De a szövetséghez előbb létre kell jönniük a feleknek, akik megkötik azt.
A Kónya-irat fogadtatásakor vált teljesen egyértelművé, hogy az MDF-ben egy immár szervesen megépült jobboldali-konzervatív-populista-tekintélyelvű irányzat erősödött meg, melyre – a miniszterelnököt is beleértve – önmagunkat becsapó szemfényvesztés ráolvasni, hogy nem is olyan, amilyen, igazából nem is az, ami, határolja el magát… mitől is? Önmagától? Őszintébb és jobb, ha kiforrja magát úgy, ahogy a mögötte feszülő társadalmi igény, hangulat megkívánja, így egyesek végre nyíltan csatlakozhatnak ehhez a vonulathoz, mások pedig – ahogy meg is teszik – letehetik a voksukat pl. a nemzeti-liberális gondolat mellett.
És egy hasonló tisztázódási folyamatnak az SZDSZ-ben is helye lenne.
A társadalom, többek között a bérből és fizetésből élők, a kisvállalkozók, a tőkések és az értelmiségi középosztály nincsenek „megszólítva”, ezért is fordulnak el az új parlamenti pártoktól, ezért sem látják kérdéseikre a válaszokat egyik nagy pártnál sem. Mert a demokrácia megteremtésén túl (?) alapvető társadalmi-gazdasági kérdésekre adandó válaszok nem dőltek el egyik nagy pártban sem. A kormányzó pártokban sem – ezért tart ott a törvényhozás, a válságmenedzselés, ahol –, s ezért olvad a bizalom a legnagyobb ellenzéki párt iránt is. Az eddigieknél tisztább, világosabb álláspontok, állásfoglalások kellenek az embereket közvetlenül érintő kérdésekben. Ezek nem tudnak megszületni, ha mindig minden belül elmosódik.
Feltételezésem szerint ma a választópolgárok nagy tömegei az ország mai állapotát figyelembe véve vagy egy nemzeti-populista, vagy egy szociális jellegű irányzatra rezonálnának. Ez utóbbit a mai magyar palettán én sem látom, legfeljebb a pártokon belül elrejtve. Hallatlan kihívás, hogy ez az erő az SZDSZ potenciálisan talán leginkább erre predesztinált vonulatából szülessen meg – gondoltam a Kónya-irat után.
Még ma is megvan a potenciális erő – ha ellenzékben vagyunk is –, hogy segítsük megszületni a piacgazdaság intézményeit egyfelől, s az ehhez tartozó jóléti intézményeket másfelől. Mindkettőhöz – s a szabad demokrata közös nevezőhöz – az eddiginél tisztább beszéd, jobban artikulált, kimunkált gondolatok s külön-külön, de közös nevezőn alapuló válaszok szükségeltetnek.
Kis János visszalépése a pártelnökségtől (amelyről én sem tudok többet, mint az átlag újságolvasó) óhatatlanul e gondolataim továbbvezetésére késztetett. Talán épp ez az a lépés, amely – ha nem személyeskedésekre, párviadalokra fecséreljük energiáinkat – igen szerencsésen, jó kezdő feltételekkel elindíthatja a magyar politikai élet és az SZDSZ jövője szempontjából talán sorsdöntő folyamatot.
Nem tudom, hogy áll „a tagság”, a taglétszám, de azt tudom, hogy élő szervezeteink vannak az önkormányzati testületekben és az Országgyűlésben. A mindennapi döntések sora is megkívánná, hogy a szociálliberális és a liberális (nem tudom, jó szó-e itt) gondolat nyíltabban felszínre kerüljön, e két irányzat láthatóbban elváljék egymástól, megtartva a szabad demokraták közti szövetséget. Ez volt és ma is az SZDSZ esélye, de ehhez a szövetség mindkét oszlopát újra föl kell építeni.
Ez adhatja meg a demokratikus ellenzék egy részének is a köré szerveződött „reformer”, intézmény- és programadó szakértelmiségnek az esélyét is arra, hogy hatást gyakorló erőként fennmaradjon a politikai palettán. Márpedig ez – megítélésem szerint – ma legalább olyan fontos, mint korábban.
Sem a kivonulás, sem a kiszorulás vagy kiszorítás nem szolgálná a köz- vagy az SZDSZ érdekeit.
Bármily fájdalmas, de mára már egyértelmű, hogy az SZDSZ nem azonos a de-vel, de közeli rokonok, akik talán hosszú távon is tudnak kulturáltan együttélni.
(A szerző szociológus, a fővárosi önkormányzat szociális és lakásügyi bizottságának elnöke)
Hivatkozott cikkek
- Vita [7]