Skip to main content

Rubelunió

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A világlapok még mindig találgatják, volt-e alapja annak az állítólagos pénzügyi tranzakciónak, amelyet Pavlov miniszterelnök leplezett le s hatástalanított máig emlegetett „zseniális” pénzcseréje során. A brit Observer tudósítói találtak is egy 64 éves angol hölgyet, akit mint a Dinamics szovjet–angol közös vállalat vezetőjét évek óta szoros kapcsolatok fűztek Moszkvához, s aki állítólag „értesítette” a moszkvai hivatalos köröket a nyugati kézen felhalmozott rubelmilliárdokról…

Az efféle ostobaságokra akár oda se kellene figyelni, ha e „százrubeles manőver” nem egy nagyobb pénzreformcsomag kezdő adagja lett volna. Mint ismeretes, a Goszbank, a szovjet állami bank az akció eredményeként alig több mint 8 milliárdos nyereséget könyvelhetett el, ugyanekkora lett volna a haszna akkor is, ha a lakosságra kivetett áruforgalmi adót 1 százalékkal megnöveli. Nagy sikernek tekintették viszont, hogy évek óta először most, februárban volt negatív az inflációs index, holott ez csupán annak következménye, hogy egy elnöki határozattal gyakorlatilag befagyasztották a lakossági betéteket. Ezt a helyzetet azonban legfeljebb 1-2 hónapig lehet fönntartani, feloldása után mindjárt magasra szökik az inflációs index: a szokásos negyedévenkénti 7-8 százalékról csaknem 50 százalékra. A kormány azonban a hírek szerint ezt nem várja meg: a külker. bank és az állami bank már ki is dolgozta a közvetlen pénzügyi kapcsolatokat kiiktató elszámolás teljes rendszerét. A legkeményebb intézkedések a lassan formálódó alternatív gazdasági szervezeteket sújtják: a külföldi valutaszámlával rendelkező vállalkozókat arra kényszerítik, hogy pénzüket a külker. banknak szolgáltassák be. Az ilyen személyek felderítésében a – Szovjetunióban tavaly óta közreműködő – Interpol is a kormány segítségére siet. A szovjet sajtó felröppentette azt a hírt is, hogy a KGST-elszámolás összeomlása után a szovjet vállalatok számláin felgyülemlett mintegy 10 milliárd transzferábilis rubelt a vállalatoknak kényszerárverésen kell értékesíteniük: 26 rubelt kell adni egy dollárért, az 1,80-as hivatalos kereskedelmi árfolyammal szemben.

A pénzforgalom ilyen módon történő központi kiszipolyozását nyilvánvalóan nagymértékű áremelés, majd pedig a többi pénz fokozatos és teljes kivonása követi. A pletykák szerint az állami pénznyomdában titokban már két éve nyomják az új bankókat. ’91 végére tehát talán megjelenik az új rubel, ám ezt is ugyanúgy egy központ fogja ellenőrizni, mint a régit.

Több mint átlátszó ideológiai máz volt tehát a nyugati bankárok és szovjet feketézők összeesküvésére hivatkozva végrehajtani a pénzcserét, hiszen az ok mindenki számára világos lehetett: a Szovjetunió egységének megőrzését nem csupán a KGB és a hadsereg garantálja, hanem a központilag ellenőrizhető pénzügyi rendszer is. A múlt év ősze óta ádáz harc folyik a központ és egyes köztársasági kormányok között: a költségvetési háborúk és bankcsaták áttételesen nem kevesebb veszteséget okoznak a szuverenitásra törekvő köztársaságoknak, mint egy központi rohamosztag bevetése. A feltételezések szerint – a vasárnapi referendum eredményétől gyakorlatilag függetlenül – Pavlovék tovább folytatják hipercentralizált pénzügyi (szovjet)unió kiépítését, s ha a szuverenitásukat deklaráló köztársaságok nem kezdik meg már a tavasz folyamán a saját nemzeti fizetőeszközre való gyors áttérést, könnyen alulmaradhatnak az „alkotmányos” küzdelmekben is.

(Leningrád)










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon