A független szakértők – ahogyan a 168 óra c. tekintélyes rádióműsorból is értesülhettünk róla – megállapították, hogy a debreceni önkormányzat által kiküldött ad hoc bizottságok jelentése objektív volt, semmiféle elfogultság nem vezette őket. A Pallagi úti szociális otthon lakóit nemhogy speciális öreggondozási, hanem megfelelő általános orvosi ellátás nélkül, zsúfoltan, áldatlanul rossz légkörben tartották az intézmény irányítói, és az ápolók egy része durván és méltatlanul bánt velük. Az otthonban gyógyszerkísérleteket is folytattak; alaposan feltételezhető, hogy szabálytalanul. Ám ez már szinte tisztázhatatlan, ugyanis az érdekelteknek volt idejük eltüntetni a nyomokat.
A három szakértő azonban arra a következtetésre jutott, hogy nem pusztán kegyetlen és bűnös mulasztásokról, egyéni hibákról, lelkiismeretlenségről és alkalmatlanságról van szó a debreceni szociális otthon esetében, hanem az egész intézményrendszer, az öregek ellátására létrehozott szervezettípus csődjéről. Mindaz, ami kiderült Debrecenben, egyenesen következik abból a szervezeti felépítésből, ami itt, a Pallagi úton 1973-ban létrejött. De nemcsak itt, hanem az egész intézményes öregellátásban. Nem muszáj persze így fenékig üríteni az embertelenség, érzéketlenség és szakmai inkompetencia poharát, mint Debrecenben, de lehet, s bizonyára nem egy hasonló szociális otthon lapul szerte az országban. Majd a debreceni példán felbátorodik egy-egy emberséges ápoló, sikerül áttörnie a süketnéma információs zárófalat egy-egy energikus ápoltnak, és sorra pattannak ki a skandalumok. (Hiszen van már hová fordulni: nem egyetlen erős pártkéz irányít mindent, felettes szervtől nyilvánosságig.) Hiszen nem is Debrecen az első. Még múlt télen, alighogy a települési önkormányzatok felálltak, kirobbant a botrány a fővárosi illetékességi körbe tartozó csákánydoroszlói elmeszociális otthon körül, ahol éheztették, verték az ápoltakat, ahová nem engedtek be senkit, s a mozgósított országgyűlési képviselő (SZDSZ-es, a változatosság kedvéért) éjszaka, kerítésen át jutott be titokban, hogy meggyőződjön a fülébe jutott híresztelések valódiságáról. S a csákánydoroszlói igazgatói disznók is vígan híznának az ápoltak kosztján, ha nem lenne választott fővárosi önkormányzat, ha nem lenne választott szombathelyi önkormányzat, nem lenne független regionális rádió és sajtó, ha nem fogtak volna össze mind, hogy megszabadítsák a csákánydoroszlói ápoltakat házi zsarnokaiktól. Csakúgy, mint most, Debrecenben.
A Pallagi úti szociális otthon egyik egysége egy úgynevezett „egyesített szociális intézménynek”, mely összesen 3000 lakót és mintegy 500 fős személyzetet integrál egyetlen mamutszervezetté. Az egységek nem önállóak, de nem is képesek együttműködni, így a Pallagi úti egységben is keverednek a funkciók. A lakók között vannak mozgásképtelenek, alkoholisták és bekerüléskor egészséges, magabíró öregek. De az alkoholistákat nem gyógyítják, hanem büntetik, a mozgásképteleneket nem ápolják megfelelően, az egészségeseket pedig rövid idő alatt hospitalizálják, különösen mivel gyakran akaratuk ellenére és minden előkészítés nélkül zsuppolják be őket. Az integrált szervezetben 20 év alatt nem akadt gazdája például valamilyen beilleszkedési lelki támogatásnak, nem sikerült integrálni valamilyen pszichiátriai szakellátást, holott köztudott, hogy idős korban erre gyakran szükség van. Nem sikerült eldönteni, hogy kórházi vagy otthonszerű rezsim működjék, viszont nyakló nélkül osztogatták a nyugtatókat, hogy a lakók ne nyűgösködjenek stb.
Megkereste a Beszélő szerkesztőségét dr. Fóris Gabriella professzorasszony, a Debreceni Orvostudományi Egyetem központi kutatólaboratóriumának nemrég kinevezett vezetője, s szavaiból az világlott ki, hogy az idegborzoló szociális otthonbeli gyógyszerkísérletek hasonlóképpen a kutatási rendszerben gyökereznek, mint ahogy az ápolási anomáliák az idősek ellátásának rendszerében. Megtudtuk, hogy a nagy nyugati gyógyszercégeknek egyszerűbb nálunk vagy a harmadik világban vizsgálati anyaghoz, azaz vérhez jutni, mint otthon, ahol kényesen ügyelnek a személyiségi jogokra, s ezek kiterjednek a test szöveteire is, még akkor is, ha azok kikerülnek a testből. A professzorasszony azt is elmondta, hogy bizony az idős és pénztelen páciens szívesen ad egy kémcsőnyi vért orvosának, ha úgy érzi, hogy ezzel szívességet tesz, s több gondosságot remélhet. Az orvos pedig egy-egy külföldi kongresszusi meghívást „vásárolhat” ezen a véren.
Egy ambiciózus ifjú orvoskutató – pártpotentát és orvos-diplomata fia – oly sűrűn vett vért többek között a Pallagi úti szociális otthon lakóitól egy francia gyógyszerkutatásban való részvétele keretében, hogy a város már „dr. Mengele” néven suttogott róla. Nem túl nehéz akár utólag is fedeznie magát, hisz a kutatásait engedélyező egyetemi felettesek is fedezni akarják magukat. Mégis könnyen lehet, hogy most majd „dr. Mengelére” húzzák rá a vizes lepedőt. Nagydoktori disszertációját mindenesetre magas tudományos bizottság fogja megvizsgálni abból a szempontból, nem etikátlanul sűrűn vett-e vért egyes vizsgálati személyektől, nem csalt-e, amikor önálló belátóképességgel nem rendelkezőnek nyilvánított ápolttal dolgozott, mint egészséges vizsgálati személlyel. A professzorasszony azonban arról győzött meg, hogy a debreceni „gyógyszerkísérlet” sikamlós adalékai alighanem szintén nem egyedülállók, s egy pártember elkényeztetett gyermekének demonstratív fejvétele nem intézi el ezt a problémát…
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]