Skip to main content

Ki szereti a cigányokat Romániában?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

lt [Solt Ottilia]: Egy kis rasszizmusért nem kell a szomszédba menni…


Elég például Észak-Magyarországra, a Bódva völgyébe és környékére. Erről a vidékről intézett harminc polgármester nyílt levelet az országgyűlési képviselőkhöz, melyet az Észak-Magyarország c. BAZ megyei napilap kommentár nélkül közölt 1991. július 13-án. A harminc polgármester többek között ezt írja: „BAZ megye talán a legfertőzöttebb a bűnözés szempontjából. Nagyarányú a cigány lakosság száma, akik közül minden településen néhány család vagy egy-két család rettegésben tartja az egész lakosságot.


Az IRSOP (Román Közvélemény-kutató Intézet) fölmérése szerint Romániában a lakosság 5 százaléka rokonszenvet, 68 százaléka ellenszenvet érez a cigányok iránt, s a maradék 27 százalék közömbös. Ez meglepő, már csak azért is, mert Romániában a cigányság aránya 10 százalék fölötti, egyes becslések szerint pociig a 20 százalékot is eléri. Jogos tehát a kérdés: szereti-e valaki a cigányokat Romániában?

A válasz – bárhogyan próbálnánk áltatni magunkat – nemleges. Sajnos pogromok sora bizonyítja ezt. Húsz fölötti azon települések száma, melyekről elüldözték a cigányságot. Felégették, szétverték lakásaikat, s még a romokba sem engedik visszaköltözni a hajléktalanná vált, sokgyermekes családokat.

Értelmiségi, másféle nacionalizmustól mentes fiatalok meggy őzöd esésen vallják, hogy a romániai gazdasági katasztrófa egyik oka a cigányság. S azt is, hogy csak egy megoldás létezik: e közösség megsemmisítése. Eddig egyetlen személyt sem vontak felelősségre. Az újságírók kérdésére a kivizsgálások mindig „titkos szakaszban” vannak, s minden további érdeklődés csak hiábavaló fáradozás. A lakosság „jogos” felháborodását, a többség „jogos” önvédelmét emlegetik egy olyan országban, ahol jogállam épül (nemrég még a sokoldalúan fejlett szocialista gazdasági rend épült, de azt felfüggesztették).

A papok nem tesznek meg mindent a kedélyek csillapítása érdekében. Említésre méltó a kászonaltízi (Hargita megye) katolikus pap kijelentése, mely szerint megérthető a pogrom elkövetése, hiszen a lakosság nem köteles elviselni a cigányokat. „Nem kívánjuk, hogy a cigányokat agyonüssék, de azt sem lehet megtűrni, hogy az embereket terrorizálják. Elismerem, hogy a falubeliek egy kicsit (egy halott, 200 hajléktalanná vált ember) túlmentek a tisztesség határán, de a cigányok túllépték a falu türelmét.” A mise és az Úr napján, vasárnap gyújtották fel a házakat, s a nekibuzdult szervezők az esemény előtt is beszéltek a pappal (arra próbálták rávenni, hogy meghúzassa a harangot, mint ahogy ez ilyenkor más helyeken – például M. Kogalniceanun – lenni szokott).

S mi a cigányok elleni vád? Bűnözők.

Van, mikor valóban súlyos bűntény robbantja ki a lappangó gyűlöletet. Bolintin Dealon, egy elsőéves joghallgató vált gyilkosság áldozatává. A tettes, egy részeg cigány, már a rendőrség kezén volt, mikor megkezdődött a lakások felégetése. Kászonfeltízen egy székelyt megkéselt négy cigány. A válasz nem késett: még aznap este két ártatlan öreg cigányt elvertek (egyikük belehalt sérüléseibe), s néhány nap múlva lángokban álltak a cigányok házai. A négy késelő cigányt a rendőrség elfogta, de sem a cigány gyilkosai, sem a pogrom résztvevői nem ismeretesek. Énnek ellenére a faluban határozottan állították, hogy a cigányok bűnözők, s ők szenvedő bárányok.

Miért gyűlölik valójában a cigányokat Romániában? A nacionalizmus rendkívül divatos lett, nemcsak itt, de szerte Kelet-Európában. A cigányok sötétebbek, kalaposabbak… De emellett létezik más magyarázata is a gyűlöletnek. A magyarellenes csoportoknak eszükbe sem jutott felemlíteni a magyarok ama „barbárságát”, hogy öreg cigányokat vertek holtra, sokgyermekes családokat tettek hajléktalanná. A cigányokat kevésbé szeretik, mint a magyarokat. Miért? – kísért ismételten a kérdés. Mert félnek a cigányoktól. Ha a cigány gyűlölőket kérdezzük, a kisebbségellenes indulat szokványos fordulatait ismétlik: sokan vannak – még többen lesznek –, üzleti szelleműek, jól kereskednek, egyre gazdagodnak… S egyszer, egy majdani népszámláláskor kiderül: ők a többség. Hát ezért kell őket tűzzel-vassal irtani, ezért hunyják be szemüket a hatóságok.

A falvak népe természetesen nem gondolkodik ennyire bonyolultan. Ő csak azt látja, hogy nincs minden rendjén. Bűnöst keres, s elfogadja a bűnös népcsoport megbélyegzését.

S a cigányok? A társadalom szélére kényszerített népcsoportokban nagyobb arányú a bűnelkövetők száma. Nincs kötelessége annak, akinek joga sincs. (1888-ban Magyarországon a románok számítottak bűnözőknek. A román lakosság 7,6 ezreléke volt elítélve.) Miközben az országban egyre nagyobb a nyomor, a cigányok egy része – hasonlóan más népcsoportok képviselőihez – gazdagszik. A cigányok gazdagodása azonban látványosabb, mint másoké, éppen mert az átlag szegényebb, s egyúttal „botrányosabb” is, hisz a cigányok a közkeletű megítélés szerint nyomorultak és méltatlanok a jómódra. Ha tehát gazdagodnak, ennek vagy lopás az alapja, vagy az, hogy sötét üzleti trükköket alkalmaznak és mindenkit lefizetnek. Ezt persze bizonnyal teszik, de nemcsak ők. A pogromok sem a városi, kereskedő cigányokat, sem a rablógyilkos bandákat nem érintik. Azok tovább fejlődnek, gyarapodnak. Bolintin Dealon a cigányok kőművesként járták az országot. Az évtizedek során, nehéz munkájuk árán gazdagodtak meg. A vidék szegényes viskóihoz képest palotákban laktak. S mindez egyetlen éjjelen a tűz martalékává lett. Lakóik tisztességesen gazdagodtak meg, de a semmivel maradva ma már nem tarthatják fenn magukat ugyanígy. Vagy kereskedni kezdenek, vagy betörni.

Visszatérve az eredeti kérdéshez: szereti-e valaki a cigányokat? Nem. Nem is kell őket szeretni. A „kollektív szeretet” éppolyan téves, mint a „kollektív gyűlölet”.

(A cikk írója 1962-ben született Marosvásárhelyen, geológia szakot végzett a kolozsvári egyetemen. Jelenleg az Erdélyi Figyelő című marosvásárhelyi képeslap munkatársa.)






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon