K. I. [Kiss Ilona]

Nyomtatóbarát változat

Borisz Jelcin szombaton este fél tízkor „sorsfordító” beszédet intézett az orosz néphez, melyben bejelentette: az oroszországi hatalmi válság megoldásáig „különleges elnöki kormányzási rendet” vezet be. Egyúttal felszólította az ország népét: vegyen részt azon az április 25-re tervezett „bizalmi szavazáson”, amelyen el kell dőlnie, akarja-e őt elnöknek az ország, avagy sem.

Miközben tévébeszédét tartotta, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége rendkívüli ülésre gyűlt össze. Jelcin televíziós nyilatkozatát azon melegében és egyöntetűen „az alkotmányos rend megrendítésére” és „az autoritárius diktatúra bevezetésére” tett kísérletként értékelték, s ezt éjjel fél 1-kor a tévénézőknek is bejelentették.

Az Alkotmánybíróság hajnali fél háromkor már hozzá is látott a jelcini bejelentések alkotmányjogi vizsgálatához, mit sem törődve azzal, hogy a Legfelsőbb Tanács csak vasárnap, késő délután döntött arról, hogy egyáltalán az Alkotmánybírósághoz fordul Jelcin-ügyben. Ülésüket egyébként is egy tragikus hír zavarta meg: Jelcin anyjának halála miatt bizonyos radikális lépéseket valószínűleg későbbre kell halasztaniuk.

Kedden 12 órakor hozták nyilvánosságra az alkotmánybírósági döntést: az elnök nyilatkozatát alkotmányellenesnek nyilvánítják, arra azonban nem látnak elegendő alkotmányos alapot, hogy alkotmánysértés miatt leváltását kezdeményezzék…

Az elmúlt héten a hírek szerint az elnöki tanácsadók három forgatókönyvet dolgoztak ki arra nézve, miként reagáljon Jelcin arra, hogy a Népképviselők Kongresszusa visszavonta a különleges elnöki jogköröket, valamint az áprilisi népszavazást. A kemény változat szerint a kongresszus feloszlatása lett volna a cél, a puha megoldás szerint a hatalom teljes átengedése a parlamentnek, hogy az viselje a felelősséget a gazdaság összeomlásáért, a közepes pedig pozícióharcot „írt elő” a hatalmi ágak párhuzamosságának fenntartása érdekében.

A tiszta forgatókönyvek helyett azonban Jelcin az ismert hibrid megoldást választotta: nem oszlatta ugyan fel a parlamentet, a képviselők megtarthatják mandátumukat, de nincs joguk ahhoz, hogy bármi módon ellenszegüljenek az elnöki kormányzás végrehajtásának.

Jelcin csak azért cselekedhetett így és vethette fel saját újraválasztásának kérdését, mert most vált bizonyossá, hogy a kormány és az erőszakszervezetek mellette állnak. A nem túl széles tömegekre támaszkodó Demokratikus Oroszország mozgalom mellett a Pajzs nevű katonai jellegű szövetség is támogatja, mely külön felhívta tagjait és szimpatizánsait, hogy csak a legfelsőbb hadvezetés és a honvédelmi minisztérium parancsait teljesítsék. A néphez intézett felhívását támogatta Csernomirgyin kormányfő, Vlagyimir Sumejko, a második miniszterelnök-helyettes, Pavel Gracsov védelmi miniszter, Andrej Kozirjev külügyminiszter, valamint Anatolij Szobcsak és Jurij Luzskov polgármesterek, a moszkvai és szentpétervári külön birodalmak urai.

A másik oldalon továbbra is a Legfelsőbb Tanács és az Alkotmánybíróság (egy része), valamint a tisztázatlan jogkörrel rendelkező Nemzetbiztonsági Tanács áll. Jelcin – egyelőre legalábbis – azért lehet valamelyest fölénybe velük szemben, mivel egyre többek számára világos: épp az alkotmányosság legfőbb őre, az alkotmánybíróság követ el rendre alkotmánysértéseket. Valerij Zorkin elnök már akkor eleve alkotmányellenesen járt el, amikor alkotmányellenesnek bélyegezte meg Jelcin még közzé sem tett rendeleteit. Az Alkotmánybíróság ugyanis úgy látott hozzá az elnöki rendeletek vizsgálatához, hogy azok szövegét még nem is kaphatta kézhez, holott kompetenciája csak az elnöki dokumentumok felülbírálására terjed ki.

Zorkin már szombat éjszaka bejelentette, hogy követelik ezen ismeretlen tartalmú elnöki rendeletek visszavonását, annak ellenére, hogy a törvény szerint ez a követelés úgysem lenne kötelező érvényű mindaddig, amíg maga a bíróság le nem zárja a vizsgálatot.

Nyilvánosan hangoztatta elnökellenes álláspontját, holott ez elfogultságának jele: emiatt önként le kellett volna mondania a vizsgálatban való részvételről.

Polgárháború egyelőre nincs a láthatáron – jelentette ki egyértelműen a Beszélő kérdésére a tekintélyes moszkvai Európa Intézet jelcinista igazgatóhelyettese: csak akkor törhetne ki, ha a hadsereg valamilyen módon beavatkozna, márpedig „egyelőre őrzik politikamentességüket”. A jelenlegi helyzetben a legvalószínűbb az, hogy tovább folytatódik a végrehajtó hatalom, elsősorban a kormány erősítése, jogköreinek kiszélesítése – amint az már a Népképviselői Kongresszuson is kiderült (ld. Beszélő, 1993. március 20.).

Az biztos, hogy a tavasz oroszországi eseményei még e hatalmi útvesztőben fognak kanyarogni. A szokásos tüntetéseket leszámítva a moszkvaiak mindezt teljes hidegvérrel fogadják, végképp belefáradva abba, hogy a fejük felett kiutat keresők immár csak „kiútvesztegetéssel” foglalatoskodnak. És az orosz káosz e heti állapotában ez a közöny a legrosszabb jel.

• Külföld