Skip to main content

KÖRben áll egy fesztiválka

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mivel megint nyár lett, és nyáron nagy a nyüzsgés a városban, úgy gondolta A KÖR, hogy újabb nagyszabású fesztivállal piszkálja a publikumot. A július 8–19-ig tartó esemény az ATLANTISZ, avagy a süllyedő kultúra kétségbeesett címet kapta, bár témája és központi szervezőelve a játék volt. A fesztivál előzménye ugyanis egy országosan meghirdetett társasjáték-pályázat volt. A szakértő zsűri feladata egyszerűen az lett volna, hogy kipróbálja a játékot. Mivel azonban rengeteg aprólékos munkát, de kevés eredeti ötletet tartalmazó pályaművek érkeztek, a rendezők csendben visszaküldték őket az alkotóknak. (Bár láss csodát a változó magyar valóságban!, már vállalkozó is jelentkezett a gyártásukra.) A program fő látványossága egy kombinációs játék- és kiállítás-sorozat lett volna, Tárgyversbemutató, Grádics, Éjszaka és Felhőkiállítás, valamint Valódi Műerdő címen összekötve a veszprémi vár ódon falai közt székelő Ifjúsági Ház termeit és vadregényes udvarát. Az egyéb események a kiállításokat építő képzőművészek okulását és szórakoztatását szolgálták volna. Megfelelő mennyiségű pénz, reklám és lelkesedés hiányában azonban nem tódultak a művészek, így csak a régi stencilgépeket porosító padlás változott kiállítási térré. Felhőgyűjteménnyé, Nejlon Niagarává Horváth Judit és Mátis Rita nem pihenő keze nyomán.

Kicsi, de a mienk…

A fesztivál a játék nevében mindenféle szeretett volna lenni egyszerre, komoly és vicces, felelős és felelőtlen, népszerű és elvont, közösségi és egyéni. Ez a rengeteg „lett volna”. Ami valóban volt. Nyitányként Várnagy Ildikó és Szabados Árpád képzőművészekkel folytatott jó hangulatú beszélgetést a közö(n)sség, többek között a csoportos, közösségi alkotás lehetőségeiről. Színháznak is beillő, szépen komponált pszichodrámák is zajlottak, gyakran a kulisszák előtt. Az Új Hölgyfutár szerkesztőinek kanadai performer vendégei pedig fejünkre olvasták előadásukban, hogy bizony mindnyájan gépek vagyunk.

Hogy a klasszikusok is részt vegyenek a hét programjában, a zenei szakközépiskola volt növendékei a „kicsi, de a mienk”-nek járó hatalmas sikerrel előadták Mozart Bastien és Bastienne című kisoperáját, következő este pedig szintén forró fogadtatásban részesülő Händel-estet rendeztek a székesegyházban. Az irodalmi estek sorában a székesfehérvári Árgus című folyóirat szerkesztői leendő szerzőket és a vidéki kultúra-teremtéshez társakat keresve beszélgettek A KÖR-rel. A pécsi Délután p. m. bölcsészhallgató szerkesztői filozófiai gondolataikat osztották meg velünk a toleranciáról, a beszéd lehetőségeiről, a poszt-posztmodern állapotról és egyáltalán a vilát hagymahéjszerkezetéről.

Hétvégén zajlott a fesztivál a fesztiválban az Óváros, volt Vöröshadsereg téren, a betonba süllyedt hősi emlékmű helyén. Itt épült volna a kartondoboz Atlantisz, ha nem bizonyult volna túl gigantikus vállalkozásnak egy tisztes méretű teret két nap alatt dobozlabirintussá varázsolni. A tikkadt aszfalton csellengő, heverésző nézők és Atlantisz kallódó építőanyagai már a műsorok megkezdése előtt is amolyan Woodstock utáni hangulatot árasztottak. A rekkenő júliusi délutánok hűvös színfoltja volt a Veszprém történetének legnagyobb tengeri ütközete. Az automata vízipisztolyokkal és nagy kaliberű öntözőkannákkal folyó háború humánus célja tulajdonképpen az volt, hogy a három csapat egymást bőrig áztatva megszabaduljon a hőségtől.

Szépreményű ifjak s kevésbé ifjak



A teljes közönségsikert a festői szabadtéri színpadon zajló zenei programok hozták. A többi rendezvényhez képest hatalmas tömeget vonzott az atlantiszi rock part(y), ahol szépreményű ifjú zenekarok és a sztárnak számító Kispál és a Borz lépett fel. A hétfő esti jam session hallatán a környék lakói csendháborítási perrel fenyegetőztek, az ef Zámbó Happy Dead Band fesztivált záró koncertje táncos összejövetellé alakult, a majdnem debütáns Mecseki Free zenekartól pedig profi dzsesszt hallottunk.

A második hét elején akadályokat, zűrös határokat nem ismerve megérkezett az újvidéki Új Symposion szerkesztősége. Estjükön úgy tűnt, szívesebben olvassák fel műveiket és beszélgetnek irodalomról, és csak a közönség kérdéseire válaszolva fogtak a jugoszláv helyzet elemzésébe.

A Beszélő estjén érthető módon rögtön a politika került előtérbe. Sőt, a késő esti, éjszakába nyúló beszélgetés mintha kicsit képviselői fogadóórává vagy furcsa sajtóértekezletté változott volna. A KÖR szerint a Beszélő szinte az egyetlen országos sajtóorgánum, amely indulása óta figyelemmel kíséri működését, közli programjait, reagál meghívóira. Úgy tűnik ugyanis, hogy minden közönségszervező buzgalma ellenére A KÖR-nek sikerült kivívnia a városban a „játszódjatok csak szegény infantilis csemetéink” megtisztelő címét. A helyi sajtó mindössze félinformációkra támaszkodó csípős kis glosszákra érdemesítette az idei fesztivált, amely a Veszprémi Nyár hangzatos című programjai között hírverést is alig, pénzt pedig egyáltalán nem kapott.

A hősi képlet természetesen mindenkinek ismerős az újat akarás küzdelmeiről, a pénztelenségről. A KÖR talán kicsit örül, kicsit dühöng, és önvizsgálatot tart, de a közösségi játék ideáját valószínűleg nem adja fel. Hiszen milyen nagyszerű lesz a jövő nyári fesztivál a Balaton közepén.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon