Vitalij Moszkalenko

Nyomtatóbarát változat

Mi a szocsa? A szocsa szocsa eredetű szó, eredeti jelentése: szórólapát, hányólapát, szemeteslapát, valami az egyszerű lapát és a buldózer között. Ormótlan, primitív kéziszerszám. Tárgy, amit csikorogva belemerítünk, belevágunk valamibe, majd lendületet veszünk, és arrébb dobjuk.

Ám a szocsát mostanában egészen más jelentésben hallani lépten-nyomon. A szocsa életünk különös, furcsa jelensége. Sőt. Az egész életünk. Szocsa a lakásunk, az útjaink, szocsa az iparunk, szocsa a feleségünk, a gyerekünk. A szocsa: mi vagyunk. Az életstílusunk. A szocsa agyrém, hallucináció, őrület. Nem holmi favicc. A szocsák manapság egyébként sem vicceket mesélnek, hanem a japán tankákhoz hasonló horrorcsasztuskákat:

Anyám nekem rég kiszúrta mind a két szemem,
Hogy meg ne találjam a lekvárt a padláson.
Nem olvasok azóta se mesét, se verseket,
Viszont pazar a szaglásom s a hallásom.

Az olyan szavakat, mint szovjet, szocialista, peresztrojka, ma már senki nem használja. Szocsa – és kész. Ez mindent elmond. A szocsa totális. A szocsa mindenütt ott van. Szocsa kiírás lóg az újságosbódé ablakában: „Áruért mentem.” Ez nagybetűkkel, tussal. Alatta kisebb betűkkel, kézírással: „Borja, ne őrjöngj, hogy nem aludtam otthon. Szuzannánál vagyok. Ha följössz, hozzál sört. Imádlak, az ablakon kihánylak.” Tábla az italboltban: „Göngyöleghiány miatt a vodkát csapolva áruljuk. Fejenként legföljebb két litert.”

Szégyenlős kiírás a gyógyszertárban: „Kérjük, hogy aki a selejtes óvszerek ügyében akar reklamálni, forduljon egyenesen az üzletvezetőhöz!”

Egy szocsa politikai vicc:

– Halló, Kreml?
– Igen.
– Mihail Szergejevics?
– Az.
– Találkozik a Bushsal?
– Igen, holnap.
– Vágja jól pofán!
– De miért?
– Jó lenne egy kis háború.
– Bocsánat, kivel beszélek?
– A Rubik-kockával.

A szocsa humor durva, szörnyű, bárgyú, undorító.

Előregyártott figyelmeztető tábla az egyik belföldi útvonalon közlekedő repülőgépen: „Kérjük utasainkat, hogy a gépből való kilépés előtt győződjenek meg arról, hogy van-e lépcső a kijáratnál.”

Vagyis néha odatolják a lépcsőt, néha nem. Életben akarsz maradni? Győződj meg róla, „hogy van-e lépcső a kijáratnál”.

Közlekedésrendészeti főszocsa tart tájékoztatót Ashabadzéban. „Az utóbbi időben több panasz érkezett hozzánk az autósoktól a nyitott csatornanyílások miatt bekövetkező balesetek vonatkozásában. Ilyen és ilyen (felsorolja a neveket) polgártársaknak a nyílásba belehajtva rendszerint eltörik az első tengelye, felborulnak. A városban tehát balesetveszélyes szituáció van. Mivel a csatornanyílásokat nem lehet befedni, felsorolom, hogy hol találhatók…” És már sorolja is a helyszíneket, és egy térképet mutat be az ötvenhat nyitott csatornanyílásról. Elvégre az egyik szocsa segíti a másik szocsát életben maradni a szocsák országában.

A szocsa Legfelsőbb Tanácsának szocsa elnöke, Lukjanov a puccs idején állítólag beszédet akart mondani a tévében a Rendkívüli Bizottság ellen.

„Vázlatot készítettem egy rövid beszédhez – dadogja utólag –, de miközben készülődtem, hogy induljak a televízióba, elvesztettem a papírt.”

Azt mondják, agyrém? Csalás? Hazugság? Gyávaság? Nem, én biztosra veszem, hogy Lukjanov tényleg elvesztette a papírt. Hisz ez a szocsa lényege! A szocsa puccsisták a második napra a sárga földig leitták magukat. Utóbb derült ki, hogy Pavlov miniszterelnök tökrészegen állt a miniszterek elé, és a minisztertanács ülése közben „rátöltött” másnaposság ellen! Hiába, a szocsa az szocsa…

A szocsa ipar egy másik kimeríthetetlen téma. Nemrég vettem egy szocsa rádiót. Egyetlen állomást se tudok fogni rajta! Rájöttem: rossz helyen van a hullámhosszskála, és össze van keverve a hullámsávváltó. Hosszúhullám helyett URH, rövidhullám helyett hosszú, a rövidhullám pedig a középhullám helyén. Középhullám nincs is rajta. Bevallom, hihetetlen élvezettel mutogatom a vendégeimnek.

Egy barátom olyan órát vett, amelyiken a percmutató mutatja az órát, a kismutató pedig a perceket. A másodpercmutató hol lassan vánszorog, hol meg vágtat előre. A barátom állítja – s miért ne hinnék neki –, hogy éjszakánként a másodpercmutató visszafelé forog… A barátom persze éktelen büszkeséggel hordja. Nem véletlen. A szocsa: maga a stílus. A mazochista élvezet, mely abból ered, hogy életed egy szemetesgödörben zajlik, piacról, sztrájkokról, közelgő polgárháborúról, sorban állásról hallucináló szocsa polgártársak között. A szocsa stílus védekezés is a teljes testi és szellemi kimerülés ellen, menekülési kísérlet, torz belátása annak, hogy a totális abszurddal szemben tehetetlen vagy. Ennek a stílusnak a terméke a vadonatúj szocsa káromkodás: kibaszott töketlen pinafaszság.

A parkolóhelyeken spéci szocsa brigádok jelentek meg, akik a szó szoros értelmében percek alatt totálisan szét tudnak szedni egy autót. Csak a puszta karosszéria marad, meg ami a motorból mozdíthatatlan. A szuperhiánycikk szélvédőüveget két-három perc alatt leszedik. Már van is egy szövetkezet, ahol olcsón, akkurátusán, profi módra úgy törik össze a szélvédőt, hogy az üveg tartja ugyan magát, de ellopni már nem lehet. A saját szememmel láttam: odahozzák az új autót, fizetnek ötven rubelt, és húsz perc múlva kapnak egy rozzant kocsit, ami rozsdás, itt-ott korhad. A szélvédője persze be van törve. A cég garantáltan jó munkát végez! Az autótulajdonos pedig boldog, mert most már nem fogják se szétszedni, se ellopni az autóját: kivénhedt roncs.

Volgográdban az idén nyáron nem működött a vízművek. A fürdőben tömegnyomor. Meleg víz persze nincs. A kabinostól azonban megfelelő jattért (sorban állás után) hatalmas villanyforralót lehet szerezni. Belerakod a lavórba, és öt perc múlva kész a forró víz. Egy rubelért. Kitört a botrány. Kiderült, hogy a kabinos maga zárta el a meleg vizet. Elutazásom előtt megérdeklődtem: elbocsátották a kabinost? Nem. Ott dolgozik. De most meg hideg víz sincs. A kabinos huncut lenini szemhunyorítással néz rám: „Majd csinálok én ezeknek a geciknek kommunizmust! Próbáljanak meg csak forró vízben, hideg nélkül mosakodni!”

Apropó, Lenin. Mostanában a mauzóleum mellett éjjel-nappal önkéntesek állnak őrséget „El a kezekkel Lenintől!” feliratú plakátokkal. Mindez azután, hogy az orosz Legfelsőbb Tanács elé került egy határozati javaslat Lenin saját végrendeletének érvényesítéséről, miszerint Lenint a szentpétervári Volkovszkij temetőben, anyja és nővére mellé kell temetni. Csakhogy a szocsák semmi szín alatt nem akarják átengedni a vezért a földnek. Társaságot szerveztek a mauzóleum megmentésére. Őrség, plakát, nagygyűlés, röpcédula – minden van. A nekrofília szép csendben, észrevétlenül beosont ebbe a mi szocsa életünkbe. És persze ez a nekrofília maga is szocsa: nem egy halott lányt vagy fiút imádnak, hanem egy kizsigerelt vénember múmiáját. Van egy külön intézet, amely Lenin balzsamozásával foglalkozott. Itt balzsamozták be Sztálint, Dimitrovot, Ho Shi Minht, Agostino Nettót. Az intézet most nyugati milliomosoknak ajánlja fel szolgáltatásait. Azt beszélik, már vannak is jelentkezők. Szocsa, körös-körül szocsa.

Egy friss hír, amely edzett szocsa honfitársaimat is megrázta. Gyenge idegzetűek ugorják át ezt a bekezdést. Egy vidéki kisvárosban kezdtek eltünedezni az emberek. Végül aztán elfogtak egy emberevőt. A negyven év körüli pasas belemered a tévékamerába. Orvosi szakvélemény: tökéletesen normális. A ház pincéjében több kádnyi sózott emberhúst találtak. Arra a kérdésre, hogy ezt miért tette, a férfi válasza egyszerű és világos: enni akart. A szocsa szellem fenyegető méreteket ölt. Eltorzult tudat, a morál hiánya, Isten megvetése. „Ha az értelem alszik, szörnyek támadnak fel.” A költők klubjában hatalmas ováció közepette hallom az egyik új divatú rímfaragótól a következő verssort: „Két szemed, mint két aranyérkinövés!” Állj. Elég a szocsából. Kinyitom Puskint:

Emlékszem még a pillanatra:
Te megjelentél, mint csodás
Szépség eszményi fényalakja,
Mint lenge, illő látomás.

Dosztojevszkij azt mondta: „A szépség megmenti a világot.” A szocsától is?

(Fordította: Morcsányi Géza)

• Külföld