L. F. [Langmár Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Pálfi József: Tavaly körülbelül 800 millió forint összfogadást kötöttek, ennek nagyobb része az ügetőre esik, ott több a verseny a galoppnál.

– Mennyi ebből az állam haszna?

P. J.: Egy fillér sem volt tavaly. A lóversenyzés, csakúgy, mint a többi mezőgazdasági tevékenység, nem fizet semmiféle adót, nincs se forgalmi-, se játékadó. Idén a nyeremények után kell 20 százalék forrásadót fizetni. Nyereségadó természetesen van, de tavaly 100 millió forint volt a veszteség. Korábban a versenyek rendezése mindig nyereséges volt, de mára sikerült olyan mértékben lezülleszteni, hogy alig járnak ki a versenyekre.

Farkasházy Tivadar: Ma annyian vannak kint egy derbinapon, mint húsz éve egy januári szerda délutánon. Párizsban most télen az egyik nagy versenyen 200 ezren voltak kint a pályán.

Az igazsághoz tartozik, hogy a nagy lótenyésztő állami gazdaságoknak, téeszeknek régen sem érte meg igazán a versenyeztetés. De voltak megszállottak, akik azt mondták, fontos ezt a hagyományt fenntartani. S az is fontos volt, hogy a kukorica több pénzt hozott, de mégiscsak jól néz ki, ha megnyer az ember lova egy jelentős nemzetközi derbit. Most, hogy ezek a gazdaságok felbomlanak, nem marad gazdája a tenyésztésnek sem, s nem ismeri el senki, hogy egy magyar kultúrkincsről van szó. Az új magánvállalkozóknak viszont még nincs meg a szükséges tőkéjük. Ha polgárság már volna Magyarországon, most sok mindenről nem kellene beszélnünk.

P. J.: Rendezetlen állapotok vannak, ahol egy lefelé menő spirálban vagyunk benne.

– Nyugaton ugyanez mekkora üzlet?

P. J.: Nagyon jó „buli”. Franciaországban 12 ezer ügető ló és 8 ezer angol telivér van. 1990-ben például 33 milliárd frank volt az összforgalom, és ennek 18,5 százaléka Volt az adó, a közvetlen állami bevétel. A legkisebb faluban is lehet fogadni, 14 ezer fogadóhely van, csak a lóversenyfogadás 5500 embert foglalkoztat, akik személyi adót is fizetnek, nyereség után is fizetnek. Nálunk az egész lóversenyzés 500 főt foglalkoztat, s mintegy ezer ló van idomításban.

Amikor a mennyiség minőségbe csap át

F. T.: Én a lóversenyt az emberiség kultúrkincséhez sorolom, amelynek 250 éves, csodálatos hagyománya van. Az angolok találták ki, mint a teát, a golfot, a teniszt. A versenyek rendszere, technikája 100 éve ugyanolyan. Változatlanság ebben a változó világban. Ezt nem lehet csak bevételi forrásként kezelni. Az utóbbi időben hozott intézkedések s a szerencsejáték törvényi szabályozása olyan szűk látókörű pénzügyi szakemberek döntése volt, akik úgy gondolták, hogy a bingó, a félkarú rabló és a lóverseny ugyanaz.

A társadalmi közmegítélés hatására az úgynevezett pártállami időszakban – nem mondom, hogy az előző rendszerben, mert sokan összetévesztik a Horthy-rendszerrel – elsősorban az „alsó tízezer” járt ki a lóversenyre. Ezalatt a nagyon szegényeket értem s azokat, akik – ez talán kicsit rágalom – nem a legtisztább eszközökkel szerezték a vagyonukat. Nyugaton családok járnak ki a versenyekre, ott ez egy sport, amit televízióban közvetítenek, reklámoznak.

Nálunk ez egy megtűrt passzió, ami a tömegkommunikációba sem került be, a sportújság két szót nem írt róla. Ha volna három tévé, nem tehetnék meg, hogy nem közvetítik a világ egyik legizgalmasabb sportját. Most inkább mutatják a tollaslabda-bajnokságot, mint lóversenyt. Emiatt egy viszonylag szűk kör járt ki. S ráadásul az ügető melletti lengyel piac miatti mocsokkal szinte a fertőnek a legitimitálása történt. Vérlázító, hogy az önkormányzat ezt engedte.

