Nyomtatóbarát változat
A mai helyzet még az 1920-as és az 1948-as földtörvények nyomán alakult ki, de lényeges szerepet játszottak Benes köztársasági elnök 1945-ben kiadott dekrétumai is, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján, a történelmi igazságtétel jegyében rendelkeztek a magyar és német nemzetiségű állampolgárok vagyonának kisajátításáról. Ezek a dekrétumok a földtulajdonosoknak közel egyharmadát sújtották: a németek esetében ez az arány a becslések szerint legalább kilencven százalék volt, a magyarok esetében azonban nem hajtották végre ennyire „következetesen” a rendelkezéseket. Az elkobzott vagyon egy részét anyagi vagy természetbeni ellenszolgáltatás fejében cseh és szlovák telepesek kapták. Ezt a folyamatot „teljesítette be” az 1920-as rendelkezéseket felülvizsgáló második földtörvény: ennek értelmében állami tulajdonba kerültek mindazon százötven hektáron felüli földbirtokok, melyek az első földreformban még „kivétel” alá estek. Ez lényegében a még mindig létező földbirtokok végleges fölszámolását jelentette. A földreform célja világos volt: egyrészt az erős nemzetállam megteremtése, másrészt a kollektív földtulajdon eszméjének érvényesítése. Ám a politikai szándék „túlnőtt” a törvényen: a végrehajtók olykor ötven hektárnál kisebb területeket is kisajátítottak.
A földtulajdonba való állami beavatkozás utolsó szakaszát az 1949-ben meginduló kollektivizálás jelentette, amikor is az egyéni tulajdonban lévő földterületek és termelőeszközök mintegy kilencven százaléka a szövetkezet használatába került át. A nemzetállam eszméjét mindinkább háttérbe szorították a kollektivista eszmék, hiszen 1948-ban Csehszlovákiában is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. A „fordulat éve” a magyar nemzetiségű lakosok számára azt (is) jelentette, hogy visszakapták csehszlovák állampolgárságukat, s egy kormányrendelet értelmében az ötvenhektáros korláton belül visszaigényelhették kisajátított földjeiket.
Tovább bonyolította a helyzetet, hogy 1949-ig a Csehszlovák Köztársaságban „jogi dualizmusról” beszélhetünk: Csehországban az osztrák polgárjogi törvénykönyv volt érvényben (amely egyebek közt megakadályozta a földtulajdon osztódását), Szlovákiában viszont a magyar szokásjog érvényesült, azaz a földtulajdont igen szövevényes és rendezetlen jogállapot jellemezte, rengeteg apró parcellával, úrbéri birtokkal stb. A jogelvek egységesítésére 1949-ben került sor.
Azok a földterületek tehát, amelyeket a második földreform értelmében nem sajátítottak ki, továbbra is egyéni tulajdonban maradtak: a szövetkezetesítés „csupán” a földhasználati jog megszűnését jelentette. A csehszlovákiai földterületek nagy része tehát most is egyéni tulajdonban van, a szövetkezeti tulajdon aránya minimális, az állami földalapot pedig az 1945–48-as időszakban kisajátított terület képezi.
Az ellenzék a kormány mellett?
Mindezen tényezők figyelembevételével terjesztette a csehszlovák szövetségi kormány 1990-ben a parlament elé a föld tulajdonjogi rendezéséről szóló törvényt, miután képviselői indítványként már szeptemberben beterjesztettek egy másik változatot, a Tyl-féle javaslatot. A parlament két táborra szakadt. A dolog pikantériáját az adta, hogy a kormányt támogató körök, valamint a konstruktív ellenzékben lévő képviselők a Tyl-féle javaslatot támogatták, míg a kormány javaslatát az ellenzéki képviselők pártfogolták.
Miben különbözik a két javaslat? A Tyl-féle indítvány alapelve a teljes kártalanítás, tehát az 1948 előtti tulajdonviszonyok visszaállítása (az elkobzott termelőeszközöket is beleértve). A kártalanítás eszerint természetben történne, ha lehet, az eredeti tulajdon visszaadásával, illetve a károsult kérésére értékpapír vagy vagyonjegy kiadásával. Jogosult személyként a javaslat a (csehszlovák állampolgárságú) volt tulajdonosokat és azok leszármazottak jelöli meg. Másik lényeges eleme: az ún. transzformáció elve. Ezen elv alapján a létező szövetkezetek vagyonát nevesíteni kell, mégpedig azok javára, akik eredetileg a szövetkezet által használt földterület, gazdasági eszközök, állatállomány stb. tulajdonosai voltak.
Ezzel szemben a kormányjavaslat elsősorban a kártalanításról rendelkezett, mégpedig pénzbeli juttatás formájában, természetbeni kártalanítást csak a földtulajdon esetében feltételezett (s ez is főként a második földreform során kisajátított földterületet érintené). A szövetkezeti vagyon nevesítéséről a kormány javaslata nem rendelkezett.
Az így kialakult paradox helyzet nyomán a kormány kompromisszumra kényszerült. A parlament két kamarája 1991 áprilisában tárgyalta a módosítások nyomán született tervezetet: a természetbeni kártalanítást kiterjesztették az ingó és ingatlan vagyonra; az 1945–1948 közötti sérelmeket figyelembe véve 50 hektáros földtulajdonig jogalapot szereztek a kártalanításra a jelenleg is csehszlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű lakosok stb.
Májusban újra kezdjük
A földtörvény rögös útja azonban ezzel még távolról sem ért véget. A beterjesztett kompromisszumos javaslathoz a képviselők még további 95 módosító javaslatot nyújtottak be, ám mivel a szövetségi parlament mindkét kamarája külön szavaz mindegyik javaslatról, s a Nemzetek Kamarája szlovák és cseh részében minden egyes módosító javaslatnak külön meg kell kapnia az alkotmány által előírt szavazattöbbséget (jelen esetben 38-38 szavazatot), csupán a módosító javaslatokról való szavazás egy teljes napot vett igénybe. A maratoni szavazás végeztével a Népek Kamarája elfogadta a törvényjavaslatot, a Nemzetek Kamarájában azonban sem a cseh, sem a szlovák részben nem volt elégséges a szavazatok száma. Azonnal megkezdődtek az egyeztető tárgyalások a két kamara között, s előreláthatólag a kormánynak is további kompromisszumokat kell kötni. Ha a kormányt a képviselők többsége támogatja, a szövetségi parlament május 16-án újrakezdi a földtörvénytervezet tárgyalását.
(Pozsony–Prága)
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét