Amikor a II. világháború befejeztével megszületett az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a naivabbak elhitték, hogy nincs más teendő, mint a paragrafusok betartása. Ekkor is látni lehetett azonban, hogy az emberiség e reményteljes dokumentumának értelmezésében egyre szélesedő szakadék nyílt Nyugat-Európa és a Szovjetunió által felszabadított Kelet-Európa között. Az ENSZ-nek nagyon hamar fel kellett venni a harcot az emberi és szabadságjogok látványos megsértői ellen. A világszervezet tette a dolgát tisztességgel, ám az általa elfogadott határozatok a címzetteknél többnyire süket fülekre találtak.
Valljuk meg: sem a Biztonsági Tanács több száz határozata, sem a közgyűlés amúgy sem kötelező érvényű állásfoglalásai nem rettentették el a nemzetközi élet normái ellen vétőket. A Szovjetunió nem fordult vissza sem Magyarországról, sem Afganisztánból, Vietnam nem mondott le önként Kambodzsáról, sem Izrael az általa 1967-ben megszállt arab területekről. S hogy a legközelebbi múltra emlékeztessünk: Szaddám Huszein egy megalázó katonai vereség után is ujjat mert húzni a világszervezettel, és fittyet hány a Biztonsági Tanács határozataira, amelyek tömegpusztító fegyvereinek megsemmisítését írja elő.
A nagyhatalmi mosolyoffenzívában eltűnőben vannak a „hagyományos” feszültséggócok (Dél-Afrika, Afganisztán, Kambodzsa, Közel-Kelet). Az új politikai helyzet megkönnyítette az Öböl-válság gyors, viszonylag kevés véráldozattal járó megoldását is. Látni kell azonban, hogy a válság eredményes kezeléséhez az ENSZ adott ugyan támogatást, a végső sikeren azonban osztoznia kell más szervezetekkel és a világ vezető hatalmaival.
A közeljövő ENSZ-struktúrájában igen sok kérdést vetnek fel a felbomlóban lévő birodalmak nyomán esetleg létrejövő államok. A formálisan is megszűnő Szovjetunió helyét valószínűleg Oroszország veszi majd át a Biztonsági Tanácsban. Minden bizonnyal egzotikus színfoltja lesz a világszervezetnek a két Korea is – főként annak északi fele. Phenjan ugyanis eddig a világpolitika fő áramán kívül maradt, s főként a Koreai-félszigettel kapcsolatban és más, többnyire regionális jelentőségű kérdésekben hallatta szavát. Bizonyos, hogy az atomfegyverkezést dédelgető tervei kevés rokonszenvet ébresztenek majd iránta a nemzetközi közösségben.
Az ENSZ főtitkára hosszú időre állandó, meghatározó, köztiszteletnek örvendő, el nem kötelezett politikus. Az idei közgyűlésnek most ezt a pillért is cserélnie kell. A perui Javier Pérez de Cuellar tíz év után távozik posztjáról. Utódának megválasztása nyilván heteket igényel majd. A választék meglehetősen széles: Európából mindenekelőtt a skandináv országok jelöltjei reménykedhetnek Gro Harlem Brundtland Norvégia miniszterelnöknője és Jan Elliason svéd diplomata. Afrika már nagyon szeretne a fekete kontinensről származó főtitkárt, s az országcsoportok elve szerint soros lenne, de kétséges, hogy az egymással versengő ghánai, nigériai, zimbabwei, gaboni és Sierra Leone-i jelölt közült élre rukkol-e valamelyik, s hajlandó-e lemondani valamelyikük a másik javára. Jó esélyekkel pályázik e tisztségre Bulrusz Bhali egyiptomi külügyi államminiszter és a pakisztáni Szadruddin Aga Kán, a világszervezet menekültügyi főbiztosa.
Számunkra is érdekes lehet ez az ülésszak, mivel jó esélyünk van arra, hogy 1967–68 után januártól ismét a Biztonsági Tanács tagjai legyünk. A döntés joga ez esetben is a közgyűlésé.
- Külföld [6]