L. F. [Langmár Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Azokat a vádakat kívánták cáfolni, amelyeket a Beszélő február 29-i száma, majd a Magyar Hírlap is megfogalmazott, miszerint a kincstárjegy forgalmazási feltételei súlyosan kifogásolhatók. A kiugróan magas jutalékok és az egyéb feltételek miatt a kincstárjegyek révén szerzett forrás elméletileg megközelítheti egy 50 százalékos kamatra fölvett hitel költségét. Károsodik tehát a költségvetés, s hatalmas haszonhoz jutnak a forgalmazásban részt vevő értékpapír-kereskedő cégek, de legelsőképpen is a monopolhelyzetben lévő BÉB. A sajtótájékoztatón – most először – forgalmazási adatokat is publikáltak a tavalyi két kibocsátásról.

Mielőtt az ott elhangzottakra térnék ki, idézzük föl a BÉB ügyvezető igazgatójának, dr. Jasper Miklósnak egy korábbi nyilatkozatát, 1991 októberéből. A Figyelő újságírója – félreérthetetlenül bár, de az értékpapír konkrét megnevezése nélkül – fölemlíti, hogy netán a BÉB „kiemelkedően magas nyereségre tesz szert ebből a forgalmazásból”. Dr. Jasper cáfolta ezt, mondván, a BÉB „a kibocsátást a szokásos díjak egyharmadáért végezte”. A BÉB vezetője azt is állította az interjúban, hogy a „változó kamatozású kincstárjegyek forgalmazásában a korábbi, 1988-ban kötött szerződések feltételei maradtak érvényben, csak most már önálló cégünkre (az 1991 elején megalakult BÉB-ről van szó – a szerk.) vonatkozóan”.

Nos, ennek most a tájékoztatón is cáfolatát adták, amikor – némi győzködés után – elismerték, hogy a korábbi kincstárjegy-kibocsátásoknál a jutalékok jóval kisebbek voltak. Az hangzott el, hogy a jutalék fokozatosan emelkedett, de még az ominózus esetet megelőző kibocsátás során is a forgalmazásra való átvételkor 0,6, visszaváltáskor pedig 0,4 százalékos volt. Számunkra úgy tűnik, hogy ez nem harmadakkora tarifa, mint a kifogásolt, kétszer 0,8-0,9 százalékos jutalék. Ez bőven ellensúlyozhat esetleges egyéb, a forgalmazáshoz kapcsolódó kisebb bevételeket.

A jutalékok növekedése mellett érvként elhangzott, hogy az értékpapír visszaváltásakor a forgalmazónak mintegy saját zsebből kell visszafizetni a kincstárjegyek névértékét s az utána járó kamatot. Ők pedig az átutalások lassúsága miatt csak napok múlva jutnak pénzükhöz. Arról már nem beszéltek – s itt a konstrukció eddig nem emlegetett hibáihoz értünk –, hogy hetente egy alkalommal kell elszámolni a kincstárjegy-vásárlásokkal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kincstárjegy vásárlásakor kifizetett pénzt mondjuk a BÉB akár öt napig is használhatja ingyen. Túlzottan tehát nem kell sajnálni Jasper Miklósékat. (A BÉB alaptőkéje 250 millió forint, aminek jelentékeny része, mint a sajtótájékoztatón elhangzott, különféle értékpapírokban van. Arra már nem voltak hajlandók válaszolni, mennyi volt a nyereségük. Ezt most pótoljuk: megbízható információk alapján a magyar mérleg szerint nyereségük kis híján 250 millió forint volt.)

De nem szóltak arról sem, hogy (tudomásunk szerint) a forgalmazás egyéb feltételei is változtak. Például korábban a nyomda- és reklámköltségeket tételesen térítették. A változó kamatozású kincstárjegyek forgalmazása után ezeket már százalékosan állapították meg. Tehát ha a BÉB egyáltalán nem reklámozza a kincstárjegyet, akkor is kasszíroz reklámköltségek címén.

Információink szerint változást jelentett az is, hogy most már a papírok címleteinek növekedésével nőttek a jutalékok is, miközben éppen inkább a fordítottja mellett szólnának érvek.

De térjünk vissza ahhoz, ami elhangzott a sajtótájékoztatón. (Ez a tudósítás nem egyeztethető össze a napilapokban megjelent tudósításokkal. A T. Olvasó találjon ki valamit magának, hogy mi alapján és kinek hisz. Jómagam évek óta nem tudom megszokni, hogy a sajtó tudósításai alapján sokszor csak a helyszín megnevezéséből tudom, hogy olyan rendezvényről szól a beszámoló, ahol jómagam is jelen voltam. Meglehet, hogy a hiba az én készülékemben van.)

Bősze Zoltán (mint a Budapest Bank igazgatósági tagja bizonyos értelemben felettese a BÉB-nek) lényegében elismerte a konstrukció hibáit, abban a vonatkozásban, hogy a kincstárjegyek 30 napi visszaváltásával nagy pénzeket lehetett keresni. Az immáron harmadik, idei márciusi kibocsátás során elő is írták: a brókercégek saját számlára csak azzal a feltétellel vásárolhatnak, hogy a papírokat 60 napon belül nem válthatják vissza.

A vádakkal szembeni érvelésben azonban több dolog keveredett. Az egyik törekvés a felelősök körének tágítása volt. A kincstárjegy konstrukcióját közösen dolgozta ki a Pénzügyminisztérium és az MNB, mondták. Nem különböztették meg azonban a kincstárjegynek a vásárlások számára kialakított feltételeit magának a forgalmazásnak a feltételeitől. Ez utóbbiért azonban elsősorban a minisztérium tekinthető felelősnek.

A vádlottak padjára került a kincstárjegy összes forgalmazója, az összes brókercég is. Ők voltak azok, akik maximálisan kihasználták a jutalékrendszerben rejlő lehetőséget, s nagyon rövid futamidő után visszaváltották a papírokat. Azt is állította Jasper Miklós, hogy tavaly minden értékpapír-kereskedő annyi kincstárjegyet kapott forgalmazásra, amennyit igényelt. Kérdések után ezt nagyon bizonytalan formában módosította, ami talán nem ártott, mert e cégek sora állítja ennek az ellenkezőjét.

Önmagában e brókercégek elleni vád is bizonyítja, hogy rossz maga a konstrukció (amit mellesleg lényegében a mostani kibocsátásnál is megtartottak). E cégek valószínűleg akkor lennének igazán dilettantizmussal vádolhatók, ha nem használták volna ki a lehetőségeket. A BÉB monopolhelyzete miatt önmagában semmit sem jelent, hogy a BÉB hosszabb időre helyezte ki az adatok szerint a kincstárjegyeket. Hiszen a hatalmas hasznon való osztozás fejében ezt más forgalmazó mögé bújva is megtehette.

Mindez kapcsolódik a harmadik nagyobb érveléscsomaghoz. Az egy év után 36 százalékos kamatozású kincstárjegy tartásának az értelme ma, az inflációs várakozás csökkenése idején, alapvetően megváltozott a múlt kora őszéhez képest. Tehát az, hogy ma már sokkal jobban megéri tartani e papírokat, nem érv a konstrukció mellett. Inkább csak azt jelenti, hogy a költségvetés ráfizetett arra, hogy tavaly csak rövid ideig tartották a papírokat, most meg már arra fizet rá, hogy a lehetőségekhez képest későn eladott papírokat sokáig tartják, s az inflációhoz viszonyítva magas kamatokat vesznek fel utánuk.

Ha igazak a BÉB által közölt adatok, ha igazak, akkor a tényleges forgalmazás a múlt heti próbaszámításunknál kevésbé kedvezőtlen a büdzsé számára. (Az adatok azonban manipulatívak, mert összemossák a papírok tartásával kapcsolatban fél év alatt megváltozott motivációkat.) Annyira azonban feltétlenül rossz, hogy az ügyletet továbbra is – ez a legenyhébb fogalmazás – súlyos szakmai hibának nevezzük.

Ma viták kereszttüzében áll az a Pénzügyminisztériumban megszületett elképzelés, hogy az állampapírok kibocsátására és forgalmazására brókercéget hoznának létre. Úgy vélem, valóban több megfontolandó érv szól egy ilyen, esetleg több tucat főt foglalkoztató cég ellen. De ha a változó kamatozású kincstárjegy forgalmazásának tapasztalataira gondolunk, akkor csak azt lehet kívánni, bárcsak születne meg minél előbb. (Az új brókerség ellen szól: hogy a Pénzügyminisztérium képviselője teljes tekintélyével kiállt mellette a sajtótájékoztatón. Emiatt optimizmusunk ismét kissé alábbhagy.)

• gazdaság