Bukarestben gyakoriak az „egyhangú állásfoglalások”. A legfelsőbb vezetés már az elmúlt évtizedekben is csak egyhangúan foglalt állást, e tiszteletre méltó hagyományról pedig, úgy látszik, Romániában ma sem óhajtanak lemondani. Azazhogy vannak bizonyos nyugtalanító jelek. A magyarok például az elmúlt héten nem voltak hajlandók részt venni a Ion Antonescu marsallt a haza hőseinek sorába visszaemelő parlamenti megemlékezésen. Ülve maradt az RMDSZ valamennyi parlamenti – és szenátusbeli – képviselője, amikor a „homogén román nemzet” kialakításában – egy bizonyos Nicolae Ceausescu mellett – szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett Antonescu emléke előtt tisztelettudóan meghajtotta fejét a nemzet.
Antonescu (1882–1946) a román fasizmus élcsapata, a Vasgárda bevonásával, valamint Hitler áldásával alakított kormányt 1940-ben. Ezt követően Romániában gyors ütemben vetették meg egy egyértelműen fasiszta állam alapjait, beleértve a koncentrációs és a megsemmisítő táborokat is. Az új vezetés kormányzati hatékonyságának bizonyítékaként említhető, hogy alig másfél esztendő alatt – külső, tehát német segítség nélkül – az ország zsidóságának többségét Transnisztriába, egy Ukrajnától elhódított, a Dnyeszter és a Bug közé eső területre deportálták, majd ott kiirtották őket. Moses Rosen, Románia főrabbija 1991. június 22-én, a BBC-nek adott interjújában kijelentette: „Egyesek Romániában rehabilitálni akarják azt az Antonescu marsallt, aki 400 000 romániai zsidó haláláért felelős.” Nos, azóta megállapítást nyert, hogy a főrabbi tévedett. Nemcsak „egyesek” akarják rehabilitálni, hanem a parlament valamennyi román képviselője.
És nemcsak ők. Bár Ion Iliescu, a jelenlegi elnök, azzal igyekezett megnyugtatni a kedélyeket – látván a nemzetközi felháborodást –, hogy „ő személyesen nem ért egyet Antonescu rehabilitálásával”, az elpusztított zsidókról neki sem volt mondanivalója. Iliescu mindössze azért találta kellemetlennek az Antonescu körüli felhajtást, mert – hogy pontosan idézzük szavait –: „Ha Antonescu maradt volna hatalmon, akkor Erdély ma nem tartoznék Romániához.”
Ilyen előzmények nyomán nem csoda, ha Romániában nemcsak a háborús bűnösként 1946-ban kivégzett Antonescu kultusza van kibontakozóban (egyre-másra tűnik fel az Antonescu utcanév, és a történelmi pártok már hónapok óta gyűjtést rendeznek Antonescu-szobrok felállítására), de a klasszikus román fasizmus valamennyi remekét is ismét bőséggel ontják a nyomdák, miközben a gyér demokratikus ellenzék kiadványainak nem jut papír. Néha azonban az ellenzék sem megy a szomszédba, hogy az „idegenektől megtisztított Nagy-Románia” oltárára letehesse a maga szerény antiszemita és magyarellenes áldozatait.
Hivatkozott cikkek
- Külföld [7]