–eö– [Eörsi János]

Vissza a főcikkhez →

Először is – érvelt az ELTE Jogtudományi Karának adjunktusa – itt van a szerződésekről szóló 1969-es bécsi egyezmény, amely a nemzetközi szokásjogot foglalja egységbe, s amelyhez hazánk is csatlakozott. Ebben le van írva: egy országnak joga van ahhoz, hogy „a szerződésszegésre mint a szerződés teljes vagy részbeni megszűnésének vagy alkalmazása teljes vagy részbeni felfüggesztésének okára hivatkozzon”, ha szerződőpartnere „a szerződés tárgyának és céljának megvalósításához nélkülözhetetlen rendelkezést” sért meg (Bécsi Egyezmény, 60. cikk). Márpedig vízlépcsőügyben történt ilyen szerződésszegés, Cseh–Szlovákia nem gondoskodott arról, hogy a vízlépcsőrendszer megépítése következtében a Duna vízminősége ne romoljék, és arról sem, hogy teljesüljenek a Mű fölépítése kapcsán felmerülő természetvédelmi követelmények. Ez két alapvető rendelkezés a szerződés 15. és 19. szakaszáról van szó), így Magyarország hivatkozhat arra, hogy az építkezés értelmét vesztette.

A nemzetközi szokásjog ismeri a szükséghelyzet fogalmát, amely jogi magyarázatot adhat egy ország olyan lépésére, amely normális körülmények között tilos lenne. Épp előkészítés alatt áll egy nemzetközi szerződéstervezet az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága gondozásában. Eszerint a szükséghelyzet akkor adhat jogalapot valamely cselekedetre, ha ez az egyetlen eszköz a súlyos veszély elhárítására, és ha a másik állam lényegbevágó érdeke sem szenved sérelmet. Mivel – érvelt Nagy Boldizsár – az északi szomszédnak is érdeke, hogy ne legyen vízlépcső, csak épp ezt „kevésbé ismeri fel”, nem hivatkozhat lényegbevágó érdeksérelemre. A Nemzetközi Jogi Bizottság 1980-ban már állást foglalt olyan értelemben, hogy ökológiai veszély is szükséghelyzetnek számít, és az okfejtés ellen északi szomszédunk nem emelt kifogást.

Cseh–Szlovákia saját területén akarja elterelni a Dunát, hozzáfogott a C variáns megvalósításához. Ez kétféle jogi érvelésre ad módot. Lehet azt mondani, hogy hatályban lévőnek tekintjük az 1977-es szerződést, abból indulva ki, hogy kötelezettséget vállaltunk a dunakiliti víztározó megépítésére. Ez esetben az újabb tározó Dunacsúnynál felesleges, és veszélyezteti a szerződés célját, vagyis megint előhozakodhatunk a bécsi egyezménnyel. De a C variáns nem a ’77-es szerződésen alapul. Ezért Magyarország egyenesen rámutathat más egyezményekre, amelyeket Cseh–Szlovákia is aláírt. Hivatkozhatunk a kétoldalú egyezményekre, mint amilyen az 1956-os határrend szerződés, amely többek között leszögezi, hogy a határfolyók medret lehetőleg változatlan állapotban kell tartani; vagy ott van az 1976-os vízgazdálkodási egyezmény, amely kimondja, hogy egyik fél sem okozhat kárt a másiknak a vízgazdálkodás során, és mindkettejüknek előzetesen jóvá kell hagynia az olyan vízgazdálkodási tevékenységeket, amely az államhatár vonalának vagy jellegének megváltozását eredményezne. E vízgazdálkodási megállapodás – magyarázta Nagy Boldizsár – négy héttel a ’77-es szerződés után lépett hatályba, tehát lex posteriornak számít, emellett a vízgazdálkodás szempontjából lex speciális is – így mindenképpen elsőbbséget élvez a vízlépcsőépítési megállapodással szemben.

A Duna elrablása sérti az 1947-es párizsi békeszerződést is, amely tudvalevőleg – három falu átcsatolásától eltekintve – visszaállította az 1938. január 1-jei határokat. Ezeket viszont az 1921. évi XXXIII. törvénycikkben kihirdetett trianoni békeszerződés rögzítette; annak 27. cikke viszont kimondja, hogy a határ a Duna hajózási főútvonala. Márpedig vissza kell mennünk Trianonig, ugyanis az 1977-es vízlépcső-megállapodás külön szerződés megkötését írta elő arra az esetre, ha a határ vagy annak jellege megváltozik. Ilyen külön szerződés azonban nem jött létre.

Hivatkozhatunk még többoldalú nemzetközi szerződésekre is – sorolta tovább Nagy Boldizsár. Az 1948-ban megszületett Duna Egyezmény óta a dunai államok nem akadályozhatják a hajózást, márpedig a dunacsúnyi munkálatok akadályozni fogják. Egy másik, 1958-ban megkötött, halászati hasznosításról szóló egyezmény a halak szabad vándorlását szavatolja (az államok polgárainak juttatott efféle adományokat jóval megelőzve): ha valaki gátat emel, gondoskodjon továbbra is a halvándorlásról.

A Duna elterelésével megfosztanák Magyarországot a nemzetközi szokásjog szerint járó vízmennyiségtől, vízerőpotenciáltól, vízminőségtől. E szokásjog számos nemzetközileg (Cseh–Szlovákia részéről is) elfogadott szabályban, egyezményben testet ölt. Legutóbb 1991 februárjában, a finnországi Espoo-ban született egyezmény; ez a határokon túlmutató hatások vizsgálatát írja elő. De a Helsinki Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint a bécsi utóértekezlet záróokmánya is alapelvvé teszi az aláíró államok környezetvédelmi együttműködését.

Van tehát nemzetközi jogi érv bőven. De miért habozik hozzájuk nyúlni a kormány, amely állítólag nem akarja a vízlépcsőt? Miért nem mondta föl az 1977-es szerződést mindjárt megválasztása után?

• Beszélő