Neményi László

Nyomtatóbarát változat

Az ex-NDK-s mezőgazdaság átalakításának keretfeltételeit az Egyesülési Szerződés írja elő. Noha a szerződés elvben és általában a privatizálást reprivatizálásként képzeli el (tehát a privatizálandó tulajdont az eredeti tulajdonosnak vagy örököseinek kívánja visszaadni), az 1945 és 1949 között kisajátítottak körére ezt az elvet nem terjeszti ki. Ez többek között azt jelenti, hogy a proto-NDK-ban, a szovjet megszállási övezetben, végrehajtott földreformot az egyesült német állam érvényesnek tekinti: a junkerek nem kaphatják vissza birtokaikat, csak kártérítésre tarthatnak igényt, ha eddig még nem kaptak.

Gumiparagrafusok



Az érintettek ebbe természetesen nem nyugodtak bele. Tizennégyen panasszal fordultak a Karlsruhéban székelő szövetségi alkotmánybírósághoz. Április végén az alkotmánybírók a panaszt mint megalapozatlant – ritka eset – egyhangúlag elutasították, nagy megkönnyebbülést okozva ezzel a bonni kabinetnek. A panasszal élők sikere esetén több ezer jogosult hárommillió hektárra, a volt NDK területének – nem termőföldjének, hanem területének csaknem egyharmadára tarthatott volna igényt.

Földtulajdonuk visszaszerzésére tehát csak az 1949 után kisajátított vagy LPG-kbe – magyarán mgtsz-ekbe – kényszerített parasztoknak van alkotmányos lehetőségük. Az LPG-kből kiválni szándékozó parasztok elvben minden további nélkül visszakaphatják földjüket, sőt a bevitt eszközök, szerszámok, állatok és készpénz (!) visszatérítésére is igényt tarthatnak. (Az NDK-ban a kollektív gazdálkodás előnyeit későn belátókat megtakarított pénzüktől is megfosztották.) Ezenkívül kártérítésre is jogot formálhatnak, ha hajdani gazdasági épületeiket a virágzó szocializmus túlságosan feldúlta. Az ilyen ügyeket jelenleg egy olyan törvény szabályozza, amelyet még az NDK Népi Kamarája barkácsolt össze nagy időzavarban, és fogadott el az utolsó pillanatban, 1990. június 29-én. A törvény általános vélekedés szerint gumiparagrafusok egymásnak ellentmondó szövevénye. Elvben az a célja, hogy a föld magántulajdonba vételét elősegítse, a gyakorlatban azonban az LPG-k vezetői számára szolgál jogi bunkóul, amellyel a kiválni óhajtó téesztagokat a föld magántulajdonba vételétől elriasztják.

Bonn hónapok óta munkálkodik a törvény módosításán, amely két alapvető pontot fog rögzíteni: 1. A bevitt készpénzt és a bevitt felszerelés értékét az LPG-knek háromszázalékos kamattal kell visszafizetni. 2. Az elkobzott földért a volt tulajdonost a föld visszakapásán túl kártérítés illeti meg, mégpedig a kisajátítás napjától számítva évenként, hektáronként és talajpontonként két márka.

Törvény helyett ököljog

Ezek a rendelkezések nagy segítséget jelentenének a saját lábra állni akaró gazdáknak. De az új törvény, június előtt semmi esetre sem fog életbe lépni. A keletnémet kolhozok átalakulása tehát továbbra is jogsemleges területen zajlik. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy az ököljog dönt. A téeszvezérek igyekeznek az általuk igazgatott mezőgazdasági birodalmakat puccsszerűen tőkés vállalkozásokká, többnyire részvénytársaságokká átalakítani. Például körlevélben értesítik a tagságot, hogy az LPG részvénytársasággá alakul át, ha kívánnak, részvényesek lehetnek, de ha nem, elveszítik minden tulajdonigényüket. Ez a fenyegetés jogilag teljesen alaptalan, de ha az elbizonytalanodott és beijedt szász paraszt bedől a fenyegetésnek, akkor tényleg véglegesen ki lesz sajátítva (vagy a bíróságok meg fognak bénulni a várható perlavina miatt, ami gyakorlatilag csaknem ugyanaz). Az új részvényesnek továbbfoglalkoztatásra joga természetesen nincs, osztalék pedig lesz, ha lesz.

