Kovács Miklós

Nyomtatóbarát változat

A kollektív államfői funkcióval felruházott testületben az eddigi kommunista vezetés a háromfejű ellenzékkel: a Szihanuk-frakcióval, a vörös khmerekkel és a harmadik erőként emlegetett Son Sann-féle khmer népi mozgalommal társult – ki tudja, meddig és milyen eredménnyel? Az ország több pontján az értekezlet előtti napokban is dörögtek a fegyverek, s a mintegy 400 ezer, főként Thaiföldön letelepedett menekült még vár a hazatéréssel.

A közelmúlt drámája amerikai – a Kambodzsában rejtőző vietkongoknak szánt – bombákkal kezdődött, majd az 1970-es washingtoni ihletésű Lon Nol-féle puccsal folytatódott. A köztiszteletben álló királyt, Norodom Szihanukot eltávolító tábornok azonban az amerikai és a dél-vietnami fegyverek oltalma alatt sem tudott tartós befolyásra szert tenni, s alig fél évtized leforgása alatt szétzilálta a királyi egységkormány mögött felsorakozó népi mozgalom. Ebben a nacionalista erők mellett komoly szerep jutott már a vörös khmereknek. A vörös khmerek csakhamar e heterogén mozgalom vezető erejévé váltak, s ezúttal baloldali puccs űzte el a királyt híveivel együtt. A csaknem négy esztendős „Szent Bertalan-éj” részletei már ismertek, s az áldozatok száma valószínűleg eléri a rebesgetett hárommilliót. A Szovjetunió és tábora – talán nem véletlenül – „kissé” megkésve volt hajlandó tudomást venni a népirtásról.

Hanoi hatalmas hadsereget indított a szomszéd nép „felszabadítására”. A Vietnam által összetákolt vezetés hasonló módszerekkel további tízezreket likvidált, s totális nyomorba döntötte Kambodzsát. A megszállók azóta távoztak, az importkommunizmus végnapjait éli.

A vörös khmerek „színeváltozása”?

Az ingatag koalícióban Szihanuk, a Legfelsőbb Nemzeti Tanács elnöke jelenti a legbiztosabb pontot. Frakciója valószínűleg sikeresen működhet együtt a Son Sann-féle „nemzeti” khmer mozgalommal. Az igazi kérdés, hogy e két csoport miféle párbeszédet folytathat a két radikális erővel, Hun Senékkel és a vörös khmerekkel. A radikális vonal szándékait egyelőre teljes homály fedi. Igaz, Szihanukékhoz hasonlóan ők is a demokrácia mellett kötelezték el magukat.

A napokban tartotta VI. kongresszusát a Népi Forradalmi (kommunista) Párt. Az új vezető (a veterán Chea Sim) mellé új stratégia is került: a kambodzsai kommunisták (szocialisták? netán új-liberálisok?) a Legfelsőbb Nemzeti Tanács ténykedésétől függetlenül a liberális demokrácia meghonosítását tűzték ki célul. Tény viszont, hogy éppen Phnom Penh távozó vezetői voltak – a vörös khmerekkel együtt – a f ő kerékkötői a Legfelsőbb Nemzeti Tanács létrehozásának, s ugyancsak fogcsikorgatva adták hozzájárulásukat a valóban demokratikus választások megtartásához.

A vörös khmerek magatartása még a vietnami társaságnál is kiszámíthatatlanabb. Vezetőik a bozótból előbújva úgy járnak-kelnek az országban, mintha nem az ő lelkükön száradna a másfél évtizeddel ezelőtti vérontás. „Ne hánytorgassuk a múltat” – mondta nemrégiben vezetőjük, Khieu Sampan.

A vörös khmerek máris nagyszabású kampányt indítottak a vidéki lakosság megnyeréséért. Azt remélik: a tudatlanabb, elesettebb rétegek fölötti befolyás megszerzésével gyorsan ível majd fölfelé politikai csillagzatuk. Propagandájukat a tehetősebbek és a szegények nagy tömegei között egyre mélyülő szakadékra építik. A tulajdonviszonyok általuk végrehajtott „reformjának” emléke élénken él, s gyanakvással tölti el a kambodzsaiakat. A vörös khmer vezetők is tapasztalhatják: eszméik iránt nem túl nagy a lelkesedés, ám ahol nem használ a mézesmadzag-politika, jön az erőszak. Segélyszervezetek tudomása szerint az elmúlt hetekben is több „homályos” gyilkosság történt. A dzsungel rejti még Pol Potot: nem tudni, jut-e neki egyáltalán valamilyen szerep – ha előbújik egyáltalán.

Szihanuk nem tanult a korábbi leckéből. Párizs előtt nem sokkal – saját sorsát feledve – kijelentette: nem lehet megbékélés, ha a vörös khmerek nem vesznek részt a kormányzásban. S ha igen?

Megtörtént az áttörés?

Most visszatérnek, de a korábbinál jóval szerényebb külföldi segítségre számíthatnak. Ma az egykor legvehemensebb támogató Kína sem kockáztathatja, hogy áldását adja egy újabb véres kalandra. Azok az országok és szervezetek, amelyek 1979-ben a „felszabadítás” ellen emelték fel szavukat, nem annyira Pol Potékért tették ezt, hanem sokkal inkább Hanoi erejének és önbizalmának visszaszorítására.

Ha végül is minden kedvezően alakul, annak nemcsak a kambodzsai nép láthatja hasznát, hanem Vietnam és a Laosz is. Az egykori agresszornak, Vietnamnak, amely az idén hirdette meg az áttérést a piacgazdaságra, égető szüksége van külkereskedelmi kapcsolatainak látványos fellendülésére. Hanoi mindenekelőtt Washington barátságára áhítozik. Nos, Baker a Kambodzsa-értekezlet nyitónapján jelentette be: az amerikai adminisztráció kész – egyelőre elméleti síkon – hozzálátni a kapcsolatok rendezéséhez. Amennyiben a washingtoni lépéseket a nyugat-európai országok is követnék, bizonyára nagy lökést adnának a vietnami gazdaság fejlődésének.

A kambodzsai görcs oldódása máris újabb diplomáciai áttöréseket eredményezett. A konferencia napjaiban a vietnami-thaiföldi viszony rendezése is elkezdődött, a közeli napokban pedig magas szintű vietnami küldöttséget várnak Pekingbe: Du Muoi, a Vietnami Kommunista Párt nemrégiben megválasztott főtitkára és Vo Van Kiet, az új, igen agilisnek tűnő kormányfő várhatóan nemcsak udvariassági látogatást tesz.

• Külföld