Skip to main content

A realitás művészete

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interjú Schamschula Györggyel


Beszélő: Tudomásunk szerint a figyelmeztetősztrájk lefújása előtti, keddi napon volt egy MDF-frakcióülés, aminek az volt a végkicsengése, hogy legyen inkább sztrájk; Kupa Mihály ott Franciaország példáját emlegette, mondván, hogy ott is vannak sztrájkok, mégse jön a kormány zavarba. Miért engedtek mégis az MSZOSZ sztrájkfenyegetésének?

Schamschula György, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára: Azon a frakcióülésen én nem vettem részt, csak az előző napon. Tartottam akkor egy beszámolót az akkori helyzetről. Ezt a frakció tudomásul vette, de nem hozott döntést sem általában, sem arról, miben mennyit szabad engedni. Hogy a kormány végül is tárgyalt az MSZOSZ-szel, az egy politikai magatartás. Lehetőleg kerüljük a konfliktusokat, az ország nincs olyan helyzetben, hogy különösebb konfliktustűrő képessége lenne. Amíg józan kompromisszumokat lehet kötni, addig kössünk, ez a politika művészete. Nem jó szakszervezeti erődemonstrációra presztízsből kormány-erődemonstrációval válaszolni.

Beszélő: Ez attól függ, teljesíthetők-e a követelések…

S. Gy.: A követelések nagy része semmi problémát nem okozott a kormánynak. Például a jelenleginél jobban bevonni a dolgozókat a privatizációba, hogy bizonyos kompenzációt kell adni az energiaár-emelés ellentételezésére: mindez egybevágott a kormány törekvéseivel. Mi sose mondtuk, hogy az általunk előterjesztett 2,1 milliárd forint egy végleges határ, persze, mivel ilyenkor mindig van egy licitálás, számítottunk is arra, hogy nem fogják elfogadni; ha 10-ből indulunk ki, az se lett volna elég, ezt tudni kell.

Beszélő: Az ötmilliárd forint kompenzációt az MSZOSZ-szel kötött megállapodásban rögzítették először, ugye?

S. Gy.: Igen. De mint reális tárgyalási alapot, nem úgy, hogy a kormány kötelezi erre magát.

Beszélő: Miből fizetik a kompenzációt?

S. Gy.: A kormánynak az Országgyűlés elé kell vinnie a költségvetés módosítását.

Beszélő: A szakszervezetekkel kapcsolatos kormányzati politika szemszögéből hogyan értékeli az MSZOSZ-szel kötött megállapodást? SZOT-utód szervezetről van szó; még ugyanaznap reggel ilyen politikai értelmű bírálatot hangoztatott a rádióban az MSZOSZ elnökhelyetteséről.

S. Gy.: Kérem szépen, az én politikai felfogásom nagyon távol áll a Sándor László úrétól. De egy kormánytagnak el kell ismernie a politikai realitásokat. Az MSZOSZ tagszervezeteibe több mint kétmillióan fizetnek tagdíjat. Én nem tehetek diszkriminációt a szakszervezetek között politikai irányultság szempontjából. A tényeket az álmoktól el kell határolni. Bár lehet olyan álmunk, hogy legyen minden dolgozó munkástanács tagja, nem így alakultak a dolgok.

Beszélő: Palkovics Imre MDF-es képviselő, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke e tisztségéről való lemondás gondolatával foglalkozik. Úgy véli: önök cserbenhagyták a munkástanács-mozgalmat.

S. Gy.: Hát, ezt tőle kellene megkérdezni. Én nagyon méltányolom Palkovics Imre MDF-es elkötelezettségét, és én nagyra becsülöm őt. De tény és való, hogy a munkástanácsok mögött nincs olyan tömeg, amilyet szerettek volna fölsorakoztatni.

Beszélő: Nemrég elvi megegyezés született a hat párt között a szakszervezeti vagyonról és választásokról. Nem keresztezi-e ezt a politikát az a politika, amit az MSZOSZ-szel való megállapodás jelent?

S. Gy.: Nem. A szakszervezeti vagyont és az üdülővagyont mindenképpen rendezni kell, mégpedig ha a szakszervezetek nem tudnak megegyezni egymás között, akkor törvényi úton.

Beszélő: Ki döntött végül is abban, hogy megtörténjék valamilyen megegyezés a kormány és az MSZOSZ között?

S. Gy.: A kormány fölhatalmazta Herczog László államtitkár-helyettest a tárgyalás lefolytatására. Engem pedig, mint a felügyeletet gyakorló felettest köteleztek arra, hogy bizonyos iránypontokat tartsak be.

Beszélő: Melyek voltak ezek?

S. Gy.: Hát, mondjuk több oldalról kaptam behatárolást, mint amiben megegyeztünk, hiszen nem tudhattuk előre, milyen irányban folynak a tárgyalások… De erről inkább nem nyilatkoznék, ne játsszuk ki az összes adunkat…

Beszélő: Kitől kapta az instrukciókat?

S. Gy.: A miniszterelnök úrtól.

Beszélő: Ennyire veszélyesnek ítélték meg a helyzetet?

S. Gy.: Nem veszélyesnek. Egyszerűen nem akartunk nagyobb konfliktust csinálni, mint amekkorát az ügy megér. Mindenáron nem egyeztünk volna meg, félreértés ne essék. Azt mondtuk: ha a racionalitás határán belül mozgunk, akkor megéri.

Beszélő: Úgy látják, most, így megérte?

S. Gy.: Igen, úgy látjuk.
















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon