(Palotás János), lf [Langmár Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Kedves Főszerkesztő Úr!

Kérem, engedje meg, hogy október 19-i számukkal kapcsolatban néhány gondolattal zavarjam felelősségteljes munkájában. Korábbi szokásomnak megfelelően jelen levelemmel sem az a szándékom, hogy lapjukban helyreigazítást kérjek, inkább csak kikívánkozik belőlem. Az etikai felelősség legyen a sajátjuk, én a társadalom előtt meg tudom érdekeimet és értékeimet is védeni.

Természetesen felfoghatnám egyszerű nyomdahibának, hogy Széles Gábor helyett engem mutattak be cikkükben (17. oldal) az MDF-elnökség tagjaként, a tűzhöz közel ülőként, bennfentes MDF-esként. Én azonban úgy gondolom, nehéz ezt véletlenül elírni, nehéz nem tudni a velem megjelent több ezer cikk után, hogy nem voltam és nem is vagyok politikai pártnak tagja, és valószínűleg az MDF mai vezetése talán Pető Ivánt is szívesebben látná saját tüze mellett, mint engem.

Talán joggal tiltakozhatnék, miért kap lehetőséget „felkészült” gazdasági cikkírójuk, hogy számos szakmai melléfogása, csúsztatása mellett, nyíltan és egyenesen adócsalással vádolhat meg bárkit (36. oldal), így akár a VOSZ elnökét, akinek személye alapján nyilván sokkal szelesebb kör alkot véleményt a magánvállalkozókról, egy országgyűlési képviselőt, akinek személyiségképe demokratikus parlamentünkre hat ki. Nem tiltakozom. Elfogadom, hogy az évtizedek tudati behatása nem maradt hatástalan sokaknál, így a „mintaértékű”, a kommunista gazdaságpolitika értékrendjén íródott tanulmány írójára sem. Talán csak azon gondolkodom, az MSZMP belső lapja helyett hogyan került ez az írás a Beszélőbe. Az MSZMP lapjában talán leírnám, hogy uraim, rossz úton járnak, a mai magyar gazdaságban, annak értékrendjében nem negatív fogalom, ha valaki egy szélesebb üzleti kör „strómanja”-ként áll elő üzleti ajánlattal. Éppen ezért nincs jelentősége annak, hogy én nem így tettem, hosszabb távú és kizárólagos tulajdonban tartás a tervem, mert éppen lehetnék akár „stróman” is. Az MSZMP lapjába azonban nem írnék, így e vitára nem kerülhetne sor, ha a cikk a maga helyén, a maga médiájában jelent volna meg.

Azt pedig, hogy melyikünk tett többet hajdan a MISZOT létrejöttéért, a KISZ egyedi szerepének felszámolásában, annak elfogadtatásában, hogy a DEMISZ szavazata egy legyen csak a több tucat ifjúsági szervezet között, és egyetlen ellenvélemény is kizárja a MISZOT-állásfoglalást ifjúsági ügyekben – így a Fidesz akarata ellen nem lehet lépni –, igazán az akkoriban ott lévő több tucat ifjúsági szervezet tudja. Persze én akkor sem voltam mást, mint ma, és a fiatal vállalkozók képviselőjeként csak azt a Fidesz-fellépést támogattam, amivel egyetértettem. Én már csak ilyen voltam, és ilyen vagyok. Ebből bizony az is következik, hogy amennyiben a jobb javaslatot a DEMISZ képviselte, én azt is támogattam.

Ennyi!

Tisztelettel:

Palotás János
a VOSZ elnöke





Bármennyire is sértő Palotás János számára, még vele is előfordulhat, hogy összekeverik őt egy hozzá hasonlóval. Igaz, egyetlen titulus erejéig, s a cikk olvasói számára minden bizonnyal nyilvánvaló, hogy egyszerű sajtóhibáról van szó.

Meglepő állítás viszont az, éppen akkor, amikor Palotás János az Expo ügyében éppen egységbe forr a kormánnyal, hogy az MDF jobban szeretné az ellenzék egyik vezetőjét, mint Palotás urat magát.

De beszéljünk inkább a másik kifogásolt cikkről, a Pharmatrade privatizációjáról és hasonlókról! Palotás János „számos szakmai melléfogásról” ír. Konkrétan egyet sem említ, vitatkozni tehát nincs miről. Hangulatkeltésről van szó csupán.

MISZOT. Ha jól értem, á képviselő azt sugallja (mert nyíltan itt sem beszél), hogy sokat tett a MISZOT megalakulásáért és azért, hogy ott csak konszenzussal lehessen dönteni. Az ifjúsági szervezeteknek ezt a tömörülését a reformkommunisták kezdeményezésével hozták létre. A cél – a Fidesz akkori megítélése szerint – az volt, hogy semlegesítse, ellensúlyozza az egyre szerteágazóbb és egyre „kezelhetetlenebb” ifjúsági csoportosulásokat. Nem utolsósorban a Fideszt. Ha tehát Palotás János érdemnek tekinti a MISZOT létrejöttében való munkálkodását, ezt a kétes dicsőséget készséggel ráhagyom.

Éppen ezért a Fidesz nagyon nehéz szívvel, vonakodva lepett be a MISZOT-ba. S éppen ezért volt számára belépési feltétel, hogy csak teljes körű konszenzussal lehessen határozatokat hozni, mert így lehetett megakadályozni, hogy érvényesüljön a szervezők eredeti szándéka. Palotásnak ehhez semmi köze sem volt.

A Pharmatrade-ért a vételi ár 25 százalékát saját forrásból kell biztosítani. Megjegyeztük, hogy „nem biztos…, hogy Palotás János adózott jövedelméből tud több mint 200 millió forintot letenni az asztalra”. Kár, hogy a képviselőnek az adócsalás jut eszébe, és nem az, hogy ő bizony az adózott jövedelméből vagy mondjuk örökségből izzadja ki azt a 200 milliócskát. Mindegy, ha adócsalás, akkor adócsalás.

A másik felvetésünk az volt, hogy ha Palotás János nem a saját pénzével rukkol elő, akkor kinek a hiteléről, kinek a pénzéről van szó. A képviselő ezt a lehetőséget sem zárta ki. Sőt, mint írja, nem negatív fogalom egy szélesebb üzleti kör strómanjának lenni.

Már akinek. Feltételezzük egy pillanatra, hogy Palotásnak egy külföldi befektető biztosítja azt a kétszázmillió forintot, így a képviselő révén hozzájut a belföldieknek járó, a cég árának 75 százalékát (több mint 600 millió forintot) érintő kedvezményes, 20 százalék alatti kamatozású, részletfizetési lehetőséghez. Ez a kedvezmény mai áron számolva elérheti a 100 millió forintot. Arról nem is beszélve, hogy ilyen módon kedvezőbb adózási feltételeket is el lehet érni. (Ennyi pénzért nagyon kedves fogalom lehet a stróman.) Ehhez képest a képviselő úr négymillió forinttal kínál többet, mint a vételi árat valószínűleg egészében kifizető német riválisa.

Töprengésre érdemes az is, hogy a Pharmatrade kezelésében lévő belvárosi, több ezer négyzetméteres össz-alapterületű épületének ingatlanpiaci értékét 2-3-szorosára becsülik az ÁVÜ által elfogadott 300 millió körüli értékhez képest. (Az ÁVÜ apparátusa – milyen meglepő – nem hajlandó részletes információkkal szolgálni.) Tehát a Pharmatrade üzemeltetési igényeit többszörösen kielégítő épülettel együtt privatizálják a céget. Ahelyett például, hogy a cég kapott volna egy 300 millió forint értékű székházat (mondjuk a IV. kerületben), és így privatizálták volna, s külön értékesítették volna a belvárosi székházat.

Miért nem így történt? A lehetőségek végiggondolása mindenesetre nem pártállami képzeteket kelt bennem, bármennyire is ezt sugallja a képviselő, akinek személyiségképe kihat a parlamentre. Sokkal inkább a gazdasági és politikai hatalom maffiaszerű összefonódását juttatja eszembe.

lf

• gazdaság