Beszélő: Litvánia nevével mostanában főleg a diplomáciai élet hírei között találkozhatunk, a hétköznapokról alig hallani valamit…
Algirdas Kauspédas: Jelenleg Litvániában mind a kormány, mind az utca embere kissé talán reményt vesztve vár. A parlament sorra fogadja el az új törvényeket: a napokban például a privatizációs törvénytervezet van napirenden. Mindenki vissza fogja kapni azt, amit a szovjet invázió után államosítottak. A kormány azon fáradozik, hogy valamilyen módon kompenzálja a lakosságot a két-háromszáz százalékos inflációért. Nálunk a kompenzáció kétszeresen meghaladja a Szovjetunióban nyújtott fizetéskiegészítések és segélyek összegét. Ezzel sikerült kiküszöbölni a társadalmi feszültségeknek legalább a gazdasági okait.
A városban továbbra is állnak a barikádok, de ettől eltekintve nyugalom van. A rohamosztagosok nem járőröznek, ám időnként megengednek maguknak kisebb-nagyobb „csínytevéseket”. Nemrég reggel hétkor Vilnius központjában minden ok nélkül tüzet nyitottak egy litván vámosokat szállító autóbuszra. Ekkor több ember súlyosan megsérült. Mindezt nyilván azért csinálják, hogy összetűzést provokáljanak ki. Erre azonban kevés az esélyük, a polgárok eddig nagyon fegyelmezetten viselkedtek.
Beszélő: Mit csinálnak mindeközben a megszálló rohamosztagosok és a kollaboránsok, az úgynevezett „Megmentési Bizottság”?
A. K.: A Megmentési Bizottság egyszerűen eltűnt: akkor sem tudott róluk senki semmit, amikor át akarták venni a hatalmat, csak annyi lett volna a szerepe, hogy egy fiktív szervezetre hárították volna a felelősséget.
A tévé épülete előtt továbbra is ott állnak a páncélos járművek, s vigyáznak azokra a kollaboránsokra, akik odabentről valami műsorfélét igyekeznek sugározni. Azt hiszem, nincs néző Vilniusban, aki komolyan venné annak a néhány kivénhedt sztálinistának a propagandáját, aki a stúdióban ül. Használják a felszerelésünket, az archívumunkat, időnként bevágnak egy-egy klippet a Music Tv-ből, majd folytatják antiimperialista propagandájukat.
Beszélő: A Litván Állami Televízió tehát továbbra is a régi fővárosban, Kaunasban működik.
A. K.: Igen, méghozzá elképesztő anyagi feltételek között. A költségvetésből kaptunk pénzt, hogy továbbra is tudjunk fizetést biztosítani munkatársainknak, sőt adásidőnket is tudtuk növelni. Igyekszünk nem propaganda jellegű műsorokat sugározni, kerüljük a „negatív indulatok” szítását, s ezért csak a moszkvai tévé legsértőbb hazugságaira reagálunk.
Beszélő: A litván kormány vagy személy szerint Lansbergis elnök semmit sem tehet a vilniusi televízió megszállása ellen?
A. K.: Sajnos ez már politikai kérdés, erről csak Gorbacsov határozhatna. Landsbergis, mióta elnökké választották, csak egy egészen egyszerű dolgot szeretne elérni: egyenlő partnerként tárgyalni Gorbacsovval. Ha egyszer ez sikerülne, lehetne gazdasági, sőt esetleg politikai együttműködésről is beszélni. Azt minden reálisan gondolkodó ember belátja, hogy még a függetlenségünk elnyerése után is nagyon erős szálak fűznek majd minket a Szojuzhoz. Litvánia nem távozhat a semmibe. Ha Magyarországnak, Lengyelországnak vagy Bulgáriának ilyen embertelenül nehéz felzárkózni Európához, akkor mit szóljunk mi?
Beszélő: Mi az, ami a nyilvánvaló litván gesztusok ellenére gátolja a litván–szovjet párbeszédet?
A. K.: A legnagyobb veszélynek a Szojuz-csoport aktivizálódását látom a szövetségi parlamentben. Ez a retrográd, szélsőségesen konzervatív és főképp rendkívül agresszív erő a nagy orosz állam mítoszát éleszti újra. Arra hivatkoznak, hogy vérükkel fizettek ezekért a földekért, s most nem adhatják fel ezeket. A hadsereg, a KGB és a felső pártvezetés az ő érveiket ismétli. A demokratikus erők távolról sem ennyire egységesek, sőt – s ez különösen az oroszországiakra vonatkozik, meglehet nem naivak és infantilisek. A szojúzosokkal ellentétben az ő céljaik egyáltalán nem világosak. Azt hiszem, a közép- és kelet-európai országok sem látják reálisan, mekkora veszélyt jelent számukra ez a csoport, hiszen a Szojuz fogalmai szerint ezekért a földekért is orosz vér folyt.
Beszélő: Meddig tarthat ön szerint ez az állapot?
A. K.: Ezt szinte lehetetlen megjósolni. A Szovjetunió már szinte megrajzolható görbén hanyatlik lefelé, s minden annak a kérdése, éri-e a közeljövőben olyan csapás a birodalmat, melyre csak a felsőbb vezetés demokratizálásával lehet felelni. Az úgynevezett kilenc plusz egyes szerződés valamelyest konszolidálja az ország helyzetét, de Litvánia ezt a Szovjetunió belügyének tekinti.
- Külföld [6]