A lóversenyeknél is alapvető a forgalom, mert mindenki ebből részesedik. Nagyon kevés ló van, sokszor futnak ugyanazok a lovak egymás ellen. Ezek a lovak és hajtók már unják egymást.

Itt a mennyiség már minőségbe csapott át. A 20 százalékos forrásadóval és az életszínvonal csökkenésével a forgalom visszaesése elért egy olyan szintet, hogy még a mániákus, megrögzött fogadók, akik hóban-fagyban és minden rendszerben kijártak, azok is azt mondják, nem érdemes fogadni. Megadóztattak egy éppen hogy csak vegetáló dolgot, amit fejleszteni kellett volna.

Igáslovak, pónilovak és magyar lovak

– Gondolom, a csalások is elveszik a kedvet a fogadástól.

P. J.: Nem járnak ki a csalások miatt, s mert lepusztultak a versenyek, visszaesett a színvonal. Nem egy ló 1 perc 34 alatt is futja az egy kilométert. Ez az igáslovak színvonala.

F. T.: Finnországban láttam versenyt nyerni 1,21-gyel, ami nálunk már jó idő. Pónilovak, ezek az északi törpelovak futottak. Ez nálunk már jó idő. A világcsúcs 1,10 körül van, tehát 1000 méteren 150 métert vernek a legjobb magyar lóra.

De önmagában ez nem baj, mert ha küzdelem van, érdekes tud lenni. A legjobb magyar zsoké 12 derbit nyert, ez a nemzetközi mezőnyben egy fantasztikus szám. Az ő fizetése ma annyi, ami a munkába járás költségeit fedezi. Én nem csodálom, hogy ilyen feltételek mellett elcserélődnek lovak. Olyan ez, minta paraszolvencia. Ha megnyersz egy nagy versenyt, s kapsz érte 1600 forintot, s ha nem, akkor valakitől ötezret, s van otthon nyolc gyereked, akkor mit csinálsz?

– Ez a lefele menő spirál, a gazdasági beszorítottság fölerősítette a korrupciót?

Már csalni sem tudnak

F. T.: Természetesen. A lényeg a forgalom. A forrásadó azért disznóság, mert a fogadókört kellene növelni, a társadalmi megítélést kedvezőbbé tenni. S ha megnőne a forgalom, lennének szponzorok, már be lehetne vezetni valamilyen adót. Most egy haldoklót megfojtottak, mert nincs a dolognak gazdája.

Mondok egy példát arra, milyen szintre kerültünk. Kint voltam a versenyen, s korábban két galoppfutam között agárversenyeket is rendeztek. Fönt voltam a legfelső emeleten, egy másik futamra akartam fogadni. Egy pali félrelökött: „ötezerért a 4-2-t” – lihegte be. Nem értettem, miért ilyen sürgős. Az történt, hogy lefutották a versenyt, s ilyenkor kihúzzák a konnektort, s nem lehet több tikettet kiadni. De fönt a futam után még lehetett fogadni. A vállalat nem járt rosszul, csak azok a fogadók, akik jól fogadtak. A vállalat levonta a maga részét és kész.

Korábban is voltak manipulációk. Tudta az .ember, hogy Dömének 16 gyereke van, s karácsony előtt nyerni fog egy futamot az ajándékok miatt…

P. J.: …vagy valamelyik zsokénak születésnapja van. Ezeket be lehetett kalkulálni.

F. T.: Számos ilyen információt kellett tudni, de csalás és csalás között is van különbség. Most derült ki egy régi Fradi–Vasas-meccsről, hogy bunda volt. Az év egyik legélvezetesebb meccse volt.

Volt például olyan lóversenycsalás, ahol gratuláltam a győztesnek, a Turf is négy ló fantasztikus küzdelméről írt. Négyes célfotó volt, a hónap futama volt. A négy hajtó mind helyre játszott, második, harmadik akart lenni. Vigyázniuk kellett, hogy ne legyenek elsők és negyedikek. A győztes, aki csodálatos finissel, orrhosszal győzött, később káromkodott, hogy neki volt pechje, mert ő is „hátra játszotta magát”. Mindenki élvezte a futamot, adták-vették a tiketteket, nagy volt az izgalom.

Most már annyira lezüllött, hogy nemcsak abból tudod, hogy csalnak, mert kicsi az osztalék, hanem egyértelműen látszik abból, ahogyan futnak. Lealázó, hogy már el sem játsszák, hogy tisztán versenyeznek. A start után kinéznek, hogy öcsi, hiába fogadtál. S akkor ökölbe szorul az emberek keze, s nem mennek ki.

Másik példa. Svédországból behozott lovak a jó eredményeik miatt nagy hátránnyal, hendikeppel indultak. Az Ukrajnából behozottak pedig a rosszabb eredményeik miatt anélkül. A svéd lovak azt futották, amit körülbelül várni lehetett, az ukrán lovak másodperceket javultak, s nyerték a versenyeket. Ennyit jelent, ha manipulálják a papírokat.

– Mindez feltételezte egymást a Fehér Dezső-féle hatalmas anyagi manipulációktól?

P. J.: Más kategória. Fehér Dezsőnek egyéb ügyei voltak, aki azonban a versenyeket közvetlenül talán nem manipulálta. Teljhatalmú úrként például nagyon kontraszelektált társasággal vette magát körül.

F. T.: Fehér Dezső egyik legnagyobb bűne az volt, hogy csak a külföldi útjaival törődött, s sportszakmai szempontból is lerohadt a lóversenyzés. A mai hajtok és idomárok nem olyan jók, mint akik a Horthy-rendszerből nőttek át.

Olyan a szabályozás, hogy nagyon gyakran az a hajtó érdeke, hogy ne fusson például rekordot, mert akkor megbüntetik, a következő versenyen hendikeppel indul. Külföldön csak akkor van ez a büntetés, ha nyertél, csak a nyereményt büntetik. Így aztán előfordult, hogy tíz ló kocogott szép lassan egymás mellett, a hajtók nézegették az órájukat, nehogy túl jó legyen az idő.

– A felügyelet vezetője egyetért azzal, hogy nem szerencsés a mai szabályozás?

P. J.: Igen. A fogadást soha nem tartottam szerencsejátéknak. Itt résztvevő, aktív fél a fogadó. Egy gyengébb verseny is lehet izgalmas azáltal, hogy fogadok, egészen más szemüvegen keresztül nézi az ember.

F. T.: S ez nem olyan, mint egy játékautomata, hogy narancs, narancs, citrom, citrom!

– A pénzügyi, gazdasági szabályozásban ennek a sajátosságnak hogyan kellene megjelennie?

P. J.: Egyrészt úgy, hogy ne szerencsejátékként szabályozzák, Nyugaton is kevés helyen tartozik oda. A 20 százalékos forrásadó kivetése azért nem logikus, mert az ember az adózott pénzéből játszik. Akkor sem logikus, ha egy részük lopott pénzből játszik. Ha az adózott pénzemből nyerek, akkor azt miért adóztatják meg? Csak akkor volna az, ha a vesztett tiketteket költségként elszámolhatnám.

Ma a fogadási bevételekből 30 százalék elmegy a verseny rendezésének költségeire. Ez nagyon magas, a kicsi forgalom miatt van szükség erre.

Tíz százalék kerül a Szerencsejáték Alaphoz. Egy vérző ágazatnak ez már végképp sok lenne, ezért sporttevékenység támogatása címén ezt visszaforgatják, versenydíjak formájában. A maradék fizethető ki nyereségként, aminek 20 százaléka a forrásadó. Így a fogadási összegeknek kevesebb mint 50 százalékát fizetik vissza nyereségként.

Menedzserek helyett gengszterek

F. T.: Tíz évvel ezelőtt ez az arány 70 százalék volt. Gondold meg, kártyázunk, jön valaki, és elviszi a pénz felét. Akkor nem ultizol. Ha a pénz hetven százaléka megmarad, s csinos nők szörpöket és whiskyket dugdosnak az orrod elé, s mi vagyunk a klassz palik, akkor azt mondom, hogy 30 százalékért megéri.

A világon a versenyeket általában nem a fogadótól elvett pénzekből finanszírozzák, hanem szponzorokkal. Nálunk hiányoztak mindig is erről a területről a menedzserek, gengszterek voltak helyettük.

P. J.: Nem véletlen, hogy elszaporodtak a zugbukmékerek is, egymás között fogadtak az emberek. De meg kell védenem a Pénzügyminisztériumot, nem okolható mindenért. A lóversenyzés ma senkinek nem szívügye, s így ennek szabályozása is véletlenül került be a szerencsejáték-törvénybe.

Tavaly márciusban beletenyerelt az ÁVÜ is a lóversenyzésbe, amikor államosította a lóversenyzést, 85 százalékos állami tulajdonnal létrejött egy kft., az érdekelt gazdaságokkal közösen. A „kitűnő” szerencsejáték-törvénybe pedig bekerült, hogy lóversenyfogadást csak állami gazdálkodó szervezet bonyolíthat. Emiatt az FM-nek kellett egy külön vállalatot alapítania, ami nehezen ment.

F. T.: … tiltakozom, szeretném hangsúlyozni, hogy el tudom képzelni!

– A Szerencsejáték Felügyelet el tud-e érni lényeges változást?

P. J.: Az én hatásköröm csak a fogadások tisztaságának ellenőrzésére terjed ki. A Magyar Lóversenyfogadás-szervező Vállalatnak adok engedélyt. S ha a versenyek, a szerencsejáték tisztaságát veszélyeztető körülmények vannak, ezt fölfüggeszthetem. Ezt tettem a múlt héten, amikor a szabadságom után a rádióból kellett megtudnom, hogy összecseréltek két olyan lovat, amely között 3-4 másodpercnyi s nagyon sok külső jegybeli különbség is a volt. Ez már elképesztő mértékű csalás. Úgy éreztem, hogy mindenképpen vissza kell állítani az emberek bizalmát a lóversenyzés iránt.

F. T.: A fölfüggesztessel, azzal, hogy Pálfi úr a végső eszközhöz nyúlt, nem értek egyet. Olyan ez, mintha Torgyán József föloszlatta volna a parlamentet. Sok bajom van a parlamenttel, de mégis elfogadom legitimnek.

– Mi történt a felfüggesztés után?

P. J.: A lóversenyeket felügyelő bizottság megvonta a felelős hajtó és idomár jogosítványait erre az évre. S most kivizsgálják, mi történt. Sajnos a lóversenyeztetésnél nagyon félnek.

– Kitől?

P. J.: Nem tudom. Mindenkitől, s attól, hogy döntéseket hozzanak. Még mindig nincs megállapítva teljeskörűen, kik követtek el vétséget, szándékosan vagy véletlenül.

Most a fölszólításunkra vagy egytucatnyi pontban meghatározták azért, mit kell tenni a verseny tisztasága érdekében. Eddig például a lovak igazolólapját egyszer ellenőrzik, kétéves korukban, aztán soha többé. Nyugaton a lovakat futamonként azonosítják. Eddig nem tartozott az idomár felelősségébe, hogy feleljen a ló azonosságáért, az idomárnak munkaköri leírása sem volt. Most szabályozzák a szúrópróbaszerű doppingpróba lehetőségét is. Korábban teljes volt a szabályozatlanság, s remélem, most új fejezet kezdődik. Ehhez szükség volt erre a drasztikus lépésre.

– Farkasházy Tivadar elegendőnek tartja ezeket a lépéseket?

F. T.: Csak komplexen tudom nézni: ha lesz a lóversenyeknek gazdája, aki azt mondja, hogy most „beetetek”, hogy tudjak halat fogni, akkor lesz változás. Ma megtiltották, hogy kukoricát szórjanak a vízbe, s hogy a horogra csalit tegyenek.

• gazdaság