Az IRSOP (Román Közvélemény-kutató Intézet) fölmérése szerint Romániában a lakosság 5 százaléka rokonszenvet, 68 százaléka ellenszenvet érez a cigányok iránt, s a maradék 27 százalék közömbös. Ez meglepő, már csak azért is, mert Romániában a cigányság aránya 10 százalék fölötti, egyes becslések szerint pociig a 20 százalékot is eléri. Jogos tehát a kérdés: szereti-e valaki a cigányokat Romániában?
A válasz – bárhogyan próbálnánk áltatni magunkat – nemleges. Sajnos pogromok sora bizonyítja ezt. Húsz fölötti azon települések száma, melyekről elüldözték a cigányságot. Felégették, szétverték lakásaikat, s még a romokba sem engedik visszaköltözni a hajléktalanná vált, sokgyermekes családokat.
Értelmiségi, másféle nacionalizmustól mentes fiatalok meggy őzöd esésen vallják, hogy a romániai gazdasági katasztrófa egyik oka a cigányság. S azt is, hogy csak egy megoldás létezik: e közösség megsemmisítése. Eddig egyetlen személyt sem vontak felelősségre. Az újságírók kérdésére a kivizsgálások mindig „titkos szakaszban” vannak, s minden további érdeklődés csak hiábavaló fáradozás. A lakosság „jogos” felháborodását, a többség „jogos” önvédelmét emlegetik egy olyan országban, ahol jogállam épül (nemrég még a sokoldalúan fejlett szocialista gazdasági rend épült, de azt felfüggesztették).
A papok nem tesznek meg mindent a kedélyek csillapítása érdekében. Említésre méltó a kászonaltízi (Hargita megye) katolikus pap kijelentése, mely szerint megérthető a pogrom elkövetése, hiszen a lakosság nem köteles elviselni a cigányokat. „Nem kívánjuk, hogy a cigányokat agyonüssék, de azt sem lehet megtűrni, hogy az embereket terrorizálják. Elismerem, hogy a falubeliek egy kicsit (egy halott, 200 hajléktalanná vált ember) túlmentek a tisztesség határán, de a cigányok túllépték a falu türelmét.” A mise és az Úr napján, vasárnap gyújtották fel a házakat, s a nekibuzdult szervezők az esemény előtt is beszéltek a pappal (arra próbálták rávenni, hogy meghúzassa a harangot, mint ahogy ez ilyenkor más helyeken – például M. Kogalniceanun – lenni szokott).
S mi a cigányok elleni vád? Bűnözők.
Van, mikor valóban súlyos bűntény robbantja ki a lappangó gyűlöletet. Bolintin Dealon, egy elsőéves joghallgató vált gyilkosság áldozatává. A tettes, egy részeg cigány, már a rendőrség kezén volt, mikor megkezdődött a lakások felégetése. Kászonfeltízen egy székelyt megkéselt négy cigány. A válasz nem késett: még aznap este két ártatlan öreg cigányt elvertek (egyikük belehalt sérüléseibe), s néhány nap múlva lángokban álltak a cigányok házai. A négy késelő cigányt a rendőrség elfogta, de sem a cigány gyilkosai, sem a pogrom résztvevői nem ismeretesek. Énnek ellenére a faluban határozottan állították, hogy a cigányok bűnözők, s ők szenvedő bárányok.
Miért gyűlölik valójában a cigányokat Romániában? A nacionalizmus rendkívül divatos lett, nemcsak itt, de szerte Kelet-Európában. A cigányok sötétebbek, kalaposabbak… De emellett létezik más magyarázata is a gyűlöletnek. A magyarellenes csoportoknak eszükbe sem jutott felemlíteni a magyarok ama „barbárságát”, hogy öreg cigányokat vertek holtra, sokgyermekes családokat tettek hajléktalanná. A cigányokat kevésbé szeretik, mint a magyarokat. Miért? – kísért ismételten a kérdés. Mert félnek a cigányoktól. Ha a cigány gyűlölőket kérdezzük, a kisebbségellenes indulat szokványos fordulatait ismétlik: sokan vannak – még többen lesznek –, üzleti szelleműek, jól kereskednek, egyre gazdagodnak… S egyszer, egy majdani népszámláláskor kiderül: ők a többség. Hát ezért kell őket tűzzel-vassal irtani, ezért hunyják be szemüket a hatóságok.
A falvak népe természetesen nem gondolkodik ennyire bonyolultan. Ő csak azt látja, hogy nincs minden rendjén. Bűnöst keres, s elfogadja a bűnös népcsoport megbélyegzését.
S a cigányok? A társadalom szélére kényszerített népcsoportokban nagyobb arányú a bűnelkövetők száma. Nincs kötelessége annak, akinek joga sincs. (1888-ban Magyarországon a románok számítottak bűnözőknek. A román lakosság 7,6 ezreléke volt elítélve.) Miközben az országban egyre nagyobb a nyomor, a cigányok egy része – hasonlóan más népcsoportok képviselőihez – gazdagszik. A cigányok gazdagodása azonban látványosabb, mint másoké, éppen mert az átlag szegényebb, s egyúttal „botrányosabb” is, hisz a cigányok a közkeletű megítélés szerint nyomorultak és méltatlanok a jómódra. Ha tehát gazdagodnak, ennek vagy lopás az alapja, vagy az, hogy sötét üzleti trükköket alkalmaznak és mindenkit lefizetnek. Ezt persze bizonnyal teszik, de nemcsak ők. A pogromok sem a városi, kereskedő cigányokat, sem a rablógyilkos bandákat nem érintik. Azok tovább fejlődnek, gyarapodnak. Bolintin Dealon a cigányok kőművesként járták az országot. Az évtizedek során, nehéz munkájuk árán gazdagodtak meg. A vidék szegényes viskóihoz képest palotákban laktak. S mindez egyetlen éjjelen a tűz martalékává lett. Lakóik tisztességesen gazdagodtak meg, de a semmivel maradva ma már nem tarthatják fenn magukat ugyanígy. Vagy kereskedni kezdenek, vagy betörni.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: szereti-e valaki a cigányokat? Nem. Nem is kell őket szeretni. A „kollektív szeretet” éppolyan téves, mint a „kollektív gyűlölet”.
(A cikk írója 1962-ben született Marosvásárhelyen, geológia szakot végzett a kolozsvári egyetemen. Jelenleg az Erdélyi Figyelő című marosvásárhelyi képeslap munkatársa.)
- Külföld [6]