Skip to main content

A címzett ismert, de nem nyit ajtót

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Tudósítás a veszprémi utcafesztiválról


Mivel Veszprém feltehetőleg nem az egyetlen bezárt magyar város, ki-ki szabadon asszociálhat a bezárt jelző jelentésére. Dísztáviratot pedig, kicsit üdvözletül, kicsit békés ultimátum helyett fogalmazott a Kör. A művészeti fesztivál azért zajlott az utcán, a belváros sétálóutcáján, mert itt találkozhatott a művekkel a megszólított város legtöbb különböző ízlésű lakója és sok, a Balaton elől menekülő turista. Másrészt, az esemény résztvevői olyan fiatal alkotók vagy alkotni vágyók voltak, akiknek egyelőre még nincs biztos helyük a művészeti élet berkein belül.

Péntek déli 12 órakor dobpergéssel kezdődött a fesztivál, amely egyesítette magában egy vurstli, egy underground klub és a szép emlékű gyereknapi ünnepségek jó tulajdonságait.

Az egyik legnépszerűbb, folyamatos attrakció a Kossuth utcán lassan legördülő hosszú papírtekercs volt, amelyen a járókelők is hozzátehették saját elképzeléseiket egy mesebeli, nyitott város tervéhez, vagy csak egyszerűen szabadon pingálhattak, maszatolhattak. A tisztes polgárok szinte kivétel nélkül csak csemetéiket biztatták alkotásra, akik többnyire igen leleményesnek és kezdeményezőnek bizonyultak a tenyérrel-talppal festés avantgárd technikáinak alkalmazásában is. Bár egy óvatos fiúcska előbb megkérdezte: Ingyen lehet?

A fesztivál szervezői egy csinos olajoshordót biztosítottak azon szónokok számára, akik valamely sürgető közérdekű vagy akár magánjellegű kérdésről véleményt óhajtottak nyilvánítani ezen az ideiglenes veszprémi „hájd park korneren”. Amint az a bezárt városokban lenni szokott, itt is több volt a bátortalan vagy tériszonyos egyén, akik a hordók, emelvények tetejére inkább másokat taszigálnak, és lentről súgnak, majd megsértődnek, ha a szónok nem pontosan az ő gondolataikat adja tovább. Ha vitát provokáló vélekedések nem is, saját és citált irodalmi művek szép számban elhangzottak a hordóról, a blablaversektől Pilinszkyig. Babits Jónás könyvének szuggesztív előadása pedig valóságos színházi légkört teremtett a téren.

Az esti szélvihar és zivatar az árkádok alá kergette a résztvevőket, ahol tovább folyt az egész napos utcazenélés. Műfaji korlátok nem voltak, békésen megfértek egymással a madrigál, a blues, a népzene és a szabad improvizációk. A művészet hatalmának és a műanyagvödör-dobokon kísért esőriasztó rítusnak csak reggelre sikerült legyőznie az elemeket, ezért éjjel csak a legrendíthetetlenebb művészek díszítgették talált tárgyaikat. Az alkotók többsége hajlékába húzódott, míg a város hajléktalanjai – akik egyébként a leglelkesebb és legnyitottabb támogatóknak bizonyultak – néhány sör és cigaretta fejében vállalták a művek őrzését.

Szombat reggel folytatódott a többnyire egyéni ötleteken alapuló közös alkotás. Rendelkezésre állt egy halom, már alapanyagként is gyönyörű ócskaság, amit a szervezők előzőleg értő szemmel válogattak a MÉH-telepen. Készült tehát ötkerekű csodabicikli, Duchamp ihlette vécécsészeszobor, vitorlásnak is használható bűvös sátorsárkány. A húszemeletes (bábel)toronyház tövében felépült saját földi mása cifrázott kartondobozból. Kicsit fantáziadúsabbra sikerült az eredetinél. Az Antall-kormány takarékos, környezetbarát alternatívája is megszületett, mely hamisíthatatlanul kelet-európai, ám könnyen halad előre, jobbra-balra tologatható, és felettébb esztétikus. A legnagyobb sikere talán mégis a jobb napokat látott mosogatógép tárcsájának és gondosan válogatott csavarok, sarokvasak elegyéből létrejött kintornának volt, amely kívánságra játszott Beatlest és a Kék Duna-keringőt. A kortárs zenéhez nem szokott füleknek meglehetősen irritáló feldolgozásban.

Utcaátkeresztelős időnkben a közönségnek nem esett nehezére új címeket fogalmazni Veszprém szocreál szobrainak fényképei alá. Így kapta a Lenin-szobor só helyett virággal bevetett helye a hangzatos „Lenin illegalitásban” címet.

Bár a plakátokon hirdetett látványosságok mindegyike nem került bemutatásra, a fesztivál végére a dísztávirat tekintélyes csomagnyira duzzadt. A lelkes kézbesítés ellenére a címzett nem volt elragadtatva az ajándéktól. Inkább megrökönyödött, és zavartan pislogott. Valami „ki-a-fene-engedélyezte-ezt-a-cirkuszt?”-kifejezés tükröződött a legtöbb bámészkodó tekintetében. Egy úr megkérdezte: Csak nem az oroszok hagyták itt ezt a sok szemetet? A városlakók reagálásait egyébként furcsa, pestisdoktorszerű jelmezbe öltözött rendezők gyűjtötték össze, meg-megszólítva a járókelőket. Az utcafesztiválon született művekből, az eseményeket dokumentáló fotókból, a kívülről és belülről érkező reflexiókból kiállítást tervez a Kör az ősz folyamán. Ezért számítanak a rendezők a jelenvoltak és a csak tudósításokból értesültek visszajelzéseire, újabb ötleteire arra vonatkozólag, „hogyan lehetne sok jó embert kis pénzből más alkalmakkor is összehívni – igényes és – közös alkotásra” (részlet a meghívó szövegéből). A Kör címe: Városi Művelődési és Ifjúsági Ház, 8200 Veszprém, Vár utca 17.

A szervezők szeretnének hagyományt alapítani, és évente más-más formában megrendezni a fesztivált. Jövőre egy – talán többeket vonzó – mozgalmas programot terveznek: művészeti számháborút Veszprém környékén. Erre az eseményre már most várják a jelentkezőket, érdeklődhet a fenti címen.

Egyszer kopogtatni tehát – ha mégoly barátságosan is – kevés volt a bezárt város ajtaján. A fesztivál résztvevői azonban nem lehetnek elégedetlenek, hiszen valódi happening volt, valami megint történt a városban. Végeredményben pedig Danilo Kis tanácsa megszívlelendő: „Álljon szemed előtt a mondás: »Aki célba talál, az minden mást elvét.«”




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon