Mivel Veszprém feltehetőleg nem az egyetlen bezárt magyar város, ki-ki szabadon asszociálhat a bezárt jelző jelentésére. Dísztáviratot pedig, kicsit üdvözletül, kicsit békés ultimátum helyett fogalmazott a Kör. A művészeti fesztivál azért zajlott az utcán, a belváros sétálóutcáján, mert itt találkozhatott a művekkel a megszólított város legtöbb különböző ízlésű lakója és sok, a Balaton elől menekülő turista. Másrészt, az esemény résztvevői olyan fiatal alkotók vagy alkotni vágyók voltak, akiknek egyelőre még nincs biztos helyük a művészeti élet berkein belül.
Péntek déli 12 órakor dobpergéssel kezdődött a fesztivál, amely egyesítette magában egy vurstli, egy underground klub és a szép emlékű gyereknapi ünnepségek jó tulajdonságait.
Az egyik legnépszerűbb, folyamatos attrakció a Kossuth utcán lassan legördülő hosszú papírtekercs volt, amelyen a járókelők is hozzátehették saját elképzeléseiket egy mesebeli, nyitott város tervéhez, vagy csak egyszerűen szabadon pingálhattak, maszatolhattak. A tisztes polgárok szinte kivétel nélkül csak csemetéiket biztatták alkotásra, akik többnyire igen leleményesnek és kezdeményezőnek bizonyultak a tenyérrel-talppal festés avantgárd technikáinak alkalmazásában is. Bár egy óvatos fiúcska előbb megkérdezte: Ingyen lehet?
A fesztivál szervezői egy csinos olajoshordót biztosítottak azon szónokok számára, akik valamely sürgető közérdekű vagy akár magánjellegű kérdésről véleményt óhajtottak nyilvánítani ezen az ideiglenes veszprémi „hájd park korneren”. Amint az a bezárt városokban lenni szokott, itt is több volt a bátortalan vagy tériszonyos egyén, akik a hordók, emelvények tetejére inkább másokat taszigálnak, és lentről súgnak, majd megsértődnek, ha a szónok nem pontosan az ő gondolataikat adja tovább. Ha vitát provokáló vélekedések nem is, saját és citált irodalmi művek szép számban elhangzottak a hordóról, a blablaversektől Pilinszkyig. Babits Jónás könyvének szuggesztív előadása pedig valóságos színházi légkört teremtett a téren.
Az esti szélvihar és zivatar az árkádok alá kergette a résztvevőket, ahol tovább folyt az egész napos utcazenélés. Műfaji korlátok nem voltak, békésen megfértek egymással a madrigál, a blues, a népzene és a szabad improvizációk. A művészet hatalmának és a műanyagvödör-dobokon kísért esőriasztó rítusnak csak reggelre sikerült legyőznie az elemeket, ezért éjjel csak a legrendíthetetlenebb művészek díszítgették talált tárgyaikat. Az alkotók többsége hajlékába húzódott, míg a város hajléktalanjai – akik egyébként a leglelkesebb és legnyitottabb támogatóknak bizonyultak – néhány sör és cigaretta fejében vállalták a művek őrzését.
Szombat reggel folytatódott a többnyire egyéni ötleteken alapuló közös alkotás. Rendelkezésre állt egy halom, már alapanyagként is gyönyörű ócskaság, amit a szervezők előzőleg értő szemmel válogattak a MÉH-telepen. Készült tehát ötkerekű csodabicikli, Duchamp ihlette vécécsészeszobor, vitorlásnak is használható bűvös sátorsárkány. A húszemeletes (bábel)toronyház tövében felépült saját földi mása cifrázott kartondobozból. Kicsit fantáziadúsabbra sikerült az eredetinél. Az Antall-kormány takarékos, környezetbarát alternatívája is megszületett, mely hamisíthatatlanul kelet-európai, ám könnyen halad előre, jobbra-balra tologatható, és felettébb esztétikus. A legnagyobb sikere talán mégis a jobb napokat látott mosogatógép tárcsájának és gondosan válogatott csavarok, sarokvasak elegyéből létrejött kintornának volt, amely kívánságra játszott Beatlest és a Kék Duna-keringőt. A kortárs zenéhez nem szokott füleknek meglehetősen irritáló feldolgozásban.
Utcaátkeresztelős időnkben a közönségnek nem esett nehezére új címeket fogalmazni Veszprém szocreál szobrainak fényképei alá. Így kapta a Lenin-szobor só helyett virággal bevetett helye a hangzatos „Lenin illegalitásban” címet.
Bár a plakátokon hirdetett látványosságok mindegyike nem került bemutatásra, a fesztivál végére a dísztávirat tekintélyes csomagnyira duzzadt. A lelkes kézbesítés ellenére a címzett nem volt elragadtatva az ajándéktól. Inkább megrökönyödött, és zavartan pislogott. Valami „ki-a-fene-engedélyezte-ezt-a-cirkuszt?”-kifejezés tükröződött a legtöbb bámészkodó tekintetében. Egy úr megkérdezte: Csak nem az oroszok hagyták itt ezt a sok szemetet? A városlakók reagálásait egyébként furcsa, pestisdoktorszerű jelmezbe öltözött rendezők gyűjtötték össze, meg-megszólítva a járókelőket. Az utcafesztiválon született művekből, az eseményeket dokumentáló fotókból, a kívülről és belülről érkező reflexiókból kiállítást tervez a Kör az ősz folyamán. Ezért számítanak a rendezők a jelenvoltak és a csak tudósításokból értesültek visszajelzéseire, újabb ötleteire arra vonatkozólag, „hogyan lehetne sok jó embert kis pénzből más alkalmakkor is összehívni – igényes és – közös alkotásra” (részlet a meghívó szövegéből). A Kör címe: Városi Művelődési és Ifjúsági Ház, 8200 Veszprém, Vár utca 17.
A szervezők szeretnének hagyományt alapítani, és évente más-más formában megrendezni a fesztivált. Jövőre egy – talán többeket vonzó – mozgalmas programot terveznek: művészeti számháborút Veszprém környékén. Erre az eseményre már most várják a jelentkezőket, érdeklődhet a fenti címen.
Egyszer kopogtatni tehát – ha mégoly barátságosan is – kevés volt a bezárt város ajtaján. A fesztivál résztvevői azonban nem lehetnek elégedetlenek, hiszen valódi happening volt, valami megint történt a városban. Végeredményben pedig Danilo Kis tanácsa megszívlelendő: „Álljon szemed előtt a mondás: »Aki célba talál, az minden mást elvét.«”
- Kultúra [6]