Skip to main content

Gabonaháborúból polgárháború?

Vissza a főcikkhez →


Az első gazdasági háború tavaly nyáron robbant ki a mezőgazdasági vidékek és Moszkva között: a Moszkva környéki falvak, amelyek évtizedek óta szállították haza az élelmiszervonatokon a moszkvai bőség „morzsáit”, felbőszülten fordultak a főváros ellen, ahonnan egyetlen tollvonással, egyik napról a másikra tiltották ki a vidéki vásárlókat. Aztán eljött a gabonabetakarítás ideje.

Jelcin bejelentette, hogy csaknem duplájára emeli a gabonafelvásárlási árat: így fizette ki az orosz parlament mezőgazdasági vidékekről származó képviselőit, hálából azért, amiért bejuttatták őt az elnöki székbe. Ám a gabonaárak felemelése sajátos láncreakciót indított el. A Szovjetunióban ugyanis az állatállomány jó részét takarmánygabonával etetik: a húsár 90%-át a takarmány ára teszi ki. 1990 nyarától tehát a takarmányárak is irracionálisán megugrottak: a szabadpiacon csaknem 300%-kal. Oroszországnak sürgősen elő kellett kaparnia valahonnan 8 milliárd rubelt, hogy a húselőállítás minimális dotációját biztosítsa.

Közben a pénz értéke is rohamosan csökkent, ennek következményeit kivédendő a kolhozok és szovhozok óriási mennyiségű gabonát visszatartottak, hogy alkalomadtán a szabadpiacon értékesíthessék busás felárral. Minden lehetséges módon szabotálták az állami húsmegrendelések teljesítését is, Rizskov ugyanis bejelentette, hogy január elsejétől felemeli a hús állami felvásárlási árát. A kolhozpiaci árak rögtön felszöktek, a nagyvárosokban a nyár végén már 25–30 rubelért lehetett hozzájutni egy kiló húshoz. A 2 rubeles fixált állami ár és a szabadpiaci ár közötti hatalmas űr beindította a gazdasági bűnözés jellegzetesen szovjet fajtáját: az adathamisítást. A termelők a szabadpiacra küldték a húst, az állami begyűjtőknek pedig a kenőpénzt és az adatokat. Az eredmény: mind a termelő, mind a begyűjtő teljesíti a tervet, plusz prémiumot kap a nem létező húsért. A városokban küszöbön áll a húsháború, közben a statisztika szerint minden a legnagyobb rendben…

Októberre a káosz hallatlan méreteket ölt, a minisztériumoknak és a párt szakapparátcsikjainak azonban sikerül az utolsó pillanatban megvétózni Satalin 500 nap nevű gazdasági reformcsomagját. A korábbi statikus tervutasításos rendszer kibillent egyensúlyából, ám a káosz éppenséggel a központi hatalom megerősödését segítette elő. Az illetékesek szándékosan nem akadályozták meg a gabona- és húsárak körüli manipulációt, hiszen tudták, mekkora előnyökkel jár számukra a „rendteremtési” propaganda. Átfogó reformok helyett „harcos” akciók indultak: Aganbegjan akadémikus például kiötölte az infláció elleni harcnak a közgazdasági gyakorlatban eleddig ismeretlen eszközét. Új szovjet árut talált: a sort. Azt javasolta, kereskedjenek ezentúl sorszámokkal, melyeket hiánycikkekért – frizsiderért, tévéért, videóért sorban álló állampolgárok közt osztogatnak: borsos árat fizettetve a majd csak 4–5 év múlva legyártandó áruért. Ezt a társasjátékot néhány vállalat és intézmény sorsjegyakciókkal kombinálva kínálta dolgozóinak. Mások az alternatív gazdaságok és szövetkezetek megcsapolásával akartak állami pénzhez jutni, amihez az új őszi adótörvények kiváló ürügyül szolgáltak…

Az inflációs spirál továbbgyűrűzésével mit sem törődve – az áremelkedést kompenzálandó – január elsején tetemesen megemelték az állami tisztviselők, a hadsereg tisztikara és a titkosrendőrség béreit. Az állam gazdasági pozícióinak ily mérvű megerősítése nem hagy kétséget afelől, miféle piacgazdaság van itt készülőben, a politikai összeomlás és a polgárháborús uszítás közepette. Akarva-akaratlanul a XVII. századi „zavaros időszak” és az 1917–21 közti polgárháborús periódus jut eszünkbe: mindkettőt mély agrárválság és központilag manipulált gabonaár-háború előzte meg…

(Leningrád)












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon