A budapesti Káembé – azaz az önkormányzat feje felett a törvényt, de főképp a kormányt képviselő köztársasági megbízott – fennállásának első félévében igen aktív volt. Még be sem rendezkedett a városházán (az önkormányzat által biztosított irodában), máris talált politikailag exponált – jogilag konstruált – problémát. Törvénysértőnek minősítette a Fővárosi Közgyűlés főpolgármesterhelyettes-választását, mert a helyettesek nem a képviselő-testület tagjai közül kerültek ki. Ezzel az álláspontjával a Pesti Központi Kerületi Bíróság – időközben legfelsőbb bíróvá emelkedett – bírája is egyetértett. Az ügy még jogerősen nem fejeződött be, de az érintett két Demszky-helyettes időközben fővárosi képviselő lett. A problémát az élet – és Salamon Ferenc dr., SZDSZ-es frakcióvezető elegáns lemondása fővárosi képviselői helyéről – megoldotta, de lehet ezen még jogászkodni eleget.
A helyettesek ügyének még vége sincs, máris a helyi adók kivetéséről szóló fővárosi rendelet megtorpedózása következett.
Ki vethet ki adót? Budapest vagy a kerület? A Káembé szerint csak az utóbbi, mert az az igazi helyi önkormányzat.
Az élet (Fővárosi Törvény) ezt a gondot is megoldotta. A főváros a kerületek többségének egyetértésével döntheti el, hogy ki veti ki az áhított helyi adót.
(Lehet, hogy azért született ez a jogi megoldás, mert Demszkyéknek a közelmúltban volt már egy sikertelen adótársulási kísérlete a kerületekkel?!)
Ezt követte a „Teleki-ügy”. Kiderült, hogy a budapesti utcák elnevezése, át- és visszakeresztelése körül sincs semmi rendben. Ősrégi (1989-es) bolsevik tanácsrendelet szerint (kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján) a személynevet viselő közterületek elnevezése fővárosi testületi hatáskör – az egyéb utcaelnevezés a kerület hatásköre.
Micsoda diszkrimináció ez szegény kerületekkel szemben. Mindez ellentétes az alkotmány és az önkormányzati törvény szellemével (konkrét jogszabályhelyet találni ugyanis nem lehetett) – érvelt a Káembé. Az élet (a fővárosi törvény) ezt a problémát is megoldotta. A Káembé álláspontjával szemben a jelenleg hatályos (bolsevik) hatáskörmegoszlást fogadta el. Személynév – főváros; egyébként – kerület.
És most a legújabb.
Azt mondja a törvény (az alkotmány), hogy az országgyűlési határozathozatalhoz a jelen lévő képviselők több mint felének szavazata szükséges.
Azt mondja a törvény (az önkormányzati), hogy a képviselő-testületi határozathozatalhoz a jelen lévő képviselők több mint felének egybehangzó szavazata szükséges.
(Egybehangzó szavazat: azonos tartalmú – támogató vagy elutasító – egynemű voks.)
Azt mondja a Káembé, hogy az önkormányzati testület döntése csak akkor érvényes, ha a jelen lévő képviselők több mint fele vagy „igen”-t, vagy „nem”-et mond. A „tartózkodás” nem esik latba sem ide, sem oda.
Azt mondja a Józan Ész, hogy a testületnek működnie úgy lehet, ha a döntések meghozatalakor csak az „igen”-ek kellő számára figyelnek. Megvan vagy nincs meg a jelen lévő képviselők több mint felének az „igen”-je.
Ha megvan, akkor „igen”, ha nincs meg, akkor „nem”-leges határozat született. (Ilyenformán a „tartózkodás” lényegében egy „gyengébb nem”.)
Úgy tűnik, az Országgyűlés is a józan ész szerint működik, mert ha egy javaslat nem kapja meg a jelen lévő képviselők több mint felének sem „igen”-jét, sem „nem”-jét, az indítványt elvetettnek tekintik, hiszen az „igen”-ek száma kevés volt.
(Pl. az ún. hatásköri törvény 77. szakasza egyik módosításának tárgyalása után a jelen lévő 214 képviselő közül 104 „igen”-t, 103 „nem”-et mondott és 7 „tartózkodott”; hiába volt több az „igen”, a javaslat nem kapta meg a szükséges többséget (ez esetben 108 „igen”), tehát a javaslatot a Ház nem fogadta el.
A fővárossal amolyan semmilyen viszonyban lévő budapesti Káembé (nemrégen szólították fel, hogy költözzön ki a Városházán általa jogcím nélkül elfoglalva tartott irodahelyiségekből) részére ez kevés. Nekik a képviselők többségének határozott „igen”-je vagy „nem”-je kell. Nem elég a kevés „igen”, többségi „nem” kell.
Vége az ilyen frakciók, olyan megosztó szempontok korának, a piros, zöld, sárga lámpák villogó kavalkádjának. A-t vagy B-t kell mondani, nem lehetsz tartózkodó. Hiába no, önkormányzati szinten már magasabb a mérce.
A Fővárosi Közgyűlésen arról folyt a vita, hogy a jelen lévő főpolgármesternek kell-e az ülést vezetnie, vagy átengedheti-e ezt a tisztet egyik helyettesének (mert rövidesen el kell mennie). Rövid pengeváltás után arra a kérdésre, hogy a főpolgármester legyen-e a levezető elnök, a jelen lévő 56 képviselőből 19 „igen”-nel, 23 „nem”-mel felelt, míg 14 a „tartózkodás”-ával tüntetett. Vagyis a több mint félnek megfelelő 29 voksot sem az „igen”, sem a „nem” nem kapta meg.
A képviselők viszont döntöttek, a helyettes vezette a vitát, a főpolgármester pedig – amikor szólította a dolga – távozott. A munka folyt tovább, mindenki megnyugodott.
Nem így a Káembé. A törvényesség éber őre szerint a döntés érvénytelen. Nemcsak az „igen” kevés, nem elég a „nem” sem. Vagy 29 „igen”-t vagy 29 „nem”-et kellett volna mondani. Addig kellett volna nyomogatni a gombot, amíg ki nem jön az eredmény. Mert így a döntés érvénytelen, jogsértő.
Márpedig a jogsértéseket orvosolni kell. Fel is szólította a Káembé a közgyűlést, hogy a törvénysértést szüntesse meg. (Ha nem; megy a kereset.)
Szegény közgyűlés. Már nem is emlékszik erre a nagy horderejű ügyre. Mit, hogy, kit szüntessen meg? Talán az egész ülés érvénytelen? Netán valamennyi, októberig visszamenően?
Munkanélküliség, hajléktalanok, akadozó közlekedés, költségvetési hiány… mindez nem fontos. A törvénytisztelő közgyűlés csak ül és nyomogat. Amíg ki nem jön a kellő számú „igen” vagy a kellő számú „nem”.
Mert a langyosokat kiköpi az Úr. Meg a Káembé.
- Önkormányzat [6]