Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

A kormány gazdaságpolitikája körüli viták egyik forrpontja az infláció alakulásának megítélése, és a jóslások, hogy miként is alakul a továbbiakban. A helyzet az elmúlt két-három évben meglehetősen egyértelmű volt. A kormány s a hozzá közel álló körök rendre alábecsülték az inflációt. A közvéleményt a kormányzati jósdák s a tömegkommunikációban megjelenő ellenzéki és szakértői vélemények alakították legközvetlenebbül. Bár mindenki mást mondott – némi túlzással mégis ugyanazt érték el. A kormány keveset mondott, amit senki sem hitt el, és amit a történtek vissza is igazoltak. Csak a kormány szavahihetősége és komolysága gyengült ezzel. (Ennek mechanizmusát igen tanulságosan elemezte Rév István a Magyar Hírlapban, az Antall-kormány fennállásának első évfordulóján.)

Egy tekintélyes pénzügyi vezető nemrégiben kifejtette egy beszélgetés során, hogy ő bizony mindig öt százalékkal kisebb kamatot jósol a nyilvánosság előtt, mint amit valójában gondol. Mert ő ugyan nem fogja hergelni az inflációt. Pedig meglehet, valójában éppen ezzel járul hozzá, hogy a felelős kormány inflációs jóslatait vérmérsékletétől függően mindenki megtöbbszörözze.

Rálicitáltak erre az ellenzéki pártok (főleg az SZDSZ) és szakértők, független kutatóintézetek nyilatkozatai, tanulmányai. A 40-50 százalékostól kezdve az elszabaduló, vágtató inflációig sok minden megfordult a rövid távú prognózisokban az elmúlt években. Ezekben a prognózisokban a tévedés legalább akkora volt, mint a kormányé. A kutatóintézetekkel, a szakértőkkel szemben azonban még nem alakult ki az a fajta igény, felelősségre vonás, mint a kormánnyal szemben. Tehát a tévedés még nem kérdőjelezi meg szavahihetőségüket, s az éppen aktuális becsléseket mindig nagyobb hittel figyelik, mint a „kormányét”.

Az 1991-es év az, amikor a kormányzat becslései leginkább megközelítik a valóságot. (Egészen más feltételek mellett, mint amire számítottak, de ezt most ne firtassuk.) Ezen is felbuzdulva, a kormány jövőre 22-25 százalék alatti inflációt ígérget.

S most itt a 15 milliárd forint értékben kibocsátott államkötvény, amelynek induló kamata 35 plusz 2 százalék. (A kötvény mozgó kamatozású, félévenként igazítják ki a kamatokat. A kötvény három éves lejáratú, a kamatfizetés évente egyszer, decemberben van.) Az államkötvény megjelenése fontos lépés, mert jelzi azt a törekvést, hogy a költségvetés hiányát egyre inkább a pénzpiacokról, s ne jegybanki hitelből fedezzék. Teljesen érthető a Pénzügyminisztérium és a jegybank törekvése, hogy – feledtetve a békekölcsönöket – az államkötvények föltámadását kedvező konstrukciókkal s kamatokkal is meg kell támogatni. (Bár az évi egyszeri kamatfizetés a látszatnál kisebb effektív kamatot jelent. Hiszen ha mondjuk három hónapos papírokba fekteti valaki a pénzét, akkor – egy évre vetítve – a kamatos kamatot is figyelembe veheti a mérlegelésnél.)

Ha az infláció mérséklődik, akkor igen kedvező befektetés lesz az államkötvény, hangsúlyozták az MNB-ben, mert az infláció csökkenését követő kamatcsökkenés késleltetett. De nézzük meg egy kicsit jobban ezt a kibocsátást.

A kötvényt egy 18 tagú konzorcium forgalmazza, meghatározott jutalékért. (Ennek mértékét üzleti titokként kezelik. A forgalmazók egyébként nem bankok, hanem értékpapír-forgalmazó cégek, illetve maga az MNB. A jegybank – hogy olcsóbbá tegye a kötvényt – a saját munkájáért nem számít föl díjat. Annak, hogy csak értékpapír-forgalmazók forgalmazhatják az államkötvényt, valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy ezt az intézményrendszert kívánja a monetáris politika erősíteni.) Az egyes forgalmazók a minimumként meghatározott 25 millió forinttól egészen 5 milliárdig (az OTP) vállalták a forgalmazást, amire garanciát is kellett vállalniuk. (A maradék, valamivel több mint 3 milliárd forint forgalmazását maga az MNB vállalta.) Tehát ha nem tudják eladni, akkor kötelesek maguk megvásárolni.

Egyes bankári becslések szerint az államkötvényből a pénzintézetek mintegy 10-12 milliárd forintot jegyeznek majd le. Az MNB-ben kapott információ szerint a forgalmazók összességében 5 milliárd forintnyi kötvényt jegyezhetnek. Ezt a limitet valószínűleg el is érik, mert a legtöbb forgalmazó, köztük kicsi brókercégek mögött általában ott állnak – garanciavállalással is – a nagyobb bankok, illetve biztosítóintézetek.

Ha a pénzintézetek ilyen nagy mértékben vásárolják meg ezeket a kötvényeket, akkor az államkötvény a lakossági befektetésekből ugyan keveset szív föl, de ettől a lakossági várakozásokat lényegesen befolyásolhatja. Éppen azzal, hogy a kötvény kamatának nagyságát úgy értékelik – függetlenül a közgazdasági háttértől –, mint ami a kormány, valódi inflációs várakozásait tükrözi. Amiről pedig ugye „tudjuk”, hogy alábecsültek.

Pedig ma a pénzügyi irányítás egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a forintba vetett bizalmat növelje. Ez annak a körvonalazódó kompromisszumnak is egyik sarkköve, amit várhatóan a Beszélő lapzártája után jelentenek be. A bankrendszerben lévő többletpénz „visszaszívásáról” van szó. Az MNB júliusi kamatemelése és egyéb intézkedése „lényegében hatástalan volt, a jegybanknak tehát valamit ki kell találnia” (Beszélő, 1991. szeptember 14.).

A kormány valószínűleg csütörtökön fogadja el a mostani lépéseket. (Júliusi eseményekre reagál most a jegybank. A késésért a statisztikai adatszolgáltatás lassúsága, s a jegybank jogi önállóságának hiánya okolható: ma az MNB önállóan nem adhat ki kötelező rendelkezéseket.) Az újdonság az, hogy az MNB, a Pénzügyminisztérium és a kereskedelmi bankok közösen alakítottak ki kompromisszumot. Az MNB kalkulációja szerint mintegy 40 milliárd forinttal kell megcsapolni a gazdaságban lévő pénzt. A kereskedelmi bankok javaslatára elfogadták, hogy ebből 20 milliárd forint értékben vásárolnak állampapírokat (ebbe nem számítanak bele a mostani államkötvény-vásárlások). A keddi információk szerint a kötelező tartalékrátát 1 százalékkal növelik, s csökkentik a különböző kötelező tartalékok után fizetendő kamatot, s az MNB csökkenti a devizabetétek cseréjénél alkalmazott kamatlábat s a változó kamatozású kincstárjegyek kamatát.

S ami még fontos: egyeztetik a lehetséges kamatpolitikát csökkenő infláció esetére. Arról pedig hitet tesznek majd a nyilvánosság előtt is, hogy az infláció és a kamatok csökkenésére számítanak. (S hogy ennek alapja is van, igazolja a Gazdaságkutató Intézet egyik kérdőíves vizsgálata is. Beszélő, 1991. augusztus 17.)

Várhatjuk tehát a hitvallást. Ami persze a kamatok csökkentése nélkül nem megy. A kamatcsökkentés azonban csak a betéti kamatok csökkentésével kezdődhet.

• gazdaság