Vitalij Moszkalenko

Nyomtatóbarát változat

Meghökkentő dolog történt velem a minap, miközben a moszkvai Vízistadionban egy tömegjelenetet forgattam. Odajött hozzám három kaukázusi férfi – megtudván, hogy én vagyok a filmesek főnöke –, és felajánlották, hogy a testőreim lesznek. Az egyikük először az anyanyelvén szólított meg, nem pedig oroszul. Talán mert nem vagyok az a szőke, kék szemű orosz típus. Nem a „mi fajtánk”, jöttek rá gyorsan, és erre ajánlatukat oroszul is megismételték: megvédik a forgatócsoportot, ha netán valami történne.

– De mi történne? – csodálkoztam.

– Hát, valami valakinek a fejére esik, és agyonüti – vigyorodott el a kaukázusi „testőr”.

Úgy tűnt, a bolondját járatja velem. Látom, a színészek is nevetgélnek. Na, gondolom, ideküldték, most meg jól szórakoznak rajtam. Mint később kiderült, senki nem tudott az egészről. Engem a forgatás előtt figyelmeztettek, ha esetleg kint is forgatunk, nemcsak stúdióban, vigyek magammal néhány keménykötésű fiút: így aztán csapatunk már jó előre felfegyverkezett ilyen „fiúkkal” (mindegyikük volt már büntetve néhányszor); hozzájuk irányítottam ama napsütéses forgatási napon a három testőrt. Erre szó nélkül eloldalogtak, mi pedig nyugodtan folytattuk a munkát. A női főszereplő a férfi főszereplő karjaiban zokog, a háttérben hömpölygő tömeg, eközben „testőreink” újra meg újra elkergetik a három kaukázusit, mint az éhes kutyákat. Később megtudtam, hogy minden magára valamit is adó forgatócsoportban akad két-három felbérelt fickó, akik az efféle „testőröktől” védelmezik a társaságot. Ez is egy virágzásnak indult műfaj a szocsában. Felszáll például a távolsági vonatra néhány tagbaszakadt fickó, és közli a gyanútlan utassal, hogy a következő állomáson utastársai ki fogják rabolni. Tisztára, mint az öreg Mahno (ukrán anarchista vezér – a szerk.) idején az első orosz forradalomkor, vagy az amerikai Vadnyugat meghódításakor. Azután mint a mesében: „Megnézem, nem bújt-e el valaki – senki ne mondhassa, hogy nem tettem meg, ami tőlem telik!” Azaz fizess – mi megvédünk. Ha nem fizetsz, kilökünk a vonatból menet közben. A jól ismert módszer szerint: „Öreg, adj tíz kopejkát, különben a pofádba köpök. És szifiliszes vagyok!”

Van még egy alapmódszere a „testőrködésnek”. Csöngetnek az ajtón. A házigazda kinyitja.

– Ki akarják rabolni a lakását! (Felgyújtani, vízzel elárasztani – vagy bármi, ami még szóba jöhet.)

– Hogyhogy kirabolni? Kicsoda? – kiáltja a lakó. – Kihívom a rendőrséget!

– Nincs szükség rendőrségre. Mire megjön a rendőrség, a maga lakása már ég (ki lesz fosztva, vízzel elárasztva stb.).

Ha a tulaj ostoba módon a rendőrséghez fordul, leég a lakása. Vagy kirabolják. Vagy először behúznak párat a pofájába, és utána már (ha van pénze, márpedig azokat látogatják meg, akiknek van) hajlandó fizetni a „védelemért”. Csakhogy közben infláció van, s a „testőri” tarifa egyre nő. Azaz, havonta egyszer eljön a „testőr”, és elkér X összeget. S ugyanez a történet autóval, nyaralóval, gyerekkel, kutyával. Nem is beszélve a cég irodájáról.

Nemrégiben az egyik moszkvai privát luxusvendéglőben érdekes védelmi ajánlattal jelentkeztek. A vendéglő természetesen nagyon drága. Valutás. És valódi „menő” üzletemberek látogatják. Így aztán épp kapóra jött az új „szolgáltatás”. Azt mondják a kuncsaftnak: „Nem akarja lemosatni az autóját? Ki is porszívózzuk, ha óhajtja! Moszkva nagyon koszos!”

A „menő” üzletember, ha egy kicsit már fáradt, elfelejti, hogy ez az ország, ahol tankokkal lövik szét a parlamentet, egyáltalán nem hasonlít arra az országra, ahonnan ő jött, legyen az bárhol Szomália és az Elefántcsontpart között, ezért azt mondja: „Fogd a kulcsot, porszívózd ki a Ford Escortomat!” (Vagy a Mazda 500-amat.)

A „menő” üzletember tudja, hogy fizető parkolóhelyen az autót nem lopják el. És nem is akarja ellopni senki. Csupán az alvázáról és motorjáról veszik le a számot, s felírják, majd alaposan kiporszívózzák a kocsit, lemossák a kerekeket, és visszaadják a kulcsot. Ezután elkészítenek néhány dokumentumot: forgalmi engedélyt, adásvételi szerződést. Majd elkezdik követni a „menő” üzletembert. És egyszer csak az imádott kaszni eltűnik. Örökre. Néha fél évig-évig követnek, mondjuk egy Mercedes 300-at. Követik Minszkbe vagy Kijevbe, Litvániába, sőt volt olyan eset, hogy Helsinkibe és vissza Oroszországba. Aztán találnak egy vevőt. Megkötik vele a szerződést. És akkor „megrendelésre” ellopják a kocsit.

Oroszországban akkora a szegénység, és annyira eltorzult az élet, hogy az orosz és kaukázusi tolvajok már semmitől sem riadnak vissza. Megteszik például azt is, hogy a moszkvai külső autóúton, amelyet a sofőrök „halál útjának” neveznek, elállják az autó útját, megállítják, a tulaj fejéhez „csövet” nyomnak („csőnek” hívják az automata pisztolyt), és arra kényszerítik, hogy ott rögtön az autóban készítsenek adásvételi szerződést. Arra a kérdésre, „Hol a közjegyző?”, a válasz:

– Van közjegyző is.

És az útonállók autójából kikászálódik az önfeledten mosolygó közjegyző. Felsőfokú jogi végzettséggel és egy valódi, bejegyzett közjegyzői hivatal pecsétjével. Ezután elmennek a takarékpénztárba, ahol a tulaj számlájára a „vevők” már átutalták az összeget dollárban. A tulaj a „vevők” jelenlétében és természetesen a csővel a hátában megkapja a pénzt, távozik a takarékpénztárból, átadja a pénzt a „vevőknek”, akik elporzanak a nyugati autón. Volt tulajdonosának semmilyen joga nincs. Aláírta a szerződést. Eladta az autót. Átutalták neki a pénzt. Ő vette ki a számlájáról.

Egy Moszkva melletti iskola (az igazgató aláírásával!) a szülőknek sürgős értesítést küldött. Ezen és ezen a napon, ebben és ebben az órában jelenjenek meg az iskolában gyermekükkel, mert a gyereket átveszik a „liceumi” osztályba, azaz az iskola elittagozatára. Az értesítésben volt egy kikötés. Ne beszéljen a többi szülővel, mivel a kérdés igen kényes. Az Ön gyermeke kitűnően halad a tanulásban, de a többiekben nem kell irigységet ébreszteni, csak jöjjenek el szépen. Eljöttek. Vártak. Ez idő alatt hat lakást feltörtek, és mindent elvittek. Ügyes. Egy egész osztályt ki lehet egyszerre rabolni, gazdagok előnyben!

Érdekes, újfajta módszert alkalmazott a maffia egy diszkóban. Drága és elegáns hely, a beugró 100 dollár, a kőolaj- vagy cinkeladásban megfáradt, a parketten egy kicsit ugrándozni vágyó „menő” üzletember pénztárcájához van szabva. Ha egy félreeső asztalnál üzletember unatkozik, máris érkezik a „szolgáltatás”: odalejt egy elegáns úriember, és felajánlja, hogy bemutatja annak az unatkozó lánynak. Mindössze tíz dollárért. Az üzletember ezek után odamegy a hölgyhöz, de lám csak, mi történik? Botrány. Kiabálás. A férj megtudta, hogy feleségének pénzt ajánlottak, és őrjöng, dulakodni kezd, poharakat vagdos a megrémült olajmilliomoshoz. És ekkor jönnek – kitalálták, hogy kik? – a jó fiúk. A „testőrök”. És felajánlják, hogy szépen elrendezik ezt a piszkos ügyet. Mindössze 500 dollárért. Van fordított verzió is. A feleség nekiesik a „menő” üzletembernek. A rohamosztag ott terem. Útlevél. Ez itt a férjem! Ez meg… Ki akar ilyen kínos helyzetbe kerülni? Fizess! Megvédenek még saját magadtól is!

A „testőrség” érdekes formájával találkoztam Németországba utazásom előtt. Napokon át kell sorba állni a vízumért. Nem is annyira állni, mint „jelentkezni”. Hogy mi az, hogy jelentkezni? Minden nap pontban 12.00-kor ott kell lenni a névsorolvasáson, és ha szólítanak, azt kell válaszolni: „jelen”. Ezután hazamehetsz, és visszajöhetsz éjfélkor. Elég elkurjantani, hogy „jelen”, ezzel regisztrálják, hogy még mindig utazási láztól égsz, aztán uzsgyi haza, ha közel laksz. Körülbelül egy hetet kell állni. Legalábbis így volt a nyáron, a szibériai és Volga menti németek kivándorlási hulláma idején. De ki akar ennyit állni? Ha vannak, akik szíves-örömest sorba állnak helyetted. Mindössze 1000 márkáért. Ez a tarifa. Ennyiért áll a „testőr” hősiesen, a megbízó nevével. (És útlevelével!) A pénzt akkor kapja meg, ha megvan a vízum. Jobban mondva, mielőtt a megbízó csoportja belép a követség épületébe. Az útlevelet nyugodtan oda lehet adni. A testőrök az 1000 márka reményében el nem mozdulnak onnét, váltják egymást, és a végén risztelnek.

A lakásprivatizáció is sok csodás módszerre ihlette a „testőröket”. Moszkvában több ezer egyedül élő öregember és öregasszony lakik leírhatatlan szegénységben. Néhány évvel ezelőtt a magányos és hiszékeny öregeket „testőrök” kezdték látogatni. Az öregembereknél elragadó, „lángoló tekintetű fiatalemberek” jelentek meg, az öregasszonyoknál szelíd, kedves leányok. Segítünk, ha el kell menni otthonról, bevásárolunk, megjavíttatjuk a tévét, a zárat, a fürdőkádat, csak tessék ránk íratni, szerencsétlen diákokra a lakást. És aztán tessék csak élni, ameddig jólesik. Persze magányosan élőket választottak, jó belvárosi lakással. Aztán hónapokig puhítás következett, esti felolvasásokkal. Végül a magányos öreg szíve megolvadt, és elment a Kerületi Lakásgazdálkodási Osztályra, és a fiatalember/lány nevére megvették a lakást. Ezután az öreg (öregasszony) nyomtalanul eltűnt. Jelenleg mintegy négyezer gyanús privatizációt tartanak nyilván. Van, aki eltűnt, van, akit a kádba fulladva találtak, mást „véletlenül” agyoncsapott az áram, vagy elütött egy autó. Néha az áldozatnak felajánlottak egy tengerparti nyaralást, elvitték valahová, a szomszédok szeme láttára, ahonnan többé nem jött vissza. Ez idő alatt a lakást eladják mit sem sejtő embereknek. Valaki megveszi, felújíttatja a lakást, beköltözik, és akkor derül ki, hogy a tulajdonost megölték! Bérgyilkosok. Akik időnként ellátták az öreget, azok nem gyanítottak semmit. Nekik fizetett a vállalkozó, aki öreggondozókat alkalmazott. Azután a vállalkozás feloszlott, semmi nyom nem maradt. A meggyilkolt öregek számát a nyomozói szervek titokban tartják. Csak 37 „privatizációs” esetben rendeltek el bűnügyi nyomozást. Letartóztattak tíz maffiózó „testőr”-bandát. Összesen vagy 20 embert! A rendőrség és a szocsa közvélemény riadót fúj. Hiszen akkor a rendes családokba is betörhetnek a „testőrök”, és erőszakkal aláírathatják a privatizációs iratokat! A „testőrök” meg csak jönnek, privatizálnak, és nemcsak Moszkvában. Amikor például bejelentették, hogy Moszkvában bevezetik a bejelentkezési rendszert (azaz a fővárosba érkező s három napnál tovább ott tartózkodni szándékozó idegen köteles borsos díj ellenében bejelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon, állandó moszkvai címét megjelölve), a „testőrök” Oroszország más városaira vetették rá magukat.

A volt szovjet, most orosz hadsereg a szemünk láttára hullik szét, senki nem akar szolgálni. Hamarosan fegyverhalmok fognak heverni az ország minden részén, senkinek nem kellenek majd, csak a maffiának. Vagy lehet, hogy addigra mindenki belép a maffiába? A statisztika, mint mindig, felvidít. A moszkvai 19 ezer behívott újoncból 4 ezer szökésben van. A behívóra nem jelentkeznek, hanem rokonoknál bujkálnak. Különítményeket hoztak létre a bujkáló behívott elfogására. Éjszaka ütnek rajta, miután kinyomozták a hollétét. Elkapják, aztán „erőszakos” viselkedésért rögtön Tádzsikisztánba vagy Oszétiába küldik. Hogy dögöljön bele, vagy ha mégis túléli, megemlegesse. És a bíróság szemet huny efölött. Hét embert elítéltek. Nyolc ügyében köztörvényes per folyik. 112 embert 750 rubel bírságra ítéltek (két kenyér ára). És mindez azért, mert az amerikai típusú zsoldoshadsereg-kampány megbukott. Felveszik a „testőröket”, akik fegyvert, ruhát kapnak, egyszer-kétszer felveszik a jó fizetést, és meglépnek!

Irány a maffia!

(Fordította: Hegedűs Judit)

• Külföld