„Éhségsztrájk Magyarország megmentéséért” – hirdeti a transzparens immár több mint két hete a Parlament előtti gyöpön, mely speciális magyar Hyde Parkká növi ki magát, a mi sajátos politikai kultúránk szimbólumává: a konok pótcselekvők többnyire szánalomra méltó színpadává. (A pionírparlament előtti táborverők egyébként meglepően jó eredményeket értek el: meglett egy bazárbérlet, egy szükséglakás, Csövit ugyan majdnem bevarrtak néhány évre, de aztán váratlanul korrekt bírósági tárgyalás után mégsem, s R. S. úr már majd egy éve nem demonstrál sehol, ellenben polgárosodott.)
A mostani éhségsztrájkot a Magyarok Nemzeti Szövetsége c. szervezet fémjelzi, amely Romhányi Lászlóval van összefüggésben – többek között –, s azonkívül a radikális konzervatív kisgazdákkal is, mint Torgyán pártelnök felkaroló hadműveleteiből – nyilvánosan a házelnök jóindulatába ajánlotta őket – a csoportozat elé elhelyezett allegorikus objektből (kereszt, közepén kenyér, azaz búza, két oldalán egy üveg, azaz bor, s egy biblia, azaz békesség), valamint a kisgazdajelvényes rendezőkből kitetszik. Bizony, ha Magyarország megmentéséig akartok éhezni, annak szomorú vége lesz – gondolná a főtranszparens gyanútlan szemlélője, ha nem magyaráznák el neki, hogy igazából az emberi jogok becikkelyezéséről van szó, mely lehetővé tenné, hogy a hágai nemzetközi bíróságon semmisítsék meg az emberi jogok egységokmányát sértő kárpótlási torvényt. A demonstrálók nem látszanak nagyon jómódúnak stb. Az alkalmilag közéjük álló ózdi Sz. bácsit pl. bíróság ítélte vagyonelkobzásra, vendéglőjéért tehát nem kap kárpótlást. Ám kétségkívül felvethető, hogy az MSZOSZ törvénytipró elszámolás-megtagadását nyíltan felkaroló MSZP-képviselőkön füstölgő kormánypártok nem tartják-e elfogadhatatlannak e parlamenten kívüli eszközök bevetését a kormányzó kisgazdapárt részéről.
Ahogyan az várható volt, az ország jövőjéért magukat sanyargató radikálisok hamarosan társakat kaptak néhány nappal később feltűnt három hajléktalan: egy előrehaladott terhes, elnyűtt fiatalasszony, az élettársa és egy epilepsziás volt állami gondozott. Ők elfogadható hajlékot, megélhetést követelnek szegények, a Hajléktalan Gondozási Központ szolgáltatásaival nincsenek megelégedve. S legújabban megjelent a téren egy öregúr, aki szorosan odaláncolta magát egy parkrendészeti táblához. Nem eszik és nem iszik addig, amíg a katonai ügyészség, valamint a legfőbb ügyészség a helyszínen – Keszthelyen – ki nem vizsgálja a birtokperes ügyét, melyben 10 éve folyamatosan alulmarad a helyi hatóságokkal szemben. Továbbá követeli gondnokoltságának megszüntetését – ugyanis 1984-ben elmeállapotára való tekintettel gondnokság alá helyezték mint paranoiás perlekedőt.
Típustörténet. B. Ferenc egy Pest megyei faluból ingázott évtizedeken át a fővárosi építőiparba, aztán elhagyta a családját – vagy az űzte el őt –, és kezdte elölről az ország másik sarkában. Vett egy telket, a két kezével épített egy házat, perbe keveredett a hatósággal, s bolondnak nyilváníttatott. 1984 óta jogaitól megfosztva él szálegyedül, a nagy ház egyik sarkában. Nem nagyon lehet vele kommunikálni. Sok mindent rejteget. (A rendőrség kissé zavarodott, kihívja a mentőket, azok megvizsgálják s otthagyják. Nekik itt semmi dolguk.) De sok mindent meg is mutat. Például egy zárójelentést. A Pszichiátriai Klinikán állította ki dr. Ungvári Gábor, s az áll benne, hogy a saját kérésére kivizsgált pácienst átlagos intelligenciájúnak, épelméjűnek találták. A dátuma: 1984. március 1. S a bírósági ítélet, mely dr. Antal Károly igazságügyi elmeszakértő véleményére támaszkodva megfosztja jogképességétől, 1984. március 8-án kelt. Szegény B. Ferenc története alighanem örökre titok marad.
- Belföld [6]