Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

Hogy jön-e a nyugati tőke Magyarországra vagy sem, egyre kevésbé kérdéses, ugyanakkor az a veszély fenyeget, hogy idővel senki sem tud majd reális képet alkotni a beruházások igazi intenzitásáról, mértékéről. Magyar részről már hetek óta befektetési apályról beszélnek. Mégis, se szeri, se száma a több mint jelentékeny találkozóknak, amelyeken a nyugati partnerek feltűnően készségesnek mutatkoznak, s amelyeken csak mellékesen kerülnek szóba fenntartásaik.

A részben magyar tulajdonú, részben pedig londoni, Muir-Carby & Bottkjaer pénzügyi csoport kezében lévő Közép-Európa Kutató Központ szervezésében, a hét végén közel húsz intézményi befektető tanácskozott a budai Hiltonban, s hallgatta meg néhány közép- és kelet-európai szakértő beszámolóját a térség gazdasági állapotáról, illetve a befektetések garanciáiról, a fogadókészségről. A különböző – banki és nem banki pénzeknek helyet kereső – üzletemberek összesen több mint 450 milliárd dollárnyi alaptőkét tudhatnak maguk mögött. A hét végi budapesti ismerkedő tárgyalásokon a nyugati szakemberek nem kívántak foglalkozni a különféle befektetési profilokkal. Láng László, a jelenlegi korlátozott piaci körülmények között is igen jövedelmezően működő Közép-Európai Kutató Központ vezetője úgy vélte: Magyarországra nem elegendő technológiai és management-tapasztalat áramlik.

Minthogy a politikai megfontolásokból fakadó beruházások intenzitása valóban megtört – a jelenlévők véleménye szerint –, aligha lehet majd kerek százalékszámokban mérni a térségben feltűnő tőkét. Jonathan Eyal, az angol Királyi Külügyi Intézet munkatársa sem volt hajlandó számokban kifejezni e csoportosulás befektetési szándékát, ám sokkal optimistább volt a tárgyalásokon részt vevő magyar szakértőknél. „Lengyelország, méreteinél fogva, jelentékeny piac – mondotta. – Csehszlovákia már bekerült a német technológiai fejlődés sodrába; Magyarország pedig vitathatatlanul a legfejlettebb és legrugalmasabb gazdasági viszonyokkal és háttérrel rendelkezik. Ez a lényeg e pillanatban, s nem azt kell találgatni, mekkora is lesz az idevándorló pénztőke.”

A többi ország – úgy tűnik – jó időre elveszítette reményeit, hogy Közép-Európa e három államának átalakulási lehetőségeiben osztozzék. „Az oroszokról ne is beszéljünk – jegyezte meg Jonathan Eyal. – Lehet, hogy jut valami Jugoszláviának, de ez nem biztos. Ami pedig Romániát illeti, összetehetik a kezüket, ha húsz év múlva ott tartanak majd, ahol most maguk. S ha megkockáztathatom, hogy ajánljak valamit: üdvös lenne, ha Magyarország egy időre félretenné nyílt színi vitáit Romániával. És amíg nem jut be az Európa Közösségbe, nem kellene arra törekedni, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek ezzel az országgal. Olyan megállapodásokra gondolok, amilyeneket a mostani kormány akar tető alá hozni. Majd akkor, immáron az egész Európával a hátuk mögött vessék fel a kisebbségi kérdést. Csakis ez lehet majd célravezető.”

• gazdaság