A föld-reprivatizáció ügye Jugoszláviában nem vált olyan központi kérdéssé, mint Magyarországon. Ennek részben történeti okai vannak. A jugoszláv kommunisták az 50-es évek elején felhagytak a kollektivizálási törekvésekkel, ezért a paraszti kisbirtok túlsúlya az egész államszocialista korszakban fennmaradt. Ma a „társadalmi szektor” – amely egyébként kb. 250 ezer főt foglalkoztatva a mezőgazdasági árutermelés felét adja – a földterületeknek csak 17 százalékát birtokolja.
Az okok másik csoportja politikai. A pártok többsége, bár hangsúlyozza az „igazságszolgáltatás valamely formájának” szükségességét, nem híve a kiterjedt reprivatizációnak. Ráadásul a jugoszláv belpolitika aktuális fejleményei nem kedveznek semmiféle tulajdonjogi rendezésnek.
Reprivatizációs viták természetesen folynak, s nemcsak a termőföldet, hanem az ingatlanokat, üzemeket és a volt egyházi tulajdont illetően is. Megalakultak az egykori tulajdonosok érdekvédelmi szervezetei és kedvezményező bizottságai (csak a kétmilliós Szlovéniában 200 ezer tagot számlál a Kárvallottak Szövetsége, legalábbis önbevallása szerint), aktivizálódtak a parasztszövetségek. A vitákban pro és kontra elhangzó érvek gyakorlatilag ugyanazok, mint nálunk. Az ún. vagyon-visszajuttatási törvények több köztársaságban is előkészítés alatt állnak, de az elfogadásig csak Szerbiában jutott el egy részleges föld-reprivatizációs törvény.
Ennek értelmében a volt tulajdonosok vagy örököseik visszaigényelhetik az 1946–53 között, a kötelező beszolgáltatás „szabotálása” címén, illetve a birtokmaximum 10 hektárra csökkentésekor elvett földjeiket. Ha az eredeti parcella nem adható vissza (mert például beépült vagy nem a társadalmi szektor birtokolja), akkor az igénylő azonos értékű másik földterületet vagy pénzbeli kártérítést kaphat. Becslések szerint a törvény által érintett földterület kb. 200 ezer hektár, amely a megművelhető földterület alig több mint 2 százaléka.
- Külföld [6]