December, cigánygettó a Csikágóban. Tizennégy éves cigánylány egy szál nyári ruhában, papucsban, karján csecsemővel. „Rendes magyar emberek” a szomszédságból panaszkodnak erre a „mocskos”, „lusta”, „zajos” fajtára. Engem az Üllői úti aluljáróban néhány cigány zsebmetsző már másodszor próbál megkopasztani, de szemfüles vagyok. A fiúk a harmadik találkozáskor meg megismernek, és széles vigyorral kitérnek az utamból. Belátják, reménytelen eset vagyok. A családsegítőben már jobb a státusom. Adtam kabátot, ruhát, jócskán túllépve az engedélyezett keretet, kaptak vásárlási utalványt az arra rászorulók, nem néztem érdemest, érdemtelent. Küldtem matematikakorrepetitort a megözvegyült cigányasszony gyerekéhez, elláttam jó tanáccsal egy másikat. De még jó néhány találkozás kellett ahhoz, hogy megértsem, jóindulatom és tudatlan segítségem éppoly otromba közelítés hozzájuk, mint dühös gesztusaim az aluljáróban, ha kevésbé ártalmas is. Amíg nem tudjuk pontosan, mit jelent egy cigány számára a mindennapi kitaszítottság, addig csak a magabiztos segítő és a szerencsétlen kérelmező közti hagyományos viszonyt rekonstruáljuk. Ez az a jól bejáratott, ám igen szűk ösvény, amelyen a legtöbb szociológus, szociális szakember mozog, az aránytévesztés örökös veszélyével. Nehéz megtalálni azt a normális hangot, amely egy természetes kapcsolat kialakításához vezetne, amellyel szidhatjuk azt, akire haragszunk, és szerethetjük azt, akit szeretni akarunk, amelyet nem terhel a túlkompenzálás, a „pozitív diszkrimináció”, sem más efféle. Ehhez persze nem elég a megértés és az empátia, ehhez jól szervezett, üzembiztosán működő szociális rendszer, kiépült jogrend és működő civil társadalom kell.
A hetedik kerületben élő cigányok sorsa messze nem a legrosszabb az országban, még a kerületen belül sem feltétlenül ők a legelesettebbek, bár a statisztikák elég nyomasztó képet adnak életükről. Jövedelmi viszonyok, lakásviszonyok, egészségi állapot terén többnyire lemaradnak a kerületi átlagtól. Most mégsem ezekről az ún. kemény szociológiai mutatókról beszélnék elsősorban, hanem a cigányokra háruló többletterhekről.
A bevándorlás
A felderítetlen bűnesetek mögött a közvélemény azonnal cigányt lát, de amikor még semmit sem követtek el, akkor is gyanúsak. Karinthy szavaival élve „a tettes már megvan, az áldozatot még keresi a rendőrség”.
Az átlagpolgárt alapvetően kétféle cigány irritálja: a szegény és a gazdag. A tisztes polgári foglalkozást űző cigányok, a zenészek vagy akiknek a viselkedése nem üt el az átlagtól, ruházata nem kirívó, cigány nyelven nem beszél, nem olyan zavaró. „Szépen beilleszkedtek”, majdnem olyanok, mint mások.
A legnagyobb feszültség a vidékről feláramló cigányok körül keletkezik, akik csapatostul „szállnak meg” egy-egy kiválasztott területet, többnyire a Csikágót, újabban az Akácfa utca környékét. Az utóbbi évek bevándorlási hulláma, viszonylag kis mérete ellenére is, hatalmas indulatokat ébresztett az erzsébetvárosi lakosság körében. Az újonnan érkezők ugyanis tovább növelik az erzsébetvárosi elesettek népes, ám csöppet sem kívánatos táborát. Legtöbbjük Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vagy valamelyik fővároshoz közel eső faluból érkezik, ahol végképp beszűkültek az életlehetőségek. Sokan közülük hónapokon át csöveztek, pályaudvarokon, menhelyeken aludtak, mielőtt feltörtek egy üresen álló lakást. Ezeknek a családoknak semmilyen reményük sincs arra, hogy Pesten belátható időn belül lakáshoz jussanak, viszont munkát csak a fővárosban remélhetnek. Azért választják a hetedik kerületet, mert itt a gyakori halálozások miatt viszonylag sok az ideiglenesen megüresedett lakás, ezenkívül itt már van cigánygettó. Először általában a család egy-két fiatal, vállalkozó kedvű tagja érkezik, majd követi őket a nagyobb család. Végül nem tudni pontosan, hányan laknak egy lakásban. Amelyik házba csak egy cigány család költözik, és sikerül megúsznia a kilakoltatást, ott beilleszkedésük a későbbiekben viszonylag kevés súrlódással jár. A szomszédok sem igen élnek jobban náluk. Igazán nagy feszültségek a tömeges bevándorlások során alakulnak ki.
