Mivel megint nyár lett, és nyáron nagy a nyüzsgés a városban, úgy gondolta A KÖR, hogy újabb nagyszabású fesztivállal piszkálja a publikumot. A július 8–19-ig tartó esemény az ATLANTISZ, avagy a süllyedő kultúra kétségbeesett címet kapta, bár témája és központi szervezőelve a játék volt. A fesztivál előzménye ugyanis egy országosan meghirdetett társasjáték-pályázat volt. A szakértő zsűri feladata egyszerűen az lett volna, hogy kipróbálja a játékot. Mivel azonban rengeteg aprólékos munkát, de kevés eredeti ötletet tartalmazó pályaművek érkeztek, a rendezők csendben visszaküldték őket az alkotóknak. (Bár láss csodát a változó magyar valóságban!, már vállalkozó is jelentkezett a gyártásukra.) A program fő látványossága egy kombinációs játék- és kiállítás-sorozat lett volna, Tárgyversbemutató, Grádics, Éjszaka és Felhőkiállítás, valamint Valódi Műerdő címen összekötve a veszprémi vár ódon falai közt székelő Ifjúsági Ház termeit és vadregényes udvarát. Az egyéb események a kiállításokat építő képzőművészek okulását és szórakoztatását szolgálták volna. Megfelelő mennyiségű pénz, reklám és lelkesedés hiányában azonban nem tódultak a művészek, így csak a régi stencilgépeket porosító padlás változott kiállítási térré. Felhőgyűjteménnyé, Nejlon Niagarává Horváth Judit és Mátis Rita nem pihenő keze nyomán.
Kicsi, de a mienk…
A fesztivál a játék nevében mindenféle szeretett volna lenni egyszerre, komoly és vicces, felelős és felelőtlen, népszerű és elvont, közösségi és egyéni. Ez a rengeteg „lett volna”. Ami valóban volt. Nyitányként Várnagy Ildikó és Szabados Árpád képzőművészekkel folytatott jó hangulatú beszélgetést a közö(n)sség, többek között a csoportos, közösségi alkotás lehetőségeiről. Színháznak is beillő, szépen komponált pszichodrámák is zajlottak, gyakran a kulisszák előtt. Az Új Hölgyfutár szerkesztőinek kanadai performer vendégei pedig fejünkre olvasták előadásukban, hogy bizony mindnyájan gépek vagyunk.
Hogy a klasszikusok is részt vegyenek a hét programjában, a zenei szakközépiskola volt növendékei a „kicsi, de a mienk”-nek járó hatalmas sikerrel előadták Mozart Bastien és Bastienne című kisoperáját, következő este pedig szintén forró fogadtatásban részesülő Händel-estet rendeztek a székesegyházban. Az irodalmi estek sorában a székesfehérvári Árgus című folyóirat szerkesztői leendő szerzőket és a vidéki kultúra-teremtéshez társakat keresve beszélgettek A KÖR-rel. A pécsi Délután p. m. bölcsészhallgató szerkesztői filozófiai gondolataikat osztották meg velünk a toleranciáról, a beszéd lehetőségeiről, a poszt-posztmodern állapotról és egyáltalán a vilát hagymahéjszerkezetéről.
Hétvégén zajlott a fesztivál a fesztiválban az Óváros, volt Vöröshadsereg téren, a betonba süllyedt hősi emlékmű helyén. Itt épült volna a kartondoboz Atlantisz, ha nem bizonyult volna túl gigantikus vállalkozásnak egy tisztes méretű teret két nap alatt dobozlabirintussá varázsolni. A tikkadt aszfalton csellengő, heverésző nézők és Atlantisz kallódó építőanyagai már a műsorok megkezdése előtt is amolyan Woodstock utáni hangulatot árasztottak. A rekkenő júliusi délutánok hűvös színfoltja volt a Veszprém történetének legnagyobb tengeri ütközete. Az automata vízipisztolyokkal és nagy kaliberű öntözőkannákkal folyó háború humánus célja tulajdonképpen az volt, hogy a három csapat egymást bőrig áztatva megszabaduljon a hőségtől.
Szépreményű ifjak s kevésbé ifjak
A teljes közönségsikert a festői szabadtéri színpadon zajló zenei programok hozták. A többi rendezvényhez képest hatalmas tömeget vonzott az atlantiszi rock part(y), ahol szépreményű ifjú zenekarok és a sztárnak számító Kispál és a Borz lépett fel. A hétfő esti jam session hallatán a környék lakói csendháborítási perrel fenyegetőztek, az ef Zámbó Happy Dead Band fesztivált záró koncertje táncos összejövetellé alakult, a majdnem debütáns Mecseki Free zenekartól pedig profi dzsesszt hallottunk.
A második hét elején akadályokat, zűrös határokat nem ismerve megérkezett az újvidéki Új Symposion szerkesztősége. Estjükön úgy tűnt, szívesebben olvassák fel műveiket és beszélgetnek irodalomról, és csak a közönség kérdéseire válaszolva fogtak a jugoszláv helyzet elemzésébe.
A Beszélő estjén érthető módon rögtön a politika került előtérbe. Sőt, a késő esti, éjszakába nyúló beszélgetés mintha kicsit képviselői fogadóórává vagy furcsa sajtóértekezletté változott volna. A KÖR szerint a Beszélő szinte az egyetlen országos sajtóorgánum, amely indulása óta figyelemmel kíséri működését, közli programjait, reagál meghívóira. Úgy tűnik ugyanis, hogy minden közönségszervező buzgalma ellenére A KÖR-nek sikerült kivívnia a városban a „játszódjatok csak szegény infantilis csemetéink” megtisztelő címét. A helyi sajtó mindössze félinformációkra támaszkodó csípős kis glosszákra érdemesítette az idei fesztivált, amely a Veszprémi Nyár hangzatos című programjai között hírverést is alig, pénzt pedig egyáltalán nem kapott.
A hősi képlet természetesen mindenkinek ismerős az újat akarás küzdelmeiről, a pénztelenségről. A KÖR talán kicsit örül, kicsit dühöng, és önvizsgálatot tart, de a közösségi játék ideáját valószínűleg nem adja fel. Hiszen milyen nagyszerű lesz a jövő nyári fesztivál a Balaton közepén.
- Kultúra [6]