Beszélő: Az MDF egyik képviselője egy nagyszabású módosító csomagot nyújtott be, amely alapvetően módosítaná az MNB jogállását. Ez előírná például azt is, hogy a kormány egyes konkrét döntéseit is kell támogatnia az MNB-nek, s nem zárja ki, hogy a kormány utasíthatja a jegybankot. Egy olyan változtatás, amely nagymértékben a kormány alá rendemé a jegybankot, összeegyeztethető-e az európai tendenciákkal?
Alexandre Lamfalussy: Az Európai Közösség szerveződő központi jegybankjának alapvető filozófiája, hogy önállónak kell lennie. Még folynak az államközi tárgyalások a központi jegybank státusáról, de az önállóságról nincs vita.
Az egyik legfontosabb feladat, hogy a központi jegybank biztosítsa az árszínvonal stabilitását. A másik, hogy támogassa a Közösség gazdaságpolitikáját, de úgy, hogy azzal ne veszélyeztesse az árszínvonal stabilitását.
Az önállóság azt is jelenti, hogy a jegybank sem az egyes nemzeti bankoktól, sem a kormányoktól, vagy a Közösség egyes intézményeitől nem kérhet s nem fogadhat el utasítást. Ugyanakkor kötelezik a tagállamokat, hogy ezeket az alapelveket betartsák, saját nemzeti bankjaikkal szemben is. A tervezet tehát minden mellékzönge nélkül szögezi le a jegybankok és a központi jegybank önállóságát.
A központi jegybank fölállítása távlati cél, 1996–97-re esedékes. Az odavezető út egyik fázisa az európai monetáris rendszer kialakítása 1993 végén kezdődik. Ebben csak azok az országok vehetnek részt, akik elfogadták saját jegybankjuk önállóságát. Ha Magyarország Európához akar csatlakozni, akkor jobb lenne, ha ennek megfelelő törvényt fogadna el.
Beszélő: Ha mégsem így történik, s csorbul a jegybank önállósága, befolyásolhatja-e ez Magyarország hitelképességét, az ország adósságmenedzselését?
A. L.: Azt hiszem, igen. A jegybankok önállóságát nem divatból szorgalmazzák. A legerősebb gazdasággal bíró országokban leginkább önállóak a jegybankok.
A XX. század egyik legnagyobb problémája az infláció, s valószínű, hogy így lesz ez a XXI-edikben is. Az inflációval szemben általában skizofrén a viszony. Nem szeretik, de nem szeretik az ellene hozott intézkedéseket sem: a pénzmennyiség korlátozását, amely a kamatok emelkedésével, hitelezési nehézségekkel járhat.
A társadalomnak a saját védelmében van szüksége egy olyan intézményre, amely föl tud lépni az infláció ellenében, s nincs alávetve egyéb intézményeknek. S ha nincs egy ennek megfelelő jegybank, akkor a nemzetközi piacok gyanakodva nézik ezt, mondván, hogy itt valószínűleg nem tudják megfékezni az inflációt.
Persze az infláció megfékezése nem lehetetlen önálló jegybank nélkül, ezt nem állítom, de sokkal nehezebb.
Beszélő: Az idézett, de más kormánypárti módosító javaslatokban is hangsúlyos elem a jegybank esetleges privatizációja. Azt feltételezik nálunk, hogy emögött a jegybank politikájának közvetlen befolyásolási szándéka húzódik meg. Egy ilyen privatizáció mennyire elfogadott gyakorlat a piacgazdaságokban?
A. L.: Nem tudom, hogy e módosításokkal kinek, mi a terve. Európában tradicionális okokból Belgiumban vannak magánrészvényesek s kis számban Svájcban. De a szabályozás olyan, hogy a magánrészvényeseknek semmi köze nem lehet a vezetők kiválasztásához, vagy a jegybanki politika meghatározásához. Az elmúlt tíz évben egyetlen európai országban sem volt ilyesfajta törekvés. Ilyen álmomban sem jutott eszembe, érthetetlen számomra.
Beszélő: Törekvés van arra is, hogy a jegybank elnöki irányítását megváltoztassák, s minél több jogkört delegáljanak a kormány közvetlen befolyása alatt lévő közgyűléshez. Ehhez illeszkedik az a szándék is, hogy az elnöki megbízatás idejét rövidítsék le. Mi erről a véleménye?
