A kormányelőterjesztés elegánsan kiütötte a parlamenti ügymenetből a környezetvédelmi bizottság radikálisabb javaslatát. A környzetvédők eredetileg nem akartak semmiféle ésszerű határidőt. A kormány és a fokozottan kormánypárti koalícióbeliek azonban úgy érvelnek: teret kell adni a szükséges diplomáciai lépéseknek, például annak, hogy megnyerjék az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tagállamait és más nemzetközi szervezeteket a magyar álláspontnak. Kérdés, meglesz-e ez a támogatás ésszerű időn belül.
Szükséghelyzet van – ez most a kormányálláspont. Mintha két értelme is volna a kifejezésnek. Felszínileg a szükséghelyzet jogilag állott elő, abban az értelemben, hogy a szükség törvényt (szerződést) bont. Ugyanis tudvalevőleg decemberben a cseh–szlovák szövetségi kormány, most meg, március 6-án a szövetségi parlament is az úgynevezett C variáns kivitelezése mellett döntött, tehát bizonyosan szlovák területen, Dunacsúnynál akarják eltéríteni a Dunát, visszafordíthatatlan környezeti károkat okozva. A két szomszéd hivatalos álláspontja egymástól reménytelenül eltérő sorrendbeli eltérést tükröz: a mi kormányunk előbb az EK részvételével, közös bizottság által végzett környezeti hatásvizsgálatot szeretne, ennek ismeretében pedig közös megegyezést a ’77-es vízlépcső-építési szerződés felbontására; a cseh–szlovákok előbb vízlépcsőt akarnak, és utána vizsgálni, milyen károkat jelent ez. Marian Calfa miniszterelnök például január 23-án a következőt írta válaszképpen Antall decemberi levelére: „Abban az esetben, ha ezek a következtetések (mármint a hármas bizottság következtetései – a szerk.) és a bősi vízlépcső próbaüzemének monitoringja azt bizonyítják, hogy a negatív következmények nagyobbak a várt haszonnál, a cseh–szlovák fél kész leállítani az ideiglenes megoldáson folyó munkálatokat és folytatni a közös megegyezésen alapuló építkezést.” Vagyis: ha az önkényes C megoldásba belekötnek környezetvédelmileg, építsük tovább együtt Bőst, sőt esetleg Nagymarost is.
Tehát szükséghelyzet van azért is, mert kész helyzet van. Ezt sulykolják most kormányoldalról. „Néhányan úgy vélték – pendítette meg a múlt heti vita során Takácsy Gyula, a gazdasági bizottság MDF-es elnöke –, hogy egy azonnali szerződésbontás a választások előtti Szlovákiát szinte belehajtja az úgynevezett C variáns megvalósításába.” Helyi ízeket vegyített a kormányálláspontba Székelyhidi László, az MDF szigetközi képviselője: ha szomszédaink elterelik a Dunát, a Szigetköz meghal; a Szigetköz visszautasítja a vízlépcső mindegyik változatát, ha viszont a merev elutasítás álláspontját képviseljük, érvelési alapot adunk a szlovákoknak arra, amitől a szigetköziek a legjobban félnek: a C variáns megvalósítására. A C változat a legrosszabb – jelentette ki Székelyhidi –, mert ez esetben el kell szenvednünk a károkat, anélkül, hogy bármilyen előnyünk származna a vízlépcsőből. Önmagában a vízlépcső eddig megépült műtárgyainak lebontása egyébként nem elégséges ma már a hidrológiai és ökológiai károk kiküszöböléséhez: ide pénzek kellenek.
Talán van jobb is, mint a C variáns… E kétértelműséget, amely a kormány által saját hatáskörébe kért halogatásban rejlik, igyekeznek eloszlatni a környezetvédelmi bizottság MDF-es tagjai (Gyurkó László, Jávor Károly, Zsebők Lajos, Zsigmond Attila). Elismerik ugyan a körültekintő diplomácia jogosságát, ám hangsúlyozzák, hogy a vízlépcső minden formája elfogadhatatlan ökológiailag. Keddi sajtótájékoztatójukon április elejére taksálták az „ésszerű határidőt”, ameddig Calfának válaszolnia kell. A szlovákiai választásokra csak augusztusban kerül sor – érvelnek –, a nacionalizmus akkor már kevésbé tudja meglovagolni a szerződésbontást, ha idejében elszánjuk rá magunkat. A környezeti károk közös belátása pedig – hallottuk a másik zöld érvet – közös fellépést gyümölcsözhet Ausztriával szemben, hiszen az osztrák vízerőművek miatt a Duna medre rohamosan süllyed, és ez mindkét parton súlyos károkat okoz.
Viszont a fideszes környezetvédő képviselő, Pap János élesen ellenez mindenfajta halasztást. Pap szerint „nagyon is tervszerű” volt az eddigi „halogató taktika”: az, hogy bele se fogtak a nagymarosi körgát lebontásába, ehelyett évi több százmilliót költöttünk állagának megóvására és a hajóvontatásra, az, hogy a kormány arra várt, hogy a túloldalon a környezetvédő mozgalmak megerősödnek, az, hogy három minisztériumra bízták a vízlépcsőügyet, és kifelé a kormány legalább négyféle véleménnyel jelent meg. Mindez „felbátorította mind a magyar, mind a szlovák kivitelezőket”: talán mégis befejezhető a nagy Mű. A Magyar Tudományos Akadémia jelentése és állásfoglalása – hangsúlyozta – elégséges alap a szerződés felbontásához.
- Beszélő [6]