemigen gerjesztett termelési struktúraváltást. Magyarország és Lengyelország kivételével ugyanis még részlegesen sem alakultak ki azok a mechanizmusok, amelyek a piaci alapú szelekciót lehetővé tennék. Csődökről még Lengyelországban is alig tudni. A lengyel strukturális alkalmazkodás lassúságára utal, hogy a monetáris szabályozás bizonyos lazítása után nem következett be a termelés növekedése, csak az infláció gyorsult.
„Drága” szegénység
A kelet-európai gazdaságok visszaesését mindenütt magas infláció kíséri. Az árak liberalizálása, illetve a költségvetési támogatások leépítése mindenütt drasztikus áremelkedéseket idézett elő, amely a munkanélküliség megjelenésével együtt a szociális feszültségek növekedését hozta. Az infláció kézben tartására alkalmas monetáris intézmények Lengyelország és Magyarország kivételével gyakorlatilag nem léteznek. A Szovjetunióban, ahol hivatalosan csak 5 százalékos volt az áremelkedés üteme, inkább az elfojtott infláció jelenségével állunk szemben, hiszen az áruhiány miatt kielégítetlen kereslet hatalmas. Jugoszláviában a stabilizációra tett legutóbbi kísérlet kezdeti sikerei után hamar kiütköztek az egységes költségvetés- és jövedelempolitika hiányából, valamint a kereskedelmi bankok nem üzletszerű működéséből fakadó gondok. Magyarországon sem sikerült lényegében lassítani az infláció növekedési ütemét, bár az idei év első hónapjaiban az árak emelkedése elmaradt a várttól.
A kelet-európai országok számára alapvetően fontos, hogy a folyó fizetési mérleg többletet mutasson. A térség egyes országainak hitelfelvétele egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Ettől némileg csak a Szovjetunió helyzete tér el, amely megteheti, hogy növekvő mértékben hagyja kiegyenlítetlenül a folyó importból adódó tartozásait – ez eddig lehetővé tette, hogy fizesse esedékes hiteltörlesztéseit. Rajta kívül erre csak a Cseh és Szlovák Köztársaság és Magyarország volt képes. Fizetésimérleg-többlete azonban csak Lengyelországnak és Magyarországnak volt.
Hitelek „fogyókúrán”
A térség országai lényegében kereskedelmi banki hitelekhez nem jutottak, függetlenül attól, hogy az elmúlt évben a gazdaság milyen teljesítményt ért el. Ennek egyik következménye volt a devizatartalékok csökkenése azokban az országokban, amelyeknek nem sikerült fizetésimérlegtöbbletet elérni. Ez Bulgária esetében, amely felfüggesztette hitelei törlesztését, különösen jelentős volt. Magyarország és Lengyelország kapcsolata a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel rendezettnek mondható. A Cseh és Szlovák Köztársaság is megkötötte első megállapodását az IMF-fel. Északi szomszédunk az idei évre mintegy 2,5 milliárd dollár fizetési mérleghiánnyal számol, de nekik a többi kelet-európai országgal ellentétben még van némi tartalékuk a hitelfelvétel terén. Bulgária, Jugoszlávia, Románia és a Szovjetunió számára, úgy tűnik, nem állnak rendelkezésre a szükséges külső források.
E térség reformtörekvései a kormányoktól és a nemzetközi pénzintézetek részéről lényegében egyenlő elbírálásban részesülnek. Némileg eltér a helyzet az Európai Beruházási Bank és a most alakult Európai Beruházási és Újjáépítési Bank esetében, amelyek alapvetően üzleti beruházásokat finanszíroznak. A fejlett országok által felajánlott hitelek jelentős része – miként a tanulmány rámutat – a hitelező országból származó import finanszírozására szolgál (vagyis a pénzt saját maguknak adják), s bár a kamatozása kétségkívül kedvező, ez megnehezíti a felvételét.
A térséget az üzleti bankok lényegében egységesen ítélik meg. A tanulmány ugyan nem említi szó szerint, de a szerzők véleménye kiolvasható: még ha a hitelezők különbséget is tesznek az egyes kelet-európai országok között (hazai vélemények szerint természetesen Magyarország javára), ennek túlzott jelentőséget nem szabad tulajdonítani. Egy esetleges átütemezési kérelem Bulgária, Románia vagy különösen a Szovjetunió részéről, esetleg a térség politikai instabilitásának növekedése Magyarország megítélését jelentősen befolyásolja.
A régió megítélése és jövője szempontjából az intézményi reformokat tekinthetjük a leglényegesebbnek. Általában első helyen említik Lengyelországot és Magyarországot, illetve ide szokták még sorolni a Cseh és Szlovák Köztársaságot is, ahol ezen reformok már előrehaladottak. Romániában és Bulgáriában még nem sok minden történt, a Szovjetunióban lényegében megrekedtek a reformok, Jugoszláviában pedig kaotikusak az állapotok.
Privatizációs társasjátékok
A reformok egyik kulcsterületén, a privatizációban a Szovjetunió kivételével (bár itt az egyes tagköztársaságok között eltérések vannak) lényegében mindegyik országban történt valami. A Cseh és Szlovák Köztársaságban hozzákezdtek az állami kiskereskedelmi üzletek magánkézbe adásához. Megszületett az ún. nagyprivatizációs törvény is, amelynek értelmében a részvénytársasággá alakított állami vállalatok részvényeit eladják, illetve egy részüket jelképes összegért állampolgári jogon a lakosságnak szétosztják. A privatizáció a gyakorlatban még alig haladt előre. Hasonló a helyzet Lengyelországban is. Itt a részvények 10 százalékát a dolgozók kapják meg, 30 százalékát ún. privatizációs bónok ellenében szétosztják a lakosság között, 20 százalékát kapnák intézményi befektetők, 10 százalékot kereskedelmi bankok, míg 30 százalék maradna a kincstár kezén.
Romániában már megszületett a földtörvény, amely a részleges reprivatizálás elvét fogadja el: eszerint a termelőszövetkezeti földeket az eredeti tulajdonos visszakaphatja, de egy család nem kaphat vissza többet, mint 10 hektárt. Az állami gazdaságok esetében azonban reprivatizálásra nincsen mód. Bulgária ugyan a reprivatizálás elvét követve állította vissza a föld magántulajdonát, de a birtokhatárt 20–30 hektárnál húzta meg.
A Cseh és Szlovák Köztársaság, Lengyelország és Magyarország – vélik a tanulmány szerzői – vélhetően megindult a kibontakozás útján. Viszont Bulgáriát, Jugoszláviát, Romániát és a Szovjetuniót a leszakadás veszélye fenyegeti. Esetükben – Jugoszlávia kivételével – a gazdasági visszaesés olyan súlyos, hogy lassanként nem lesz mit „megreformálni”.
- gazdaság [6]