A. L.: Két döntési tér van. A monetáris politika elveinek meghatározása, s az MNB-nek, mint intézménynek a vezetése. Az elvek kialakításában jobb a jegybanktanács, mert a jegybankra háruló nehéz döntéseknél szerencsésebb, ha nem egy személyre nehezedik annak terhe. Így inkább megvédhető a jegybank önállósága. A jegybank mint intézmény esetében jobb, ha erős elnök van, s az igazgatói jogkör az ő kezében van, őt viszont ellenőrizni kell. A részletekbe azonban nem akarok belemenni, azokat kívülről nem lehet kialakítani.
A megbízatás időtartama fontos dolog. A tervezett európai jegybank elnökét – német mintára – nyolc évre neveznék ki. Nem véletlen, hogy Svédországban néhány éve hosszabbították meg az elnöki kinevezés határidejét, hogy ne a kormánnyal együtt váltsák a jegybank elnökét.
Beszélő: Magyarországon politikai körökből, elsősorban a kormánypártok részéről komoly támadások érik a jegybankot illetve annak elnökét, akinek helyére úgy hírlik, többen is aspirálnak, köztük olyanok, akik kifejezetten pártpolitikusok. Ez nem rejt-e veszélyt magában?
A. L.: Nem vagyok magyar választó, nem akarok ezekbe beleszólni. De az elvekről szívesen beszélek.
A jó jegybankpolitika és a jó elnök soha nem népszerű, említettem már az ezzel kapcsolatos skizofréniát. Németországban eljutottak ahhoz a bölcs felismeréshez, hogy a jegybankjuknak, a Bundesbanknak köszönhetők, ha erős a pénzük. Mégis folyton kritizálják. Ha a jegybank népszerűségre törekszik, az a legjobb recept az infláció biztosítására.
Magyarországon körülbelül két éve kezdett megváltozni a jegybank politikája. A szigornak, a kemény monetáris politikának már az eredményei mutatkoztak a fizetési mérleg javulásában, az – havi adatok alapján – infláció lelassulásában, s abban, hogy a devizák feketepiaca eltűnőben. Ezt a nemzetközi pénzpiacok is értékelik, amit a mostani márkakötvény-kibocsátás nagy sikere is bizonyít.
Beszélő: Az MNB-vel szemben komoly szakmai kritikák is megfogalmazódnak, miszerint nem tudja kezelni a pénzbőséget.
A. L.: A magyar folyó fizetési mérleg tervezett hiánya 1,2 milliárd dollár volt, ami a forintmennyiség csökkenését jelentette volna. S nem számítottak akkora működő tőkére sem, mint amekkora beáramlott idén. Hál’ istennek a fizetési mérleg jobb lett a vártnál, de a jó hírnek fonákja is van. A forint megsemmisítése helyett forintot termelt a gazdaság, s ezt a különbséget meg kell fogni, ami nehéz feladat.
Beszélő: Nyílt titok, hogy nő a feszültség a pénzügyminiszter és az MNB elnöke között. Ha a jegybank és a kormány között konfliktus van, akkor – mint a német példa is mutatja – a jegybank elnöke kényszerül távozásra.
A. L.: Tudomásom szerint Pöhl távozása a Bundesbank éléről nem elvi, hanem személyes okok miatt történt. Ott a konfliktus nem a monetáris politika körül zajlott, hanem akörül, hogyan kell az NDK-t a szövetséghez csatolni. Ebben a jegybank véleményt alkotott, amit nem fogadtak meg – szerintem helyesen. De az egy politikai döntés, hogy a német márkát milyen régióban használják. Most az egész Németországra érvényes monetáris politikát a Bundesbank határozza meg, a kormány ebbe nem szól bele.
Én egy ilyen vitában nem állok egyik oldalon sem. Bizonyos feszültségek elfogadása természetes. Nincs olyan ország, ahol a pénzügyminisztérium és a jegybank között nincs vita. Ugyanúgy, ahogy vita van a pénzügyminisztérium és a többi tárca között. Rosszul is vezetnék ezeket az intézményeket, ha nem lenne vita. Egyeztetni kell egymással, s meg kell állapodni.
- gazdaság [6]