Az önkényes cigány lakásfoglalók között nagyon sok a munkanélküli. A munkaközvetítők elsőként a cigány jelentkezők orra előtt csapják be az ajtót, esetük annyira reménytelen. A segélyezés pedig még ideig-óráig sem jelent megoldást.
Sokan próbáltak megélni kvarcóra, kávé más ilyesmi árusításából, de ezt ma már sem az új vámrendeletek, sem az aluljárók kisöprését elrendelő főpolgármester nem engedi meg. Megdöbbentően kevés a kerületben az engedéllyel kereskedő cigányok száma, kb. 15-16 családnak van csupán engedélye. A helyi cserekereskedelem egyik nemritkán űzött formája az, amikor a családsegítőtől kapott kabát rövid úton gazdát cserél a Garay téri piacon, hogy azután az ismét ingujjra meztelenedett cigányember a másik családsegítőnél kérelmezzen egy újabbat. (Szerencse, hogy a hetedik kerületben két családsegítő is működik.)
A kerület gyermekintézményeiben a VIII. kerület után itt a legmagasabb a cigány kiskorúak száma. Az óvodás gyerekek több mint 20 százaléka cigány. Körükben kiemelkedően magas, 25 százalék a családi körülmények miatt veszélyeztetettnek nyilvánítottak aránya. Az általános iskolás gyerekek körében a veszélyeztetettség tovább nő, és mire elérik a 14 éves kort, hátrányuk behozhatatlan. Akik az általános iskolából kimaradnak, végképp reménytelen helyzetbe kerülnek, hiszen ettől kezdve egyetlen intézmény sem foglalkozik velük. A kerületben műkődő Sziget Klub az egyetlen általam ismert olyan intézmény, amely ennek a korosztálynak a problémáira specializálódott.
Kísérletek, megoldások…
A kerületben működő szociális és oktatási intézmények felmérték a cigányság súlyos helyzetét, és különféle megoldásokkal kísérleteznek.
Az önkormányzati rendszer bevezetésével egy időben, 1990 szeptemberében megszűnt a kerületben korábban működő Cikobi (Cigány Koordinációs Bizottság). A Cikobi feladatát ma az önkormányzat családvédelmi osztályához tartozó cigánycsalád-gondozó látja el, szorosan együttműködve az I. sz. Családsegítő Szolgálat cigánycsalád-gondozójával, aki rendszeres programokat indít cigánygyerekek számára. (Nyaraltatás, oktatási programok stb.) Az Esély családsegítő egyik munkatársa családgondozó munkát vállalt a Hernád utcai általános iskolában, ahol a tanárok által kijelölt 20 gyerek – többségében cigány – teljes háttérgondozását igyekszik ellátni.
Áttörés akkor lesz, ha sikerül a kerület gyermek- és ifjúságvédelmi munkáját koordinálni. Ezt szolgálja az a program, amelyet az önkormányzat művelődési osztályának munkatársa, Fehér Valéria elindított.
Ha valóban sikerül a két családsegítőre épülő két gyermekvédelmi körzet munkáját koordinálni, a különböző szakmák, a társadalmi és hatósági szervezetek segítő munkáját összehangolni, akkor van remény arra, hogy a gondozóhálózat olyan gyerekekkel is kapcsolatot létesít, akik korábban egészen bizonyosan kívül estek a rendszer hatósugarán. Ez a kísérlet azért modellértékű, mert éppen azzal a bénító gyakorlattal és szemléleti korlátozottsággal szakít, amely évtizedeken át akadályozta a humánus szociális rendszer kialakítását. Az állandó pénzhiány természetesen nem szűnik meg, de a kooperáció adta lehetőségekkel a legsúlyosabb problémák egy része végül is feloldható.
Persze tudjuk, hogy a helyi modellkísérleteket könnyen megtöri az egész rendszer logikája. A gyengéden porosz stílusú állami intézményi struktúra nem a megelőzésre, hanem a részproblémák utólagos korrigálására jött létre. Ennek ellenére biztató, ha egy kerület felelős intézményei nem menekülnek, hanem… [a szöveg – nyomdai okokból – itt megszakad.]
- Önkormányzat [6]