Skip to main content

Ki pénzeli a pártokat Nyugat-Európában?

Vissza a főcikkhez →


Nagy-Britannián kívül Nyugat-Európában napjainkban az állam szinte mindenhol támogatja a politikai pártokat. Nyugat-Németországban 1959-ben vezették be a politikai pártok állami támogatását. A Kereszténydemokrata Unió és a többi jobboldali párt függetlenedni óhajtott a magáncégek pénzügyi adományaitól, a szakszervezetek politikai szereplését pedig a Német Szövetségi Köztársaság megalapításától kezdve törvény tiltja. Jelenleg az állam évente 100 millió fontot oszt el a Bundestag pártjai között a képviselői helyek arányában. A pártoknak kötelező nyilvánosságra hozniuk teljes költségvetésüket, s közölni a 8000 fontnál nagyobb összegű adományok forrását.

A skandináv országok követték a német példát, Svédország 1965-ben, Finnország 1966-ban, Dánia 1969-ben és Norvégia 1970-ben. Az állami támogatást vagy a választásokon kapott szavazatok, vagy az elnyert képviselői helyek arányában kapják a pártok. A pártköltségvetést ezekben az országokban is nyilvánosságra kell hozni, beleértve a nagyobb adományok forrását is.

Olaszországban 1974-ben rendkívül nagyvonalú állami támogatási rendszert vezettek be, miután nagy iparvállalatok botrányos módon pénzelték a politikai pártokat. Ez azonban nem szüntette meg a korrupciós botrányokat, amelyekből mindegyik párt kivette a részét. A politikai pártok állami támogatását két hónappal ezelőtt népszavazás szüntette meg Olaszországban. Törvény kötelezi a pártokat, hogy a sajtóban hozzák nyilvánosságra bevételi forrásaikat és nagyobb támogatóik nevét. Ezt a törvényt azonban általában inkább megszegik, mint betartják.

Franciaországban 1990-ben szigorították meg a politikai pártok támogatására vonatkozó törvényeket, miután a Szocialista Párt korrupciós botrányba keveredett. Jelenleg a politikai pártoknak nyújtható egyéni támogatás felső határa 3000 font, a vállalati támogatásé pedig 5000 font. A pártoknak kötelező nyilvánosságra hozniuk költségvetésüket.

Spanyolországban a pártok minden parlamenti képviselői helyért 8000 fontot és minden szavazatért 31 pennyt kapnak. A pártoknak hites könyvvizsgálókkal kell évente ellenőriztetni pénzügyeiket, továbbá nyilvánosságra hozni a támogatások adatait. Egy adomány nem haladhatja meg az évi 50 000 fontot.

Belgiumban ebben a hónapban hoztak törvényt arról, hogy a politikai pártokat ezentúl sem a szakszervezetek, sem a vállalatok nem támogathatják. Csupán egyéni adományok elfogadására nyílik lehetőség. A parlamenti képviselőjelöltek kiadásait szigorúan ellenőrizni fogják, nem csupán közvetlenül a választások előtt, hanem már az azt megelőző 12 hónapban is. Mindegyik párt évente 100 000 fontot kap az államtól, plusz a választásokon szerzett minden szavazat után 1 fontot. A pártok részletes költségvetését hivatalos könyvvizsgáló bizottság ellenőrzi.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon