Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

A ma ismeretes adatok szerint a lakosság megtakarítási hajlandósága és képessége nem rendült meg, s jellege sem változott meg az év első feléhez képest. A lakossági devizabetét, forintra átszámítva egy év alatt 58 milliárddal növekszik (még a mostani leértékelés előtti árfolyamokkal számolva). A forintbetétek állománya alig változik, ha figyelmen kívül hagyjuk az időirányos betéti kamatot. Eközben egyre csökken – idén több mint 60 milliárd forinttal – a lakosság által fölvett hitelek állománya: még akkor is, ha figyelmen kívül hagyjuk a rendkívüli lakáshitel-törlesztésekkel elengedett hitelrészt.

Tehát a lakosság megtakarítói pozíciója nyolc hónap alatt – ha nem vesszük figyelembe a lakáshitelek elengedett részét (amelynek az államadósságot kellene növelnie) –, közel 180 milliárddal javult.

De nem csupán a lakosság tartogatja a pénzét. A költségvetési intézmények betétállománya augusztus végéig több mint 110 százalékkal (!) nőtt, 66 milliárd forintra. (Most és a későbbiekben is a rövid lejáratú betétekről lesz szó.) De nem mutat más képet az önkormányzatok helyzete sem. Év eleji 30 milliárd forintos betétállományuk szeptember végére mintegy 60 milliárdra nőtt. S a lakossághoz hasonlóan ennek a két körnek is csökkentek a hitelei 4 milliárd forinttal. Nem nagy összegről van szó, de százalékosan már sokkal feltűnőbb: 15-20 százalékos a visszaesés.

De az, hogy a költségvetési intézmények a nekik kiutalt összegekből végül is mennyit nem költöttek el, valószínűleg csak később derül ki. Ezek a szervek csak a jegybankban helyezhetik el betétjeiket. A nagyobb bevétel érdekében (ami önmagában akár dicséretes is lehetne) ezt az előírást egyebek között a bankok segítségével a lakásalapkötvényekkel játszották ki. Ügyes tranzakciók révén betételhelyezésük értékpapírügyletként jelent meg. A két héttel ezelőtt e rovatban leírtak miatt ez olyan többlethasznot jelentett az adott bankok számára, amelyen osztozhattak a költségvetési intézményekkel. (Ezt a lehetőséget most korlátozták, erről még lesz szó.)

A költségvetési intézmények és az önkormányzatok gazdálkodására korábban is jellemző volt, hogy az év első felében emelkedtek betétjeik, s az év végén ugrott meg a költekezésük. 1991-ben viszont a betétállomány növekedése kiugróan magas volt. Másrészt az eddigi adatokból és előrejelzésekből úgy sejlik, az év második felében lévő visszaesés aránya kisebb, mint korábban.

A lakosság, a költségvetési szervek és az önkormányzatok megtakarítói helyzete idén együttesen tehát mintegy 245 milliárd forinttal javult, vagyis ma ennyivel több betétjük van a hiteleikhez képest. (A költségvetés vitája előtt tanulságos adat.)

A gazdaság szereplői kölcsönösen használják egymás pénzét. Ha nincs elég pénz belföldön, de ilyen-olyan ok miatt nagy a pénzkereslet, akkor nő az ország külföldi eladósodottsága.

Többen kimutatták már, hogy a nyolcvanas években Magyarország eladósodottsága többé-kevésbé a költségvetési hiány nagyságának megfelelően alakult. Akkor a költségvetés „túlköltekezését” nem lehetett belföldről finanszírozni: nem volt a gazdaságban olyan szereplő, aki megtakarításaival ezt megtehette volna. A megtakarítás végső soron ugyanis azt jelenti, hogy az adott feltételek (mondjuk megfelelő kamatok) mellett nem költöm el a pénzem, hanem például bankba helyezem. Ezt a pénzt természetesen más használja (jó esetben hasznosítja) – adott esetben az állam vagy a vállalkozók –, hiszen ebből a használatból tudnak nekem kamatot fizetni.

A lakossági megtakarítások növekedéséről s okairól már írtunk (Beszélő, 1991. augusztus 31.). A „jövőtől” való félelem s a beruházások bizonytalansága miatt (is) megnőtt a megtakarítások becsülete. Nem utolsósorban azért, mert a devizabetétek ma viszonylag biztonságosnak tekinthetők, s különösen az értékpapírok révén jelentősen megnőtt a megtakarítások hozama. De az értékpapír-forgalmazás legújabb fejleménye tanulságos a megtakarítási magatartás alakulására.

A költségvetés hiányának fedezésére 15 milliárd értékben (késlekedve) államkötvényt bocsátottak ki (Beszélő, 1991. október 5.). A két hónapra tervezett jegyzési időszak első hónapja után is mindössze 4 milliárd forintot jegyeztek le, mint azt a Népszabadság hétfői száma közölte. Pedig a változó kamatozású, hároméves lejáratú kötvénnyel szemben az egyik fenntartás az volt (e sorok írójáé is), hogy túlságosan magas, feltéve, hogy valaki az infláció csökkenésére számít. Egy tökéletesen garantált, magas kamatozású állampapír pedig korlátozza az egyéb megtakarítási formákat, s a beruházási kedvet is.

A félelem nem igazolódott, sőt az eddigi jelek szerint tévesnek bizonyult. Rosszabb történt.

A lakosság a vártnál sokkal bizalmatlanabb a hosszú lejáratú befektetési lehetőségek iránt. Túlságosan hosszúnak tartják az államkötvény három éves lejáratát. Ez azonban dermesztő, jelzés, s immáron nemcsak hipotézis a megtakarítási hajlandóság bizonytalanságáról.

De a bankok, pénzintézetek oldaláról is sok minden változott. Egyes szakértők szerint a pénzintézeteknek túlságosan hosszú volt az államkötvények két hónapos jegyzési ideje. A forráshiánnyal küszködő bankok és beruházók kénytelenek fölvenni a versenyt az államkötvénnyel, s a jegyzési időszak alatt is több olyan papír van forgalomban, amely hasonló vagy kedvezőbb feltételeket kínál. S mindez nem választható el a lakásalapkötvényekétől. (Pedig megígértem magamnak, hogy ezen a héten le sem írom azt a szót, hogy lakásalapkötvény.)

Egy körlevélben (imádom ezt a műfajt: nem titkos, csak éppen nem tudhat róla kívülálló, mondjuk egy képviselő) tartalékkötelessé tették az értékpapírokat. A monetáris szabályozás szigorát a pénzteremtésen keresztül rontotta a lakásalapkötvényekkel való játék. De ha azokat az értékpapírokat is tartalékkötelessé teszi, melyeket a bank olyan forrásból vásárolt, amely után már tartalékot képzett, és ezekre a papírokra köt határidős üzletet, akkor azzal nem von be újabb forrást, csak helyettesítésről van szó. Indokolatlan tehát egy újabb tartalékkötelezettséggel büntetni. A kijátszás lehetősége pedig adott (itt nem részletezhetjük): a határidős ügyleteket nem egy, hanem két szerződéssel bonyolítják, s akkor már sok minden nyomonkövethetetlen. Az igazi veszély nem is az, hogy „keresztbe verik” a monetáris irányítás szándékait, hanem az, hogy sötét üzletek felé viszik a bankokat. Ezért a határidős ügyleteket s az arról való információadást standardizálni kellene, vélik egyes szakértők.

Visszatérve a betétállomány növekedéséhez: az államháztartási, költségvetési intézmények megtakarítása nem olcsó mulatság. Annak, hogy a költségvetési szervek a pénz fölhasználása helyért takarékoskodnak, s a lehető legkedvezőbb hasznot igyekeznek elérni, „megvan” az ára. Az ideális – soha el nem érhető helyzet –, az, ha a költségvetési szervek mindig akkor kapják az éves juttatási keretükön belül a pénzt, amikor arra éppen szükségük van. Minden eltérés növeli a költségvetés finanszírozását, hiszen egy olyan pénz újraelosztásáról van szó, amelynek már elsődleges költsége van. Ebből az is következik, hogy a költségvetési intézmények (s az önkormányzatoknak a költségvetési támogatásból történő) megtakarítása már középtávon is egy abszurd folyamat.

Mi a megtakarításoknak haszna a nemzetgazdaság egészére? Vagy a beruházások élénkülnek, vagy a fizetési mérleg javul. Tehát ha a megtakarítások visszaesnek, akkor (a mai körülmények között) várhatóan a fizetési mérleg romlik majd.

A mai helyzetben – ha jól látjuk – pénzügyi szempontból az államháztartáson belüli megtakarítás azt is jelenti, hogy kisebb a gond, mint amit a költségvetés deficitje mutat. Kevésbé korlátozza például a vállalkozói szektor hitelfelvételi lehetőségeit. Ez a deficit egyébként – mint a Napi Világgazdaság szerdai cikkéből is kiderül – biztos, hogy több lesz 100 milliárd forintnál.

A megtakarításokat egyfelől minden bizonnyal befolyásolja az önkormányzatok bizonytalansága, az új helyzet. Meg kell tapasztalniuk az új környezetet, mielőtt nagyobb beruházásokra szánják el magukat. Másrészt a mai rendszerben is valószínűleg nagyok az aránytalanságok. Egyes önkormányzatok azzal a „gonddal küszködnek, mire költsék el bevételeiket, míg másoknak a legszükségesebbekre sem futja. De ez a megtakarítás, ami valójában nem is az, hanem csak készpénztartalékolás, rövid életű. Másképp nem is lehetséges, hiszen a közpénzekből történő juttatásokból nem lehet hosszú távon takarékoskodni, mert az eleve a későbbi támogatásokat csökkentené. Ha az akár az év végére vagy jövő év elején eltűnik, akkor jelentékenyen ronthatja a ma kedvezőnek látszó gazdasági mutatókat.

• gazdaság