Cs. Gyímesi Éva

Nyomtatóbarát változat

Már a kezdet kezdetén sejteni lehetett, hogy a közös helyi vagy országos gondok és az alapvető érdekazonosságok nem eredményeznek feltétlen egységet a romániai magyar közéleti-politikai gondolkodás területén, a kisebbségi lét tehát nem határoz meg egynemű, uniformizált tudatot. Egyformán érdekeltek vagyunk ugyan egyéni és kollektív jogaink érvényesítésében, ám a mód, ahogyan felfogjuk szervezeti életünk, gyakorlati és politikai irányvonalunk elvi kérdéseit, a sorsközösség ellenére is gyakran különbözik.

A romániai magyarság körében legalább háromféle helyzetű kisebbséggel lehet számolni aszerint, hogy egy tömbben – relatív többségben – él-e, mint a Székelyföldön, helységenként viszonylag számottevő kisebbséget alkot, mint például Kolozsváron, avagy szórványlétbe szorult, mint mondjuk Beszterce megyében. Nyilvánvaló, hogy ebből a demográfiai összefüggésből más-más érdekvédelmi módszerek származnak. A székelységben például sokkal nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek olyan (talán jóhiszemű), a többség szemében azonban szélsőséges megnyilvánulások, amelyek az egész kisebbségre kiható többségi reakciókat válthatnak ki.

Széthúzás – „rétegesen”

De objektív eltérések adódnak abból is, hogy a társadalomnak melyik rétegéről van szó: az ipari dolgozók és a földművesek, a magánvállalkozók és az állami hivatalok alkalmazottjai például sajátos érdekeltségű csoportokat alkotnak a szövetségen belül. A rétegszerveződés egyik sajátos ágát alakította ki az ifjúsági érdekvédelem, s noha ez inkább nemzedéki jellegű, sajátos szociális és eszmei vonatkozásai is vannak.

Ezek a rétegek olykor mellőzöttnek érzik magukat az országos kisebbségi érdekvédelem összefüggéseiben: itt tapasztalható leginkább a bizalomvesztés az országos irányítással, sőt általában a vezető értelmiséggel szemben.

Külön érdekcsoportokba tagolódnak továbbá a különböző szakmai szervezetek, amelyek a kisebbségi társadalom gazdasági, oktatásügyi, kulturális, tudományszervezési szükségleteinek intézményes kielégítését vállalják magukra.

Végül léteznek bizonyos érdekek kifejezésére hivatott intézményes kereteink, de hogy ezek jól működnek-e, azt a gyakorlat fogja eldönteni.

E háromféle alapon szerveződő – tehát meglehetősen heterogén jellegű – RMDSZ-tagság azonban (talán) megegyezik abban, hogy a romániai magyarság végső, közös céljait közvetítő politikai érdekvédelmet azoktól az RMDSZ-tisztségviselőktől várja, akikre ráruházta – választások útján – a politikai képviselet terhét és felelősségét. Az RMDSZ-tagság elvárásai és a hivatalból politizáló réteg (választmány, elnökség, parlamentiek) között bizonyos feszültség alakult ki. A maga helyén mindenki „politizál” ugyan, de döntéshelyzetekben csak ők vannak, ám mind gyakrabban kéri számon a tagság, mit tett az RMDSZ ezért vagy azért az ügyért.

Ez a heterogén szervezet a szövetség megalakulásakor kitűzött – most már világosabban körülhatárolható – funkcióknak megfelelően alakult ki.

Mozgásban a mozgalom

Az RMDSZ egyik alapvető funkciója szervező-mozgalmi jellegű. A helyi, körzeti szervezetek létrehozásában, a szervezet mindennapi életének tartalmassá tételében döntő szerepe van a szövetség aktivistáinak. Most ne féljünk a megnevezéstől. Az aktivista nélkülözhetetlen. Tőlük függenek az egész szervezet anyagi alapjai – a tagdíjbeszedéstől a különböző jövedelmező rendezvényekig. Van olyan körzet, helység, melyben – a lelkes mozgalmiaknak köszönhetően – a székház a magyar lakosság közös otthona lett: jogi és egészségügyi „panasziroda”, segélykassza, gyógyszertár, művelődési és szórakozóhely, politikai klub. Egy év alatt ez nem is kevés: gondoljuk el, oly hosszú szétziláltság, gyülekezési tilalom után most végre van társadalmi-gazdasági életünk, polgári fórumunk, lehetőségünk olyan kapcsolatrendszer kiépítésére, mely kilép a család szűk keretein, és vállalkozói vagy egyéb közösségek csíráinak táptalaja lehet. Ez azonban nem politikai tevékenység, hanem, ha úgy tetszik, az önszervező civil társadalom szabad kibontakozását segítő egészséges, gyakorlatias törekvés, amely végső soron az egész romániai társadalom érdekeivel egybehangzik.

A másik funkció a szociális-érdekvédelmi tevékenységben mutatkozik meg, mely a földművesek, az ipari dolgozók, a vállalkozók stb. speciális érdekvédelmi szükségleteinek próbál megfelelni. Leghamarabb az ifjúság állt talpra a maga sajátos (és nem csupán szociális, hanem eszmei) törekvéseinek intézményes kinyilvánításával, de ma már a végül is újra gazdává lett földművesek is magukra találtak. Itt is nagy szerepük van azoknak a mozgalmi és szakembereknek, akik a terepjárást és felvilágosítást, a jogi segélyszolgálatot végzik. Az érdekvédelemnek ez a szintje – ha úgy tetszik, rétegpolitizálás vagy szociálpolitika – azonban be kell látnunk, még mindig nem sajátosan kisebbségpolitika, hiszen az egész romániai társadalomban hasonló rétegérdekeltségek felszínre kerülésével és helyes megoldásának szükségességével kell számolni.

A feszültségek egy része viszont abból adódik, hogy minden réteg képviselete sokkal közvetlenebbül szeretné érvényre juttatni érdekeit, mint amennyire ez jelen pillanatban objektíve lehetséges, és azt az eredményt várja el az RMDSZ helyi vagy országos tisztségviselőitől, melyet az alkotmány és a törvénykezés, valamint a gazdasági helyzet jelenlegi hiányai közepette a többségi társadalom hasonló rétegei is joggal számon kérhetnének a saját politikai képviseletüktől. De egyelőre az eredmény nyilván késik, hiszen a jogállamiság, a radikális gazdasági rendszerváltás feltételei még teljességgel hiányoznak.

Ideológiai feszültségforrások

A feszültségek egyik lehetséges forrása ideológiai természetű. Az a réteg, amelyik nem spontánul, vagyis a mindennapi sajtó, tévé és egyéb információk mentén politizál, hanem kénytelen a politikai-stratégiai változatokon – elméletileg is – töprengeni, világosabban látja: itt most már ideológiai vonulatok szembesülése is elképzelhető. És az az egészséges, ha ezek a vonulatok kirajzolódnak: nem személy, hanem gondolkodási típusok köré rendezve.

Vitattuk már, hogy az RMDSZ – ahogyan Szőcs Géza állította – „jobbközép”-e vagy sem. Az ideológiai valósággal továbbra is szembe kell nézni. Milyen politikai ideológiák mentén rendeződik az aktívabban politizáló RMDSZ-tagság?

Ezen a téren – mivel elfogadtuk a Kereszténydemokrata Párt, a Független Magyar Párt és a Kisgazda Párt tagszervezeteinek eszmei pozícióját – már eleve számot kell vetnünk a nekik megfelelő ideológiák egyidejű létezésével. Ezen kívül az RMDSZ-nek van egy fokozatosan erősödő népnemzeti eszmevonulata, mely főleg a magyar nemzetiségűek feltétlen egységének hangoztatásában nyilatkozik meg, gyakran oly módon, hogy szembekerül a pluralizmus igényét hirdető és a másként gondolkodás jogát fenntartó liberális vonulattal.

Az utóbbi vonulatot – lásd: az ifjúsági sajtóban és klubokban, a MISSZ-ben, az Európai Idő című hetilapban és másutt – főleg azok a fiatalok képviselik, akik az egység jelszavában megmutatkozó „kollektivista” szellemiséget kifogásolják, mondván: homogén közösségben gondolkodni nem lehet, az elvi-ideológiai különbözőségekkel a kisebbségi társadalmon belül is számolni kell, mert ellenkező esetben a mindenáron való egység erőltetése elfedi a meglevő (és mit mondtam: természetes) mentalitásbeli eltéréseket, a türelmetlen kizárólagosság pedig tiltakozást és szembefordulást szül: az RMDSZ elveszítheti azokat, akikért éppenséggel küzdeni kíván, magát a jövőt.

Jelen pillanatban az utóbbi feszültségforrást tartom az egyik legkritikusabb kérdésnek, melyről feltétlenül – már most – beszélni kell. Csak így foghatjuk ki a szelet a (kongresszusi) vitorlából.

Kétségtelen, hogy amíg nacionalista hatalmi politikával és tömeghangulattal állunk szemben; nagy szükség van arra, hogy alapvető érdekeink – egyenjogúságunk és politikai-oktatási-kulturális autonómiánk – védelmének hatékonysága érdekében megmaradjon az RMDSZ mint minden kisebbségi törekvést átfogó tömegszervezet.

Önvédelem és közmegegyezés

De az egység kollektivista, egyneműsítő – durvábban szólva: nemzeti-kommunista – szelleme helyett ki kell alakítani egy olyan összefogás szellemét, amelynek minden fél számára elfogadható elvi alapja van. Ez az elvi alap nem lehet más, mint valamely kisebbségpolitikai önvédelemre vonatkozó konszenzus, amelyet ideológiai különbségeken felülemelkedve mindannyian elfogadunk.

Az RMDSZ-en belül sokkal világosabb tagolódásra van szükség, határozottan el kell különíteni a helyi, réteg- és szakmai vagy intézményi érdekvédelmet, valamint – más szinten – ki kell alakítani az ideológiai vonulatok korlátozásoktól mentes, szabad önmegfogalmazásának lehetőségét, vagyis: platformszabadságot.

A megegyezést viszont a gyakorlatban sokszor akadályozza, ha a különböző platformok képviselői az elvi eltéréseket személyi ellentétként vagy sérelemként fogják fel. Sajnos, erre hajlamosak vagyunk, hiszen a negyvenéves diktatúra nem egymás különbözőségei iránti figyelemre és tiszteletre, hanem egyetlen ideológiai uniformis elfogadására és kizárólagosságára szoktatott. Tudnunk kell: vannak ilyen beidegződéseink, melyek minden tudatos türelemre törekvés mögül minduntalan felszínre törhetnek. Ezek a reflexek különösen az ifjúságot érintik érzékenyen: az emberi méltóság és szabadság sérthetetlenségének jogérzete ebben a korban igen élesen reagál.

Ha az RMDSZ nem lesz képes önmagán belül eszmeileg és gyakorlatilag feldolgozni ezeket az érdek- és ideológiabeli különbségeket, csak akkor, és csakis akkor beszélhetünk majd „veszélyről”, amit ma – főleg az idősebbek – oly sokat emlegetnek.

„Egység a lényegben, szabadság a formákban, szeretet mindenekben” – mondta egyszer egy nagy pedagógus. Önmagunkról szólva ez talán így módosulhat: „Egység a közös érdekben, szabadság az eszmékben, szeretet mindenekben.”

• Külföld