Azoknak is lehet borsot törni az orra alá, akik makacsok vagy/és tájékozottabbak, és az ijesztgetések dacára is ragaszkodnak a „közös” elhagyásához. Egy nyugatnémet számviteli zsonglőr percek alatt képes a leggazdagabb LPG-ből is papíron nincstelen részvénytársaságot varázsolni. Akinek pedig semmije sincs, az miből fizessen kártérítést? Sőt ellenigényekkel is fel lehet lépni. A visszaadott ingatlan többnyire csak papíron létező értéknövekedésére az LPG bejelentheti igényét. A jogi kilátásoktól függetlenül van elrettentő hatása egy olyan pecsétes levélnek, amely százezer márkás nagyságrendben kontrázza meg a kilépett LPG-tag pár ezer márkás kártérítési igényét.

Másfelől viszont az sem ritka, hogy a magáéhoz ragaszkodó paraszt fejszével veri le a lakatot a sajátjának tudott pajtáról és istállóról, majd pedig vasvillával védelmezi azt az illetéktelenektől. Az én pajtám az én váram.

A német kommentátorok szerint nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen bizonytalan körülmények között csak a keletnémet parasztok egy százaléka vállalkozott az önállóságra, noha Bonn már most is húszezer márka indulási segéllyel ösztönözné ezt a lépést. (Én azért egy kicsit csodálkozom.) Az LPG-ktől a földjüket visszakövetelő parasztok túlnyomó többsége a föld bérbeadására spekulál. A potenciális bérlő vagy az LPG (esetleg a részvénytársasággá avanzsált LPG), vagy pedig egy tőkeerős nyugatnémet mezőgazdasági vállalkozó. A háromezer márkás évi bérleti díj, amelyet tíz-tizenkét hektárért fizetnek, jól fog jönni a munkanélküli segély kiegészítéseként, amelynek kasszírozására a keletnémet mezőgazdasági népesség már kénytelen volt lelkileg felkészülni.

Rendőri tilalmak


Befejezésül világossá kell tenni egy körülményt. Németországban az NSZEP utódpártjának kivételével senki sem kívánja megmenteni az LPG-ket, sőt az ex-NDK mezőgazdasága által eddig nyújtott munkahelyeket sem. Az LPG-k léte és az ilyen nagyságrendű mezőgazdasági népesség nem illik bele a (nyugat)német mezőgazdasági koncepcióba. Ráadásul ez a koncepció nem kizárólag a német szuverenitás hatáskörébe tartozó ügy, hanem olyan dolog, amelyet az Európai Közösség előírásai is formáltak. Az átlagos nyugatnémet parasztbirtok tizennyolc hektáros. Az ún. „hatékony mezőgazdasági nagyüzem” gyakorlatilag rendőrileg meg van tiltva. A mezőgazdaságnak Németországban nemcsak gazdasági funkciója van, a kulturális és környezetvédelmi szempontok legalább ennyire fontosak. A mezőgazdaságnak nemcsak az a feladata, hogy élelemmel lássa el a népet, hanem az is, hogy segítse fenntartani az ország „változatos kultúrtáj jellegét”. Ám a „hatékony mezőgazdasági nagyüzem”, legyen az feudális vagy szocialista jellegű, éppen hatékonysága, vagyis szakosodottsága miatt egyrészt rondítja a kultúrtájat, másrészt környezeti károkat okoz.

Mindez persze sovány vigasz az új tartományok rohamos mértékben munkanélkülivé váló mezőgazdasági lakossága számára. Bonn nyilvánvalóan arra számít, hogy hatékonyabb ösztönzőkkel, a jogbiztonság szavatolásával az eddiginél sokkal nagyobb számban lehet majd a volt LPG-tagokat önálló gazdálkodásra bírni. Akik erre nem lesznek hajlandók vagy képesek, azoknak az fog jutni, ami az ex-NDK többi, igen számos munkanélkülijének: korkedvezményes nyugdíj, munkanélküli segély – és átképzés – a gazdasági fellendülés reményében.

• Külföld