A gazdaság átalakítása szempontjából a júniusi választás valóban a lehető legrosszabb időpontra esik. Most tetőznek a piacgazdaságra való átállás nehézségei, a lakosság többsége egyértelműen reform-, sőt piacellenes. Egyre többen kívánják az állami beavatkozás mértékének növelését, a privatizáció ütemének mérséklését és a szociális biztonság megszilárdítását. Valószínű, hogy a választópolgárok hangulata egy négyéves ciklus esetén két év múlva megváltozna, a mostani parlamenti képviselők mandátumát azonban 1990-ben csupán két évben állapították meg, s így nincs más lehetőség, mint most megtartani az új választásokat, számolva azzal a veszéllyel, hogy ennek eredménye a gazdasági rendszerváltás lassulása és a szocialista gazdaságszerkezet továbbélése lesz.
Nem szabad ugyanakkor elhallgatni, hogy ma mindhárom parlament lényegében a működésképtelenség állapotába jutott. A volt Polgári Fórum, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Kereszténydemokrata Mozgalom által alkotott koalíció a Cseh Nemzeti Tanács kivételével mindenhol elvesztette parlamenti többségét, és a kormányok az állandó bizonytalanság légkörében tevékenykednek. A szlovák nacionalista és a cseh baloldali ellenzék már néhány hónapja sikeresen gátolja a lényeges törvényjavaslatok elfogadását, az alkotmánymódosításokhoz szükséges háromötödös többség megszerzése pedig teljesen irreális elképzelésnek tűnik. A parlamentek működőképességének helyreállításához tehát elkerülhetetlen az új parlamenti választás.
Nemzeti és szocialista Szlovákia?
Csehszlovákia keleti részén furcsa helyzet alakult ki. A jelenlegi koalíciós kormányt már igazából senki sem veszi komolyan, az ingatagabb jellemű politikusok egyre-másra távoznak a „süllyedő” hajóról, s állnak át az egyre inkább népfrontossá váló ellenzékhez. Szlovákiában mindenki biztosra veszi a liberális-konzervatív kormánykoalíció választási vereségét és a nemzeti-szocialista blokk elsöprő győzelmét. A Vladimír Meciar exkormányfő vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a szavazatok csaknem 40 százalékát szerezné meg, s úgy tűnik, ez az arány lényegesen aligha módosul már. A mozgalom szavazóbázisa aránylag stabilnak tűnik, s többségét a gazdasági reformmal, valamint a politikai rendszerváltással elégedetlen alkalmazotti réteg adja. Jelszavai egyre vonzóbbak: konföderációvá alakítani Csehszlovákiát, azonnal leállítani és központi ellenőrzés alá vonni a privatizációt, leblokkolni a szövetkezetek tulajdonosi szövetkezetekké való átalakítását, és így tovább. Vladimír Meciar több beszédében kilátásba helyezte a sajtó megregulázását, az úgynevezett nemzeti érdekek előtérbe helyezését és a nyugatitól eltérő, sajátos szlovák fejlődési modell alkalmazásának szükségességét. Ugyancsak stabil szavazóbázissal rendelkezik két más, ugyancsak baloldali jellegű szlovákiai párt. Közülük a Demokratikus Baloldal Pártja, amely a volt CSKP szlovákiai utódpártja, kendőzés nélkül az eddigi gazdasági folyamatok radikális újraértékeléséről beszél, s célkitűzéseiben nem sokkal marad el mögötte a XIX. század nemzeti eszméket hangoztató kollektivista gondolatvilágú Szlovák Nemzeti Párt sem. Mindkét baloldali tömörülés 15 százalékos népszerűségnek örvend, s feltett szándékuk a hatalomban való minél szélesebb részvétel.
Ugyancsak 15 százalék körüli eredményt vár a jelenlegi kormányfő, Jan Carnogursky vezette szlovákiai Kereszténydemokrata Mozgalom is, bár e párt gazdasági programja sem áll messze a volt kommunista párt elképzeléseitől. Így a rendszerváltást és a nyugati orientációt támogató pártok (Polgári Demokratikus Unió, Demokrata Párt, Polgári Demokratikus Szövetség, a magyar mozgalmak és pártok, valamint néhány jelentéktelenebb politikai csoportosulás) a legoptimistább előrejelzések szerint sem számolhatnak többel, mint 15-20 százalékkal. Bár vannak, akik még bíznak az arányok lényeges módosulásában, ennek esélye az idő előrehaladtával egyre csekélyebb. Az előjelek szerint Szlovákia lakossága a rendszerváltás befejezése ellen fog voksolni.
Csehországi kérdőjelek
Csak látszólag jobb a helyzet az ország nyugati felén. Igaz, hogy a piacgazdaság elkötelezett hívének tartott Václav Klaus pártja, a Polgári Demokratikus Párt a szavazatok csaknem egynegyedével számolhat, s liberális szövetségesei is megszerezhetik a mandátumok 10-15 százalékát, ám félő, hogy ez is kevés lesz a kormányzóképes csehországi többség kialakításához. Az utóbbi időben egyre erőteljesebben tör előre a Valtr Kumárek vezette szociáldemokrata párt (15 százalék), a csehországi kommunisták (10 százalék), a különféle, nem politikai alapon szerveződő politikai csoportosulások, és riasztóan magas a tanácstalan választók aránya (35-40 százalék). Mindez összességében ahhoz a furcsa helyzethez vezethet, hogy két és fél évvel a politikai rendszerváltás után szövetségi szinten is a baloldali erők kerülnek többségbe, és megakadályozzák az ország nyugati irányú fejlődését. A szövetségi parlament szerkezetéből és a Meciar-féle DSZM várható nagyarányú győzelméből adódóan pedig nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy a feltételeket a szlovák fél, konkrétan az óriási népszerűségnek örvendő nemzeti szocialista Vladimír Meciar diktálja majd. Ez a tény pedig nem sok optimizmusra ad okot.
(Pozsony)
- Külföld [6]