A fejetlenség, ami politikai értelemben már hónapok óta jellemzi Jugoszláviát, május 15-én „közvetlenül” is bekövetkezett: az országnak e sorok írásakor már ötödik napja nincs államfője, alelnöke és hadsereg-főparancsnoka.
A jugoszláv föderáció élén kollektív államfői testület, a nyolctagú (minden köztársaságból és tartományból egy-egy küldött) államelnökség áll, amelyben előre meghatározott sorrend szerint évente váltják a tisztségviselőket. A rotáció értelmében a következő egy esztendőre Horvátország képviselőjének, Sztipe Mesics eddigi alelnöknek kellene átvennie a szerb Boriszlav Jovicstól az elnöki – s az ezzel együttjáró hadsereg-főparancsnoki – tisztséget, Crna Gora képviselőjének pedig az alelnöki posztot. A május 15-i szavazáson azonban Mesics a saját voksán kívül csak a szlovén, a macedón és a boszniai elnökségi tag szavazatát kapta meg, a szerb és a két tartományi – de ténylegesen Szerbia érdekeit képviselő – tag ellene szavazott, Crna Gora képviselője pedig először nem vett részt a választásban, a második fordulóban pedig csatlakozott a szerb trióhoz. A négy-négy arányú szavazatmegoszlással patthelyzet jött létre, amelyet a szembenálló felek ellentétesen értelmeznek. Mesics hétfői körlevelében, amelyet eljuttatott minden számottevő politikai és kormányzati tényezőhöz, kijelentette, hogy elnöknek tekinti magát, és megkezdi ebbéli tevékenységét. Ugyanakkor a másik oldal -mivel Jovics meghívatása automatikusan lejárt – ideiglenes „koordinátorrá”, nyilvánította a formálisan Koszovót képviselő Szeido Bajramovicsot, az államelnökség korelnökét, így aztán Jugoszláviának pillanatnyilag úgy nincs államfője, hogy közben kettő is van.
A szavazategyenlőség esetére semmilyen alkotmányos előírás nincs, tekintettel a rotáció automatizmusára, amelynek a formális szavazások korábban soha nem is mondtak ellent. Ezúttal azonban Szerbia nem volt hajlandó elfogadni egy állítólagos „usztasát”, aki szerintük Jugoszlávia „szétverésén dolgozik”. Ha az államelnökségen belül nem találnak megoldást, lehetséges, hogy a szövetségi képviselőház – esetleg csak az őt támogató négy köztársaság – kihirdeti Mesics elnökségét, de az is elképzelhető, hogy az államelnökség mint testület átmenetileg belső tisztségviselők nélkül funkcionáljon. A probléma nem jogi, hanem politikai természetű, s a megoldás – eltekintve a katonai puccstól – csak az „alkotmányos automatizmust” megsértő Szerbia engedményén alapulhat.
Végső válság vagy fordulópont előtt?
A hét eseményeihez tartozik, hogy az elnökválság miatt elmaradt a köztársaságközi csúcstalálkozók újabb fordulója, ismét felerősödtek a Markovics-kormány elleni támadások, s csaknem megszakadt a szövetségi parlament munkája. Vagyis nemcsak – az egyébként is szűk jogkörű és eddig sem túlságosan hatékony – államelnökség, hanem minden föderációs intézmény megbénulóban van, ami kiszámíthatatlan következményekkel járó vezetési vákuumot teremthet.
Továbbra is bizonytalan a hadsereg állásfoglalása. A katonai vezetők szombati tanácskozása ismét megvitatta a politikai helyzetet és az államelnökség május 9-i határozatából adódó feladatokat – ezen az ülésen egyhangúlag, de többnyire általánosságban fogalmazva szélesebb felhatalmazást adtak a hadseregnek –, s biztosra vehető, hogy az újabb etnikai összecsapásokba a hadsereg beavatkozna. A katonai szerepvállalás pedig könnyen hatalomátvétellé eszkalálódhat, mégpedig nem feltétlenül a megegyezéses kibontakozás híveként ismert Kadijevics hadügyminiszter, hanem a nagyszerbként számon tartott Adzics vezérkari főnök vezetésével.
Az eseményeket felpörgető hatása lehet annak, hogy az USA felfüggesztette az ország gazdasági támogatását, mert lejárt a Washington által a koszovói demokratizálásra szabott féléves határidő. Ugyanilyen hatással járhat a vasárnapi horvátországi népszavazás, amelyen az előzetes eredmények szerint a választók 94 százaléka a szuverenitás és a konföderáció mellett szavazott. Ebben a helyzetben az ellentétek végső kiéleződése – és csak szerencsés esetben kompromisszumos feloldása – várható. Ezt a „politikai magasfeszültséget” tartósan fenntartani nem lehet, ráadásul mindenkit sürget az idő: egy hónap múlva lejár az a féléves átmeneti időszak, amelyet Szlovénia önmagának szabott a konföderációs megegyezésre vagy a békés szétválás előkészítésére. Várható, hogy június 26-án deklarálják kilépésüket, ami maga után vonja majd a horvát, a macedón és minden bizonnyal a boszniai elszakadást is. Ez ugyan még mindig nem zárná ki az utólagos konföderációs megegyezést, de kétségkívül megnehezítené, így vagy úgy, de a közeljövőben mindenképpen végső erőpróbára kerül sor a jugoszláv politikai színpadon.
- Külföld [6]