Kőszeg Ferenc főszerkesztő úr részére!
A Beszélő 1992. január 25-i számában megjelent „Erkölcsi szárnyak csattogása” c. írással kapcsolatban az alábbiakat közlöm.
Az Ön által szerkesztett lapon keresztül mélységesen megsértettek.
Én nem tudom, ki az a K. L, aki az írást jegyezte, csak az tudom róla – vallomása alapján –, hogy „liberalista”.
Én polgár vagyok.
És mint polgár 1991. szeptember 20-án pénteken az Új Magyarországban megjelent két felhívás közül (Nyilvánosság Klub és Szokolay Zoltán felhívása) az utóbbihoz csatlakoztam.
Kőszeg úr! Az Ön vezetése által szerkesztett lap elhatárolódás nélkül felvállalta azt, hogy olyan cikk jelenhessen meg, amely csőcseléknek nevezi egyetemlegesen, kollektíven mindazokat, akik a Nyilvánosság Klub felhívása helyett a Szokolay Zoltán nevéhez kapcsolódó társadalmi mozgalomhoz csatlakozott. Én nem akarom minősíteni K. L. liberalizmusát, tisztességét, becsületét, hovatartozását. Saját írása minősíti. K. L. írása csak megerősít abban a hitemben, amely okán Szokolay felhívása számomra hitelesebb.
„A sajtószabadság nem korlátozható az újságírók – minden kötöttségtől mentes – szabadságára. A cenzúra vagy a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának egyértelmű elutasítása mellett valljuk, hogy az igaz szó tisztelete, a korrekt tájékoztatás kötelezettsége vonja meg az újságírói szabadság természetes és önként elfogadott korlátait” – fogalmazza meg a Szokolay Zoltán által elindított mozgalom II. kerületi csoportja.
Kőszeg úr! Nemcsak elvárom, de követelem, hogy lapja nevében és a „csőcselékező” K. L. helyett kérjen bocsánatot tőlem és családomtól.
És nemcsak mint az Ön vezetése alatt szerkesztett újság által megsértett polgár kérem levelem lapjában történő nyilvánosságra hozatalát, hanem a Nyilvánosság Klub megfogalmazására hivatkozva is.
„…a szabad sajtó a közvélemény éber szeme, az a láthatatlan kötelék, amely a polgárokat a közügyekkel, a világgal összeköti. Ha a nyilvánosság nem képes betölteni e funkciót, veszélybe kerül a demokrácia.”
Igen! Veszélyben a demokrácia!
Budapest, 1992. január 31.
Kurdi Csaba polgár
A Beszélő Szerkesztőségének
Budapest, 1992. 01. 27.
Hölgyeim, Uraim!
Talán feltűnt Önöknek, hogy a „tisztelt” jelző nem szerepel a megszólításban. Nem véletlenül hagytam el! Mélyen megsértettek!
Kezembe került a Beszélő 1992. január 25-i számának egyik eszmefuttatása – egyébként nem szoktam kiadványukat lapozgatni –, amelyből megtudhattam, hogy „félanalfabéta talpas”-nak, azonkívül „csőcseléknek” minősítettek.
Persze továbbra is gondolhatják, ha bármi közöm van a Szokolay által életre keltett társadalmi szerződéshez, az is vagyok, csőcselék és félanalfabéta.
Nos, valóban alapító tagja vagyok a Közakarat Egyesületnek. Hogy azonban egy kissé megnehezítsem pausál ítélkezősdi játszadozásaikat, egy rövidített, tulajdonképpen átlagos curriculum vitae adataival ismertetem meg Önöket.
1950-ben szereztem villamosmérnöki diplomát a BME-en.
1956-ban az Inotán üzemelő erőmű Munkástanácsának elnökévé választottak. Három becsületes ember jóvoltából elkerültem a megtorlást. Ők először emberek, magyarok voltak, és csak aztán kommunisták. Akkor még volt ilyen.
1976-ig számos erőmű létrehozásának munkájában vettem részt, majd 1976 és 1984 között, kenyéradó vállalatom és egy nyugatnémet nagyvállalat közt létrehozott szerződés alapján, a harmadik világban, négy erőmű villamos és irányítástechnikai rendszereinek üzembe helyezését vezettem, „site commissioning manager for I&C” feladatkörben. Amelyhez persze sok olyan tulajdonságra, képességre és tudásanyagra volt szükségem, amely általában nem jellemző a félanalfabétákra.
1990-ben nyugdíjba vonultam, de az Önök által állandóan lekicsinyelt és félreértelmezett változások lendülete néhány volt munkatársammal együtt oly mértékben magával ragadott, hogy megtakarított pénzünk befektetésével kisvállalatot alapítottunk, amely azóta is eredményesen működik.
1988-ig nem voltam párttag. Azóta viszont az MDF tagja vagyok. És választásomat nem bántam meg.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem minősülök értelmiséginek, hiszen például egyetlen írásom sem jelent meg a Beszélőben. Mégis úgy vélem, a „félanalfabéta talpas” és „csőcselék” jelző botrányosan sértő és nem illet meg.
Ha e tekintetben egyetértenek velem, kérem, közöljék válaszlevelükben.
Ha azonban nem, e levelem közlésével követelek helyreigazítást periodikájukban, továbbá annak ismertetését, hogy e helyreigazításnak melyik számukban szorítanak helyet.
P. S.: Ami pedig a skriblereket illeti, én nem minősítem őket. Minősítik ők saját magukat, oly módon, ahogy a Beszélő szerzője és cikke közreadói tették!
Némedi József
Tisztelt Uraim!
Nem értem, miért vannak megsértve. Egyesületük alakuló ülésén egy tagtársuk ígérte, hogy tízezer talpast hoz a sajtó ellen, és a televízió ablakából dobják ki az arra érdemeseket. Fábián László szerint (ugyanakkor hangzott el) a liberális sajtó munkatársai „összeálltak, mint hőségben a lovak”, „a parlamenti vagányok” pedig „csak azt nézik, mibe kössenek bele”. Uram, talán nem is kell elküldeni azokért a talpasokért. Ott voltak azok már a klubjuk alakuló ülésén.
Szokolay Zoltánnal két éven át tisztes-kollegiális kapcsolatban voltam. Békéscsabai beszéde, gusztustalan antiszemita hőzöngése, a demokratikus ellenzékre szórt rágalomözöne azonban azzá süllyesztette, aminek K. L. leírta: a csőcselék szónokává.
Uraim! Leveleikből tisztességes emberek hangját vélem kihallani. Az Isten szerelmére kérem Önöket, kerüljék azt a kört, amelyet most védelmükbe vesznek, mert hamarosan senki sem lesz képes megkülönböztetni Önöket Szokolay úr talpasaitól. A csőcseléktől!
Kőszeg Ferenc
- Visszabeszélő [8]