Gyurovszky S. László

Nyomtatóbarát változat

A jugoszláviai, a romániai és a kárpátaljai helyzettől eltérően a kisebbségi magyarok Szlovákiában nem egy nemzeti, hanem három politikai mozgalomba tömörültek. A liberális Független Magyar Kezdeményezés a szlovák és a szövetségi kormánykoalíció tagja, a konzervatív Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom a konstruktív ellenzék szerepében van, a populista Együttélés Politika Mozgalom pedig vezetője, Duray Miklós szavaival élve nem kíván együttműködni a kormánypártokkal (persze ebben az álláspontban az Együttélés távolról sem egységes). Rajtuk kívül a szlovák parlamentben még több magyar kommunista, kereszténydemokrata és független képviselő található. A Szlovák Nemzeti Tanácsban tehát a következő a magyar nemzetiségű honatyák összetétele: a kormánykoalícióban öt képviselője van a Független Magyar Kezdeményezésnek, egy magyar tagja van a Jan Carnogursky vezette szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalomnak. Az ellenzék soraiban foglal helyet a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom hét képviselője, az Együttélés részéről öten tagjai a törvényhozó testületnek, a kommunista párt négy magyar képviselővel rendelkezik, egy magyar honatya pedig függetlenként ül a teremben.

Az önkormányzati választások eredményeit tekintve az Együttélés a legsikeresebb, miután megszerezte a szlovákiai képviselői helyek több mint 6 százalékát. Második lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom a maga 3 százalékával, a Független Magyar Kezdeményezés pedig másfél százalékot szerzett. A magyar nemzetiségű kommunisták és a független jelöltek sikerességéről nem készült kimutatás, mint ahogyan a többi országos párt magyar képviselőiről sem. Az önkormányzati választások eredményeit persze óvatosan kell kezelni, mivel a képviselők számaránya nem egyezik a szavazók számarányával. Csupán illusztrációként jegyzem meg, hogy míg néhány helyen elég volt 50 szavazat egy képviselő megválasztásához, addig voltak körzetek, ahol ugyanehhez tízezer érvényes szavazat kellett.

Ez a politikai megosztottság azonban a nemzeti alapon szerveződő mozgalmak vezetői szerint, ha nem is tragédia, de mindenesetre nemkívánatos dolog. E szemlélet egyik kiindulópontja az a felfogás, mely szerint a csehszlovákiai magyarság egy számára idegen közegben él, mely eleve ellenségesen viseltetik iránta, s melyben ezért csak akkor érhet el eredményt, ha minél szorosabbra fűzi sorait. Ebből az „elméletből” a gyakorlatban olyan konfrontációs politizálás következett, amely nagyon sok esetben lehetetlenné tette a szlovák–magyar párbeszédet, és megnehezítette a többségi szövetségesek megtalálását… Sajnos ördögi körről van szó; ez az álláspont ugyanis jelentős mértékben hozzájárult a magyarok és a szlovákok közti bizalmatlanság kialakulásához.

A politikai elvek szerint szerveződő mozgalmak vezetői szerint a kisebbségi magyarságnak politikai pártokba kell tömörülnie, tiszteletben kell tartaniuk a parlamentnek ellenzékre és kormánykoalícióra osztását, s ezen belül a politikai jellegű szerveződés és szövetségkeresés szabályait. Ha ez nem történne meg, egyrészt a szlovákiai magyarság vagy egységesen ellenzékbe kerülne, vagy egységesen kormányra jutna, másrészt mint egységes etnikai tömb a politikai parlamenten belül szerkezetidegen elemként jelenne meg, ez pedig rendkívül megnehezítené a politikai szövetségesek keresését, a párbeszédet és az érdekegyeztetéseket. Harmadrészt: egy szoros magyar szövetség vagy egy egységes magyar párt a kisebbséget nem a fejlett demokratikus berendezkedésekben szokásos politikai differenciálódás felé mozdítaná el, hanem egy etatista államrendbe illeszkedni kívánó és ezért ma életképtelen korporatív tömörülésbe kényszerítené.

