A címben szereplő összetett szó élet-technikai kulcsfogalom. Egyik legtehetségesebb és leglustább egyetemi csoporttársam szemeszterenként legalább egyszer értékesített egy dolgozatot vadkan döfte jeles költőnk „Béfed ez nagy kék ég…” kezdetű négysorosáról. A négysoros téma mindig az alkalomhoz illő variációban jelent meg, s hol irodalomtörténeti, hol irodalomelméleti, hol poétikai, hol nyelvtörténeti, hol pedig nyelvelméleti kurzusokon hasznosult.
A baloldali zarándoklat műfaját nem fenyegeti a kihalás veszélye; különféle csoportocskák ma is nagy csinnadrattával tesznek hitet az afrikai és ázsiai kvázi-kommunista diktatúrák mellett – egészen a legközelebbi vérfürdőig, mely után szégyenkezve keresnek új, másodkézből való forradalmi élményt.
Ne tévesszen meg senkit a lap csalfa címe: Esély. A magyar nyelvterület egyik legnyomasztóbb periodikája rejtőzik mögötte. Ha már a magyar kulturális és tudományos élet áramlatai amúgy is a remittendaraktárba folynak össze, nem érdemes éppen a társadalompolitikai és szociálpolitikai búvármesterség csúcsminőségű foglalatát feltartóztatni a járt úton. Először is az ember manapság azzal a rejtett kívánsággal vesz a kezébe egy folyóiratot, hogy minél kevesebbet kelljen elolvasnia belőle, minél több legyen benne az átlapozható, érdektelen közlemény.
„A kultúráltan visszavonuló MSZP és kormánya mellett fényes sikereket arató Ellenzéki Kerekasztal daliás hónapjai után keseredő szájízzel figyelhettük az elnökválasztási népszavazás körüli kampányt, ami azonban csak szerény bevezetője volt annak az indulat-gátszakadásnak, amely az országgyűlési választási kampányt kísérte… az emberek szomjúhozzák” a higgadtságot és tárgyszerűséget…” – olvashattuk Bencsik Gábor tollából, legnagyobb példányszámú napilapunk, a Népszabadság hasábjain, valamikor június közepén.
Néhány héttel később ugyanitt Lázár István a következőket írja: „A po
Ül az öregember meg a felesége, mint valami orosz mesében, ülnek-üldögélnek a menedéket adó beelitzi szovjet katonakórházban, múltjukon tépődnek. Arra jár, ha nem is az aranyhalacska, de legalább két botcsinálta riporter. A politikához nemigen értenek, viszont jóindulatúak, s a házaspárnak mostanság nagy szüksége van jóindulatra.
„Én most mindenkinek, de kivétel nélkül mindenkinek megtiltanám a naplóírást” – hallottam pár hete saját fülűleg a kiváló irodalmártól, akit nevezzünk is meg a kollektív naplóírás szellemében, legyen ez a mi titkunk, naplóinkat írók és naplóinkat olvasók – a mondat félig-meddig nyilvánosan, félig-meddig baráti körben hangzott el, rögzítése szerintem (dátummal) megér egy misét, s ha a NAPLÓ új folyamát eszébe jutna egy megszállottnak újra megindítani, ezzel a mottóval kéne tennie – szóval a kitűnő irodalmár, Radnóti Sándor szájából hangzottak el ezek a szavak, általános meghökken
Ash Szolidaritás-krónikája nemcsak azért érdekes, mert a korabeli kommentároknál mélyrehatóbban tárgyalja a szóban forgó korszakot, hanem mert Lengyelország mai politikai és társadalmi dilemmáihoz szól hozzá. Ash munkájának legfőbb értékét épp az mutatja, hogy bár a változó időben megváltoztak a könyv dimenziói, épp azért tud a máról beszélni, mert tárgyszerűen és hitelesen elemzi azt, ami történelmileg már tegnapnak nevezhető.
Vegyük a terminológiát.
Kis fehér könyvecske jelent meg a Püski Kiadó Kft. gondozásában: Bíró Zoltán második beszélgetése Pozsgay Imrével. Az első jó egy évvel korábbi keltezésű.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 40 hét
9 év 13 hét
9 év 17 hét
9 év 17 hét
9 év 18 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 21 hét
9 év 21 hét
9 év 22 hét