A Mozgássérültek Állami Intézete a Marcibányi téren sokáig paradicsomi sziget volt a hazai szociális szolgáltatások igen-igen sekély, zátonyok szabdalta tengerében. (Talán még ma is az.)
Olyan, súlyosan mozgássérült fiatalok számára nyitották meg a hatvanas években, akik fizikailag nem voltak képesek a nyilvános oktatás formáit igénybe venni. Az intézmény szervesen épült-alakult, alkalmazkodva az élet teremtette helyzetekhez. A személyzet – gyógypedagógusok, nevelők, tanárok – igyekezett a fiatal nevelteknek olyan mikrovilágot építeni, amely megvédi őket testi nyomorúságuk fizikai és lelki kínjaitól, igyekezett felvértezni őket az élethez.
Rögtön az első növendékeknél elkezdődött a bűvészkedés: hogyan lehet meghosszabbítani a védőburokban töltött időt a szabályoson túl. Hiszen jól tudták, hogy a fiatalokat az intézet falain kívül nem várja segítő nagyvilág, napok alatt romba dől majd minden, amit itt féltő gonddal építgettek. Lassan, a lehetőségek végső határáig lassítva bocsátották ki azokat a már nem tanulókat, akiknek nem volt családja, vagy nagyon mostoha települési viszonyok közé kerültek volna; sokan addig maradtak itt, amíg az intézet szervezte bedolgozómunkák révén önálló rokkantnyugdíjra szereztek jogosultságot, sokan még tovább. Mostanra kb. 40 tagú „törzsgárda” gyűlt össze az intézetben, a legidősebb lakó 49 éves. A mindenkori minisztérium gondoskodott mindenről. 1981-ben például Pesthidegkúton a lakótelepen lakásokról, ahová néhányan beköltözhettek.
1987-ben, egy átszervezés során az intézet önálló költségvetésű intézmény lett, s összeolvadt egy másik, hasonló profilú létesítménnyel, a Hermina úti otthonnal. A minisztérium kinevezett egy új igazgatót a két részlegből álló intézet élére. Fiatal, ambiciózus szakembert. Magyar viszonyok között irigylésre méltó szakemberstáb szerveződött köréje felnőttnevelőkből, pszichológusokból, szociálismunkásokból. Jól képzett gárda, nagy önállóság – a dolgok mégsem mentek simán. A szakmai vitákat elmérgesítette az egész országot hatalmába kerítő szorongás, ami átterjedt az intézet lakóira is. A minisztérium (a népjólétiről van szó) állítja, hogy alaptalanul, de ők mégis attól kezdtek félni, hogy eladják a fejük fölül a Hermina úti épületet, s az igazgató szisztematizálási tervei, melyek segítségével fel akarja gyorsítani a benn élők cserélődését, főleg innen erednek. Mindenesetre a szokásos 25-30 helyett idén az igazgató 130-150 lakót akar kibocsátani. (Most összesen 230-an vannak.)
A személyzet belső vitái odáig fajultak, hogy az igazgató több vezető munkatársat elküldött, s a munkatársak petíciókkal fordultak az igazgatót kinevező minisztériumhoz. Szavaznak a dolgozók, szavaznak a lakók. A minisztérium vizsgálóbizottságot nevez ki. A Hermina úti beutaltak érdekvédelmi egyesületet szerveznek, ahová azonban csak az ott lakók fele mer belépni. Vezetője Fodor Gábor rokkantnyugdíjas. Ők szervezik azt a tüntetést május 23-án a Népjóléti Minisztérium elé, amelyről a napisajtó is beszámol.
Hermányi Pálné, a minisztérium illetékese nyugtatja a tüntetőket is, a Beszélő érdeklődő munkatársát is: szó sincs a Hermina úti – egyébként eléggé alkalmatlan – villaépület eladásáról. A minisztérium pályázatot ír ki a villára, de az eladás feltétele, hogy a Marcibányi téri telken majdnem kétszer akkora területű új épületet kell építeni helyette. A radikális kihelyezést pedig a minisztérium nem engedi, megvédi az otthonban élőket. Egyébként most alakítottak ki 12 kétágyas szobából álló átmeneti otthont, ahová az intézetből ki lehet kerülni, akár fiatal házaspároknak is. S a feszültség oka pusztán a személyzet áldatlan viszálya, amibe egyesek belerángatják a lakókat is. Fodor Gábortól azonban azt tudtuk meg, hogy a „kibocsátási listát” az érintettek, a beutaltak csak titokban ismerik, „hivatalból” nem tekinthettek bele. Holott végtére még csak nem is kiskorúak, csak mozgássérültek, és az állam tartós vendégei. Az úgynevezett kihelyezési bizottságban csak egy képviselőjük vesz részt, de nincs beszámolási kötelezettsége.
A képlet ismerős, ugye, Tisztelt Olvasó? A vezetők (itt: a szakszemélyzet) demokratikus testülete dönt – köreibe emelve egyetlen kijelölt közlegényt (itt: beutaltat), s igazságot legfeljebb a jóságos minisztérium tesz (itt: valóban gondos, lelkiismeretes illetékes). És nyugtalanság. Bátortalan szerveződés. Elvégre az itt élők is tudják, vagy legalább sejtik, hogy egy paradicsomi sziget lakói, s az intézet falain kívül zordabb világ fogadja őket. S a mozgássérültek jogaiért cserébe esetleg áldozatul esik a szegény szerény kis kiváltság. Kedves Marcibányi téri és Hermina úti fiatalok! Mind így vagyunk ezzel.
- gazdaság [6]