Nemzeti vagy demokratikus szövetség?

Az egységes nemzeti párt tehát demokráciaellenes megoldás lenne, jelentős mértékben csökkentené a szlovákiai magyarság alkalmazkodási, érdekérvényesítési és önkifejezési lehetőségeit a demokratizálódó Csehszlovákiában. Véleményünk tehát az, hogy egy ilyen lépés nemcsak hogy a demokratizálódási folyamattal ellentétes irányú kisebbségi egypártrendszert eredményezne, hanem ellentétes volna a szlovákiai magyarok akaratával is.

Nemzeti szempontból tehát negatívan kellene értékelnünk a csehszlovákiai magyarság politikai differenciálódását és a három magyar párt létrejöttét, politikai szempontból viszont a helyzet kedvezőnek tűnik, hiszen a csehszlovákiai magyarság a differenciált demokratikus struktúra létrejöttével jól alkalmazkodott a változó csehszlovákiai viszonyokhoz, tehát van esélye arra, hogy közösségként is szerves része legyen országának.

Az 1989. november 17-én alakult szabadelvű Független Magyar Kezdeményezés a nemzetiségi kérdésre adott válaszában a demokratikus irányú fejlődésre helyezte a hangsúlyt. A mozgalom vezetése a kezdetektől úgy vélte, hogy a szlovákság demokratikus erőivel együtt részt kell venni a rendszerváltásban, és ily módon sikerülhet a szlovák–magyar ellentét enyhítése, valamint a demokratikus rend életképessé tétele. Az FMK tehát azt feltételezte, hogy a szlovák nemzet politikailag differenciált és lehetséges a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd. Ezért, s mivel az FMK ügy vélte, hogy a parlamentáris rendszerekben nem nemzeti, hanem politikai szövetségeket kell kötni, ezért nem az Együttéléssel és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal lépett választási koalícióra, hanem a VPN-nel, azaz a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal, amelynek polgári szárnyában megbízható szövetségesre találtak. Ez a döntés természetesen éles ellenkezést váltott ki a másik két magyar mozgalom részéről, mivel abban az időben mind az Együttélés, mind a kereszténydemokraták egyértelműen a nemzeti jellegű egységfront mellett álltak ki. A bírálat ellenére az FMK kitartott eredeti elképzelése mellett, és az intenzív szlovákiai és magyarországi nemzeti jellegű kampány ellenére megszerezte a magyar szavazatok mintegy 15-20 százalékát. A Független Magyar Kezdeményezés úgy vélte, hogy véget kell vetni annak a defenzív jellegű nemzetiségi politizálásnak, mely védőállásban várja a többségi nacionalisták kisebbségi jogokat csorbító támadásait, majd a megsértés aktusa után minden fellelhető hazai és külföldi fórumon intenzív tiltakozásba kezd. Az FMK vezetői szerint aktív politikát kell folytatni, meg kell találni a többségi politikai szövetségeseket, és alakítani kell azok nemzetiségi politikáját. Az FMK és a VPN viszonya bizonyítéka annak, hogy ez az út járható és eredményes. Hasonló irányba fejlődik – igaz, egyelőre kissé lassan – a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom kapcsolata is.

A nemzetiségi kérdésre adott választ illetően a másik póluson helyezkedik el az Együttélés Politikai Mozgalom. Az EPM szerint nem a politikai, hanem a nemzeti jellegű kapcsolatok, illetve szövetségek a természetesek. Ezt nem csupán többször leszögezett állásfoglalásaik tanúsítják, hanem ezt bizonyítja a mozgalom létrejötte is. Az Együttélés ugyanis ideológiamentes politikai szervezet, mely a Csehszlovákiában élő összes nemzeti kisebbség és etnikai csoport tagjait kívánja tömöríteni. A belépés kritériuma az illető személy nemzetisége. A mozgalom létjogosultságát természetesen nem lehet és nem is szabad kétségbevonni, már csak azért sem, mivel az EPM-et támogató választók tömege azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdés és a jogok megsértésétől való félelem élő és eleven problémák. A kérdés csupán az, hogy egy ilyen, politikai szempontból megfoghatatlan mozgalom képes-e választ adni a nemzeti kisebbségek alapvető problémájára: a szlovákiai magyarság vajon alkalmazkodik-e a gyorsan változó viszonyokhoz oly módon, hogy megőrzi azonosságtudatát, vagy az egyoldalú és csak nemzetiségi szempontokra érzékeny érdekképviseletek által etnikai rezervátummá válik. A szlovákiai magyarság harmadik jelentős politikai szervezete a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, mely szinte minden tekintetben az FMK és az EPM között helyezkedik el, azonban egyelőre nem működik pártszerűen, és csekély intellektuális bázissal rendelkezik.

Politikai vagy kulturális szervezet?

Mindezek a sokszor nem csupán gyakorlati, hanem nagyon is mély elvi, szemléletbeli különbséget takaró ellentétek sajátos módon képeződnek le a CSEMADOK-ban a Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségében, amely romániai, jugoszláviai és kárpátaljai névrokonaitól eltérően nem politikai, hanem kulturális szervezet. A személycserék, viharos viták és identitáskeresés jegyében zajlott legutóbbi közgyűlésen megválasztott új elnök az ismert gyógyszerkutató Bauer Győző (korábban a kommunista párt parlamenti képviselője) lett, alelnökei pedig Gál Sándor (kassai regényíró és költő) valamint Szabó Rezső (az Együttélés parlamenti képviselője) lettek. A főtitkári posztot az eddigi elnök, Sidó Zoltán tölti be.

A személyi változások hátterében egyebek közt egy több hetes sajtóvita eredményeit fedezhetjük fel. Miután a CSEMADOK tavaly megválasztott vezetésében abszolút túlsúlyba kerültek az Együttélés vezető képviselői, a közgyűlést megelőzően többen felvetették a mozgalom depolitizálásának gondolatát. A pártsemlegességet követelők szerint a három magyar mozgalom jól ellátja a kisebbségi magyarok politikai érdekképviseletét és ezért a CSEMADOK-nak inkább a kultúra és a közművelődés területére kellene fordítania figyelmét. Többen úgy vélték, hogy az Együttélés vezetőinek jelenléte a CSEMADOK elnökségében (Dobos László és Szabó Rezső a szervezet társelnökei voltak) politikussá változtatta a kulturális szervezet tevékenységét. Sokan javasolták, hogy a politikai mozgalmak tartózkodjanak vezető képviselőik javaslásától a CSEMADOK elnökségébe. Az Együttélés személyiségei ezzel szemben elvetették a CSEMADOK depolitizálásának gondolatát, és az előbb felvetett gondolatot az emberi jogok megsértésének tartották. Duray Miklós a kulturális szervezet közgyűlésén úgy fogalmazott, hogy az Együttélésnek és a CSEMADOK-nak szimbiózisban kell élnie.

Az így felszínre kerülő ellentétek megosztották a csehszlovákiai magyar közvéleményt. Dusza István az Új Szó című pozsonyi napilapban megjelent tanulmányában arra mutatott rá, hogy a CSEMADOK vezetésében és apparátusában még mindig a pártnómenklatúra emberei ülnek? Sidó Zoltán elnök (a kommunista párt volt parlamenti képviselője) és Neszméri Sándor főtitkár személyükben is kompromittálják a szervezetet. Az újságíró megállapításai hatalmas vihart kavartak, és az érintettek, valamint az apparátus visszautasították a vádakat. A viharos sajtóvita rányomta bélyegét a CSEMADOK-tanácskozás éles, sokszor indulatos polémiájára. Az elfogadott határozat tükrében nehezen lehet átütő eredményekről beszélni. A CSEMADOK belső energiájáról és életképességéről egyébként sokat elárul az a tény, hogy a csaknem 400 küldött közül nem akadt egyetlenegy sem, aki két évre elvállalta volna a szervezet fizetett elnöki funkcióját. Így menet közben meg kellett változtatni a frissen elfogadott alapszabályt, és a mozgalom élére a már említett Bauer Győző került, tiszteletbeli elnökként.

• Külföld