A címben szereplő összetett szó élet-technikai kulcsfogalom. Egyik legtehetségesebb és leglustább egyetemi csoporttársam szemeszterenként legalább egyszer értékesített egy dolgozatot vadkan döfte jeles költőnk „Béfed ez nagy kék ég…” kezdetű négysorosáról. A négysoros téma mindig az alkalomhoz illő variációban jelent meg, s hol irodalomtörténeti, hol irodalomelméleti, hol poétikai, hol nyelvtörténeti, hol pedig nyelvelméleti kurzusokon hasznosult. Mondhatni: kereszthasznosult.
A fogalommal magával csak később ismerkedtem meg, amikor említett csoporttársammal társszerzőségben igyekeztünk szellemi szabadfuldoklóként kereszthasznosítani tudományos munkásságunk éretlen gyümölcseit. Lassan megtanultuk, hogy a rőfre fizetett kutatási tervből szépen kitelik a rőfre fizetett kutatási beszámoló zárófejezete, s a főszövegben felhalmozott idézeteket értékesíteni lehet külön mellékletben mint szemelvénygyűjteményt. A nagy szövegből párolhatunk egy publikációt, azután egy nagyobbat, amely magában foglalja a kisebbet, s végül az egészből kijön egy újabb kutatási terv hipotézise. Miközben ezeket a köröket futottuk, engem állandóan gyötört a kétség, hogy nem vagyunk-e mégis túlságosan pofátlanok.
Nos, ebben a tekintetben tökéletesen megnyugtatott az Állami Számvevőszék minap közzétett jelentése (Magyar Hírlap, szeptember 7.) a fegyházak gazdálkodásáról. Egyébként más tekintetben is, hiszen kiderült belőle, hogy a büntetésvégrehajtók szerint még mindig el lehet látni egy rabot naponta 47 forintból – s ez bizonyára így is van, mert éhen halt foglyokról nem tud senki, márpedig a Számvevőszék által konstatált indokínai bérszínvonal mellett aligha maradhatnának életben a saját zsebpénzükből. Megnyugtatónak tekinthetjük azt is, hogy a takarékosság a büntetés-végrehajtásban is elnyeri méltó jutalmát, mely az elmúlt esztendőben közel másfél millióra rúgott, s a rabok termelte nyereségből áramlott a BVOP vezetőinek tisztes háztartásába.
De vissza a kereszthasznosításhoz. A számvevőszéki jelentés megmutatta, hogy az egyszerű nép egyszerű tollnoka, az egyszerű ávósok egyszerű szószólója, H. Moldova,* a puritán szófaragó milyen egyszerűen oldja meg azt, amivel mi olyan sokat fakszniztunk.
Két esztendeje történt, hogy a megvesztegethetetlen valóságbúvár elmélyedt a börtönvilágban. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága átadott az írónak egy szerződést a „személyi állomány és az elítéltek véleményének elemzésére és értékelésére”. A szerződés teljesítése úgy történt, hogy H. Moldova átadta könyve kéziratának egyik példányát a megbízónak, s felvett 30 ezer forintot. Ilyen egyszerű az egész. A valóságismereti mű tárgyának módjában áll ügyelnie arra, hogy objektív legyen a róla alkotott kép, s külön objektivitási nyomatékkal terelgetheti a képírót a tárgyszerűség felé.
Lehetséges, hogy H. Moldova csak elvből fogad el (noch dazu – különmunka nélkül) pénzt attól az intézménytől, amelyet a tolla hegyére vesz, hiszen mi az a harminc rongy akár csak a börtönről készült riportkönyv (sőt két riportkönyv) bevételéhez képest?! Bár arról a mély igazságról sem feledkezhetünk meg, amelyet H. Moldova fogalmazott meg mindannyiunk okulására (Moldova: Tökös-mákos rétes, 21. o.), hogy tudniillik: „Olyan kis pénz nincs, ami ne jönne jól…”
* H. gyöngéd célzás Moldova kedvelt figurájára H.(azudós) Kovácsra.
- Olvasónapló [6]